Tech

Azonnal szörnyethalhattak az eltűnt búvárhajó utasai

Handout / OceanGate Expeditions / AFP
Handout / OceanGate Expeditions / AFP

Napokig tartó keresés után csütörtök este hivatalosan is bebizonyosodott, hogy megsemmisült a Titanic-expedícióra indult búvárhajó. A mindössze 6,5 méteres hosszúságú, szénszálas borítással rendelkező jármű fedélzetén öt utas tartózkodott, köztük a brit milliárdos Hamish Harding, Paul-Henry Nargeolet francia merülőpilóta, valamint az OceanGate vezérigazgatója és alapítója, Stockton Rush is.

Az amerikai parti őrség magyar idő szerint csütörtök délután jelezte, hogy a Titanictól alig 500 méterre törmelékmezőt találtak, majd később megerősítették, hogy ezek az OceanGate Titan elnevezésű búvárhajójához tartoztak.

Mint azt korábban megírtuk, a búvárhajó kapcsán már évekkel ezelőtt felmerültek biztonsági aggályok, annak ellenére hogy a hajó már több sikeres expedíción is túl volt. Belső jelentések szerint a hajó csupán 1300 méteres mélységig volt hitelesítve, ám a Titanic 3800 méter mélyen fekszik az Atlanti-óceán alján.

Itt nagyjából 400-szor akkora nyomás nehezedik a járművekre, mint a tengerszinten.

Az előzetes szakértői vélemények szerint egy apróbb szakadás a hajó szénszálaiban súlyos szivárgást eredményezhetett, ami a jármű azonnali berobbanását válthatta ki az extrém nyomás alatt – írja az Insider. Az implózió alapvetően a robbanás pontos ellentéte: ahelyett, hogy a belső nyomás kifelé mozogna, a külső nyomás befelé áramlik.

Stefan Williams, a Sydney-i Egyetem tengeri robotika professzora szerint amennyiben a nyomástartó edény meghibásodott, olyan, mintha egy kisebb bomba robbant volna fel a fedélzeten. Így tehát fennáll a lehetősége, hogy az összes biztonsági berendezés tönkremehetett a vélhetően a merülés közben bekövetkező implózió következtében.

Felmerül a kérdés természetesen, mit foghattak fel mindebből az utasok. Guillermo Söhnlein, az OceanGate egyik alapítója szerint a fedélzeten lévők valószínűleg nem szenvedtek sokáig. A Naval History Magazine szerint a berobbanás azonnal szétrántotta a hajót, így a teljes megsemmisülés a másodperc 1/20-ad része alatt következhetett be, túl gyorsan ahhoz, hogy a tengeralattjárón tartózkodó emberek felfogják, mi történik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik