Tech

Folyékony víz lehet ezen a bolygón

NASA’s Goddard Space Flight Center/Chris Smith
NASA’s Goddard Space Flight Center/Chris Smith

Az amerikai űrügynökség régóta kutat már exobolygók után, most pedig sikerült felfedezniük egy olyan Naprendszeren kívüli bolygót, amiről úgy vélik, a felszínét aktív vulkánok boríthatják. Az LP 791-18 d kódjelű égitest, amely szinte ugyanolyan méretű és tömegű, mint a Föld, egy vörös törpecsillag körül kering, nagyjából 90 fényévnyire a bolygónktól, a Serleg csillagképben – írja a NASA.

A bolygó forgása és a csillaga körüli keringése miatt nincs nappal és éjszaka a felszínén, ehelyett az egyik oldalát mindig fény éri, míg a másikon örök sötétség uralkodik.

Mint azt a Nature tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint az exobolygó felszínén valószínűleg víz is van. Björn Benneke, a bolygót tanulmányozó egyik csillagász szerint a nappali oldalon valószínűleg túl meleg van ahhoz, hogy folyékony víz legyen a felszínen. Ám a vulkáni tevékenység fenntarthatja az atmoszférát a bolygón, ami lehetővé teszi, hogy az éjszakai oldalon lecsapódjon a víz.

A csillagászok egyébként a mostani felfedezés előtt is tudtak két másik planétáról a rendszerben – ezeket LP 791-18 b-nek és c-nek nevezték el. Előbbi nagyjából 20 százalékkal nagyobb, mint a Föld, míg a külső, c bolygó több mint két és félszer akkora, mint a Föld. Emiatt hatással van az LP 791-18 d pályájára is. Emiatt elliptikus pályán halad a csillag körül, így minden kör megtétele után deformálódik. Ez elegendő energiát jelent a bolygó magja számára, hogy a súrlódás miatt fennmaradjon a vulkáni tevékenység, teszi hozzá a hvg.

A NASA és az Európai Űrügynökség kutatói most azt tervezik, hogy az LP 791-18 c-t a James Webb űrteleszkóppal is megvizsgálják, hogy megnézzék, milyen a légkör összetétele. Úgy vélik ugyanis, hogy az LP 791-18 d mellett ez is remek terep lehet a vizsgálódásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik