A nyelvi előkészítő évfolyammal induló képzést a 2004/2005-ös tanévben vezette be az Oktatási Minisztérium a Világ – Nyelv program keretében. A nulladik évfolyamon, a középiskolák „normál” évfolyamai előtti évben, a diákok emelt óraszámban tanultak idegennyelvet. A 2004/2005-ös tanévben 407, a 2005/2006. tanévben 431, míg a 2006/2007-es tanévben 437 középiskola indított nyelvi előkészítő évfolyamot, így több mint 15 000 diák tanul jelenleg ezekben az osztályokban, hetente legalább 11 órában idegen nyelvet, 4 órában pedig informatikát. A nyelvi előkészítő évfolyamok elsődleges célja, hogy intenzív nyelvtanulási keretek között használható tudáshoz jussanak a tanulók, és tanulmányaik végén emelt szintű nyelvi érettségi vizsgát tegyenek.
Ez a program az Oktatási és Kulturális Minisztérium egyik legsikeresebb programja, folyamatosan nő az abban részt vevő diákok száma – áll az OKM közleményében. Alkalmas a tanulók eltérő szociális, társadalmi helyzetéből eredő hátrányok csökkentésére. A minisztérium célja, hogy minden lehetséges eszközzel támogassa a tanulókat az idegen nyelvtudás megszerzésében.
A közlemény szerint az alapfokú művészetoktatás intézményrendszerét sem kívánja az OKM megszüntetni, ugyanakkor a mérésen alapuló értékelési rendszer létrehozását fogja megkövetelni a szabályozás. Ezt szakmai szervezetek fogják elvégezni. A finanszírozás várhatóan a szakmai szervezetek által biztosított akkreditáció alapján, differenciáltan történik majd – írja a közlemény. Ugyanakkor kiemeli, hogy ösztönözni kívánják az önkormányzatokat, hogy iskoláikban a délutáni foglalkozási körben szervezett művészeti tevékenységekkel biztosítsák a tanulók művészeti nevelésének sokszínűségét.
