Belföld

Több mint 18 órán át vitáztak a parlamentben a státusztörvényről

Péntek délután 4 óra előtt kezdődött, és szombaton délelőtt fél 10-ig tartott a vita az Országgyűlésben a pedagógusok státusztörvényéről. A sokak által csak bosszútörvénynek nevezett tervezet miatt pénteken több ezren vonultak utcára. Többen a tüntetés végén sem mentek haza, hanem virrasztani kezdtek a Parlament előtt.

Tordai Bence késő este arról beszélt, hogy ha egy kicsi jószándék lenne a kormányban, akkor ezt a javaslatot nem fogadná el, szerinte ennél még az is jobb lenne, ha a kormány nem nyúlna az oktatáshoz, hanem hagyna mindent úgy, ahogy van. A Párbeszéd politikusa ezután felolvasott egy levelet, ami egy tanár felmondásáról szólt.

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció politikusa szerint nem lehet diktátumokkal iránytani a magyar oktatást. Párttársa, Komáromi Zoltán azt hangsúlyozta: a szolgálati jogviszony bevezetése már az egészségügyben sem jött be, az iskolák államosítása pedig úgy hozott egységes színvonalat, hogy esett a jobban teljesítő intézmények nívója.

A párbeszédes Szabó Tímea arról beszélt, hogy Balatonalmádiban az érettségi közben rúgtak ki egy történelemtanárt. Szerinte ennek bosszúszaga van. Felrótta, hogy 16 ezer tanár hiányzik a közoktatásból, ezért kell pedagógusokat átcsoportosítani. Eközben a kormány nem növelte, hanem még csökkentette is GDP-arányosan az oktatásra fordított összeget. „Ez nem csak bűn, ez hazaárulás, elárulták a gyermekeinket” – hangoztatta, és a javaslat visszavonására szólított fel.

A momentumos Orosz Anna úgy látja, hogy a rendszer lassan mindenkit bedarál, vagyis a státusztörvény a még megmaradt jó tanárokat is elüldözi a pályáról.

A fideszes Hollik István számára este 11-kor teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy az ellenzék azért ment be a parlamentbe, hogy hangulatot keltsen. 

A Fidesz kommunikációs igazgatója arra jutott, hogy az ellenzékiek nem olvasták el a törvényjavaslatot, megdicsérte azonban az MSZP-s Hiller Istvánt, aki szerinte az egyetlen olyan ellenzéki, akinek felszólalása nem volt tele gyűlölettel.

Az expozét mondó Maruzsa Zoltán államtitkár este 11 után, közel nyolc óra elteltével ismét megszólalt a vitában. A pedagógusbérekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: a teljesítménybérezés tudja majd rendezni azt, hogy az iskolák a munkaerőt biztosítsák.

Kunhalmi Ágnes az MSZP társelnöke éjjel fél 2-kor arról beszélt, hogy a státusztörvény szelektívvé teszi az iskolarendszert.

Rétvári Bence államtitkár éjjel fél 4-kor azt hangsúlyozta, hogy a pályakezdő pedagógusok ennek a tervezetnek az egyik fő nyertesei, később pedig arról beszélt, hogy a PDSZ támogatottsága jelenleg nagyjából ott van, ahol az MSZP népszerűsége.

Szabó Tímea – már reggel fél 7-kor – Rétvári korábbi szavaira úgy reagált:

mi a jó anyám az osztályharc abban, hogy a kórházakra többet költsünk, a stadionokra kevesebbet. Ebben mi az osztályharc?

A jobbikos Brenner Koloman azt hangsúlyozta, hogy folyamatosan csökkent a szakmai tárgyak aránya a pedagógusképzésben, ráadásul a nyelvvizsgakötelezettség eltörlésével szerinte a Fidesz komoly hibát követett el.

Az MSZP-s Vajda Zoltán a ChatGPT hívta segítségül, hogy megtudjuk, mi a gond a magyar oktatással.

Szűkös források, infrastruktúra, rossz állapotú épületek, rendszerbeli problémák

– sorolta a mesterséges intelligencia segítségével.

A szocialista politikus ezt követően felolvasta Arany János A walesi bárdok című balladáját. Ahogy a szavalatot befejezte, megcsörrent a telefonja, mire azt mondta: „Bizonyára Soros György hív, de most nem veszem fel.”

A kormányt, azaz a Belügyminisztériumot szombat reggel már Takács Péter egészségügyi államtitkár képviselte a vitában, amit többen kifogásoltak. Ő úgy reagált: a minisztérium igyekszik bizonyos színvonalat fenntartani a vitában, függetlenül attól, hogy éppen ki ül bent az ülésteremben az államtitkárok közül. Kitért arra, hogy az egészségügyi dolgozókat is átvezényléssel riogatták, most pedig a pedagógusokkal teszik ezt, holott arra csupán a világjárványhoz hasonló helyzetben lenne szükség, és az egészségügyben sem történt meg.

A momentumos Tóth Endre szombaton fél 10-kor utolsó rendes felszólalóként arról beszélt: a kormány ellehetetlenítette a tiltakozás hivatalos formáját, a sztrájkot, és sok pedagógus a kormányzati arrogancia, a döntéshozatal módja és a kommunikáció stílusa miatt hagyja el a pályát, és ha ezen nem változtatnak, egyre többen fognak így dönteni.

Zárszavában az egészségügyi államtitkár azt mondta: a 18 órán át tartó vitában új, komolyan vehető érv nem hangzott el az ellenzék oldaláról, a szükséges egyeztetéseket pedig a Belügyminisztérium lefolytatta a javaslatról,

amit egyébként a szakszervezetek egyöntetűen elutasítanak.

A parlament pénteki ülése így szombat reggel 9 óra 36 perckor ért véget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik