Tech

Évek óta tudni, hogy baj van az eltűnt búvárhajóval

OceanGate - Facebook
OceanGate - Facebook

Napok óta zajlik a Titan nevű búvárhajó keresése, ám egyelőre nem jártak eredménnyel a kutatók, és az idő is rohamosan fogy. A járművön az eltűnésekor öten utaztak, a turisták mellett egy brit milliárdos, felfedező és egy francia Titanic-szakértő is. A Titan most az óceán mélyén vagy a felszínen sodródva várja, hogy megtalálják.

Az OceanGate elveszett tengeralattjárója korábban két sikeres expedíción is részt vett a Titanic roncsainál, azonban úgy tűnik, már jóval a mostani esett előtt felvetődött, hogy a hajó nincs a legjobb állapotban. A TechCrunch jelentése szerint 2018-ban az OceanGate tengeri műveletekért felelős igazgatója

az első bevetés előtt aggályokat vetett fel a szénszálas hajótest és annak rendszereivel kapcsolatban, azonban nem hogy nem hallgattak rá, ki is rúgták a cégtől.

David Lochridge-nek 2018 januárjában mondtak fel, miután egy lesújtó minőségellenőrzési jelentést nyújtott be a hajóról az OceanGate felső vezetésének, köztük az alapító és vezérigazgató Stockton Rushnak, aki az eltűnt hajó fedélzetén tartózkodik. A jelentésben számos biztonsági aggályt vetettek fel, többek között kiemelték a szénszálak hibáit, amelyek jelentős nyomás hatására szakadássá alakulhatnak. Ez főleg az óceán mélyén jelenthet gondot.

A cég bizalmas adatok átadásával vádolta meg a szakembert, aki később bíróságon jelezte hogy a saját fejlesztésű, akusztikai méréseket végző technológia nem tud megelőzni egy komolyabb problémát.

A cég szerint a szénszálak hibáit figyelő rendszernek korai jelzést kellene adnia a pilótának, akinek így elegendő ideje legyen a süllyedés megállítására és a biztonságos felszínre való visszatérésre. Lochridge szerint azonban a rendszer csak akkor fedezi fel a hibákat, amikor a hajó már süllyed, és akkor is csak ezredmásodpercnyi figyelmeztetést adhat a kezelőnek.

A beadványban arra is kitértek, hogy a tengeralattjáró csak 1300 méteres mélységig tartó merülést lehetővé tevő tanúsítvánnyal bír, miközben a túra célja, a Titanic 3800 méter mélyen fekszik. Emellett az is felmerült, hogy veszélyes, gyúlékony anyagokat használtak a tengeralattjáróban. A perben az OceanGate hamisnak minősítette Lochridge jelentését, a most megjelent híreket pedig nem kommentálták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik