Történelmi, sőt bizonyos értelemben üdvtörténeti jelentőségű volt Ferenc pápa április 28-30-i magyarországi apostoli látogatása – értékelte az eseményt kedden Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt szerint az állami és az egyházi szervek 100 százalékban megtették kötelességüket, de ahhoz, hogy „ez a három nap ilyen csodálatosra sikerült”, kellett a Szentatya karizmája, a Szentlélek tapintható jelenléte, a közreműködők ezreinek munkája és százezernyi résztvevő, aki eljött az eseményekre.
A KDNP elnöke köszönetet mondott mindazoknak a szervezőknek, akik rendőrként, mentősként, civil önkéntesként éjjel-nappal dolgoztak a látogatás sikerét. – Három napig mintha megvalósult volna a treuga Dei, azaz Isten békéje – értékelt Semjén.
– Minden politika, de a politika nem minden – hangsúlyozta. Semjén úgy véli, hogy mindezt az egész magyar társadalom érezte, ezért is volt ilyen méltóságteljes ez a három nap.
A társadalmi összefogás példáiként megemlítette, hogy a P. Mobil együttes hozzájárult szombati Papp László Sportarénában való koncertje, az Újpest FC és az FTC labdarúgócsapatai pedig vasárnapi mérkőzésük egy nappal való halasztásához.
Emlékeztetett: Ferenc pápa látogatása apostoli út, lelkipásztori látogatás volt. Tapintható volt, hogy az egész magyar társadalmat megerősíti lelkileg: nemcsak a katolikusokat, hanem a más felekezetekhez tartozókat vagy olyanokat is, akik nem vallásosak – jegyezte meg.
Semjén szerint a Szentatya jól érezte magát Magyarországon, és ennek számtalan jelét adta. Úgy véli, tapintható volt, hogy az egész magyar társadalmat megerősíti lelkileg a pápalátogatás. Ráadásul nemcsak a katolikusokat, hanem a más felekezetekhez tartozókat vagy olyanokat is, akik nem vallásosak.
A látogatás túlzás nélkül nevezhető történelminek, sőt bizonyos értelemben napjaink üdvtörténeti eseményének is
– jelentette ki.
Búcsúzáskor a miniszterelnök-helyettes azért adott egy szál fehér rózsát a Szentatyának, hogy ő a római Santa Maria Maggiore-bazilikában a Szűzanya Salus Populi Romani ikonja elé helyezze el a virágot a magyar nép nevében.
Újságírói kérdésre válaszolva Semjén elmondta, hogy Ferenc pápa és Hilarion metropolita találkozója magánlátogatáson történt a nunciatúrán, így nem szerepelt az apostoli út hivatalos programjában. Hozzátette: személyesen helyesnek tartja, hogy a találkozás létrejött, de ebben a magyar kormánynak nem volt, nem is lehetett szerepe.
Szintén újságírói kérdésre válaszolva a miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy valóban megérintette őt a Szentatyának a nyitott kapukról és a szívek megnyitásáról szóló felszólítása.
Ez a három nap, amit a magyar politika bemutatott, messze meghaladta várakozásainkat, ez tényleg lehet egy olyan alap, hogy ellenségeskedés helyett értelmes párbeszédet folytassunk
– mondta Semjén.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárt a sajtótájékoztatón arról kérdezték, hogy a 444 fotóriporterét miért tartották nemzetbiztonsági kockázatnak. Kovács erre nem tudott egyértelmű választ adni, de hangsúlyozta, az ő kezük is meg volt kötve az ügyben:
a jogszabályok szerint kellett eljárnunk, tehát akiről kiderül egy ilyen dolog, az nem kerülhet a Szentatya közelébe. Egyébként mindenkinek megvolt a lehetősége a 444-től is, hogy ott legyen a helyszínen.
Az államtitkár megjegyezte, hogy szerinte „vannak ott most belső problémák is”.
(MTI/Telex)