Gazdaság europoli

Az EU-biztos rossz híreket közölt az uniós pénzekről  

Olivier Hoslet / EPA / MTI
Olivier Hoslet / EPA / MTI
Az Európai Bizottság szavak helyett tetteket vár az Orbán-kormánytól.

Az EU költségvetési biztosa szerint Magyarország még messze van attól, hogy megkaphassa az uniós pénzeket – írja az Euronews. Johannes Hahn meghallgatásán az Európai Parlamentben arról beszélt, hogy komoly kérdések várnak megoldásra, az Orbán-kormány egyelőre nem felel meg Brüsszel elvárásainak. Eddig

nem teljesítették a feltételeket azon a szinten, amit mi elvárunk.

Az osztrák politikus cáfolta, hogy az Európai Bizottság akadályozná a megegyezést, illetve a kormány azon állításait is, amelyek szerint menet közben változtattak volna elvárásaikon. Azt mondta, többször is világossá tették a feltételeket, azokon jottányit sem változtattak.

Kristálytisztán elmondtuk, mit várunk. (…)  Senki sem mondhatja azt, hogy nem voltunk világosak.

Az unós biztos arról is beszélt, hogy a jogállamisági eljárás lezárása akár 2024-ig is elhúzódhat.

Talán az egész ügy átnyúlik majd a következő Európai Bizottság felállítása utánra. (…) A labda a magyar oldalon van, a magyaroknak kell döntést hozniuk, nem csak bejelentéseket tenni. Mi csak ezeket tudjuk értékelni.

Johannes Hahn a pénzek felszabadításáról azt mondta, egyszerű a képlet: a kormány vagy teljesíti a feltételeket, vagy nem, ezért méltatlan arról beszéni, hogy az EU  jogalap nélkül tart  vissza pénzeket. Szerinte az Erasmus-ügyben is valós a veszélye, hogy kimaradnak a magyar diákok, mert július közepéig a kormánynak fel kellene oldani az összeférhetetlenséget az alapítványi egyetemek ügyében. A legfrissebb magyar javaslatok szerdán késő este érkeztek meg Brüsszelbe, azokat még nem véleményezték, de a jogállamisági javaslatokat a biztos előrelépésként értékelte.

Frissítünk!

DK: Egyre valószínűbb a jövő őszi Erasmus-ösztöndíjak elbukása

Az ellenzéki párt szerint a biztos szavai alapján nincs előrelépés az uniós forrásokról, és úgy tűnik, a következő időszakban az érintett magyar egyetemeken nem kaphatnak Erasmus-ösztöndíjat a diákok. A Demokratikus Koalíció szerint az is egyértelművé vált, hogy

az EU-t nem lehet ócska, orbáni trükkökkel átverni,

nem lesz elég a fideszes miniszterek lemondása az Erasmus-ösztöndíjak újraindításához. Ehhez az egyetemek vezetésétől minden fideszes politikust és hivatalnokot távol kell tartani. A DK szerint világos, hogy Orbán Viktornak továbbra is csak azt számít, hogy milliókkal tömje ki az embereit és kicsit sem érdekli, hogy ezzel diákok tízezreit fosztja meg a külföldi tanulástól.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik