Szórakozás

33 év után derült ki, hogy ártatlan a gyilkosság miatt életfogytiglant kapó amerikai férfi

Ha más lett volna az üggyel foglalkozó ügyész, Saldana talán hamarabb szabadul.

Ártatlannak nyilvánítottak egy kaliforniai férfit, aki gyilkossági kísérletért 33 évet töltött börtönben – írja az ABC.

A most 55 éves Daniel Saldanát még 1990-ben ítélték el, miután azzal vádolták, hogy tüzet nyitott egy autóra, amelyben hat tizenéves ült, akik egy középiskolai futballmérkőzésről indultak a Los Angelestől keletre található Baldwin Parkban. Két diák megsebesült, de túlélték.

Saldana 22 éves volt a lövöldözés idején, akkoriban építőmunkásként dolgozott. Egyike volt a támadással vádolt három férfinak.

A férfit végül hatrendbeli gyilkossági kísérletért és lövöldözésért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Saldana a felmentését bejelentett sajtótájékoztatón azt mondta, hálás a szabadulásért.

Minden nap küzdöttem vele, hogy miközben tudom, hogy ártatlan vagyok, be vagyok zárva egy cellába

– mondta.

Annyira boldog vagyok, hogy eljött ez a nap

– tette hozzá.

Idén februárban kiderült, hogy egy másik elítélt támadó azt mondta a hatóságoknak a 2017-es feltételes szabadlábra helyezés során, hogy Saldana „semmilyen módon nem vett részt a lövöldözésben, és nem volt jelen az incidens során”.

Az ügyész akkor nem osztotta meg ezeket az információkat, ezért Saldana még hat évet töltött börtönben.

Az ügyészség azonban újraindította az ügyet és felmentette a férfit, később pedig az érintett ügyész bocsánatot kért Saldanától és családjától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik