Szájer József, az ellenzéki párt EP-delegációjának vezetője az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában „látszatkezdeményezésnek” nevezte a miniszterelnök meghívását, amely véleménye szerint elsősorban azt szolgálja, hogy a Gyurcsány Ferenc egy „látványpolitizálással” kiszabaduljon az elszigeteltségből. Ehhez azonban a Fidesz EP-képviselői nem kívánnak segítséget nyújtani – jelentette ki. A politikus emlékeztetett arra, hogy a Fidesz EP-képviselői az elmúlt hetekben lemondásra szólították fel a miniszterelnököt.
Szájer József szerint a kormányfő kezdeményezése nem segíti, hanem éppen hátráltatja azt a nagy nehezen kivívott együttműködést, amely a 24 európai parlamenti képviselő között, illetve a magyar kormányzattal is kialakult az utóbbi időben.
„Ezen csak ronthat, ha Gyurcsány Ferenc, aki konfliktust konfliktusra halmozott hivatalba lépése óta, megpróbálná szétrombolni a magyar politikának ezt az otthoni vitáktól kevésbé terhelt szigetét” – fogalmazott.
Mint mondta, csak olyan miniszterelnökkel tárgyalnak, aki nem tehertétel az ország európai érdekérvényesítésében, és aki képes a nemzet képviseletére.
A fideszes EP-képviselők a témáról közleményt is kiadtak, amelyben leszögezik: meggyőződésük, hogy Gyurcsány Ferenc nem alkalmas Magyarország képviseletére, nem demokrata, és nem képes Magyarország – jórészt általa és kormánya által okozott – súlyos gazdasági bajainak orvoslására.
A képviselők ezért arra kérik a „hitelét vesztett miniszterelnököt”, hogy az EP-képviselők között, valamint a kormányzattal kialakult – ha nem is problémamentes, de elfogadható szintű – együttműködést „látványpolitikai akciójával” ne rombolja le.
Gyurcsány Ferenc november 25-én az MSZP Országos Választmányának ülésén jelentette be: december 10-ére találkozóra hívja az Európai Parlament valamennyi magyarországi képviselőjét, hogy megvitassák a Magyarország szempontjából a legfontosabb, az Európai Parlament napirendjén szereplő kérdéseket, illetve hogy az együttműködés új formáit hozzák létre a magyar kormány és az EP-képviselők között.
