Belföld

Újra megsemmisítette a bíróság a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét

A Fővárosi Törvényszék újra megsemmisítette a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét, írja a Magyar Hang. A lap által idézett ítélet szerint az új engedély nem felelt meg azoknak a feltételeknek, amelyeket az első engedély megsemmisítése után támasztott a bíróság.

Mint emlékeztetnek, a beruházás környezetvédelmi engedélyét egyszer már újbudai civilek, a Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesület megtámadta, a bíróság helyt adott a keresetüknek, és új eljárásra kötelezték a hatóságot és az alperest. A kormányhivatal viszont újra kiadta az engedélyt, úgyhogy a civilek újra megtámadták azt.

A perben a civilekhez csatlakozott a XI. és a IX. kerület önkormányzata, valamint a főváros is. Az ítélet oklásakor a bíró azt mondta, a bíróság e perben arról döntött, hogy a beruházás környezetvédelmi engedélye megfelelt-e a jogszabályoknak. A bíró szerint az új hatástanulmányban nem vagy nem teljes körűen vették figyelembe a korábbi ítéletben megfogalmazott, a környezetvédelmi hatástanulmányra vonatkozó tartalmi előírásokat, illetve nem történt meg a hatástanulmány kiegészítése sem.

A bíró így leszögezte: a bíróságnak pusztán formai okokból is mindenképpen „a startvonalra kellett volna visszaküldenie” a környezetvédelmi engedélyt.

A fejlesztés során egyébként többek között három, néhol négy sínpárra bővítenék a XI. kerületen vezető jelenlegi két sínpárt, ezt jelentős zöldterületek felszámolásával és közel ezer fa kivágásával oldanák meg. A zajterhelés is jócskán növekedne, mert a főváros megkapná a Belgrád–Budapest-vasútvonalon érkező tehervonatforgalmat.

Kapcsolódó
Budapest egy fél metrót is kaphatna, csak kevesebb pusztítással
Léteznek alternatívái a Déli Körvasút fákat, lakosokat nem kímélő felújításának, állítják a civilek, akik szerint Vitézy Dávid csúsztat a fővárossal kialakult vitában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik