Sport

Huszonegy év után nyert újra nemzetközi kupát a Vasas pólócsapata

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A Vasas nyerte a férfi vízilabda Eurokupát, miután a Savona elleni finálé visszavágóján, az idegenbeli döntetlent követően, 15-7-re győzött.

Két héttel ezelőtt az olaszországi első mérkőzésen a Vasas többször is nehéz helyzetből állt fel, ugyanakkor támadásban rendkívül sokat hibázott – szimpla és kettős embrelőnyöket, ötméterest rontott –, de így sem került hátrányba.

A Vasas ezúttal rögtön az első előnyét értékesítette, megszerezve ezzel a vezetést, a Savona azonban egy hasonlóan szépen végigjátszott létszámfölénnyel egalizált. Két újabb fór, és újabb Vasas-gólok következtek, mindkétszer Gábor Lőrinc volt a befejező közelről. A Vasas láthatóan jól felkészült a létszámfölényes helyzetekre, Sedlmayer Tamás középről lőtt a hálóba (4-1).

A játékvezetés eközben kiegyenlített volt, az olaszok ugyanúgy megkapták a kiállításokat, de volt, hogy még a kapuig sem tudták eljuttatni a labdát a remekül blokkoló Vasas-játékosok gyűrűjében.

A Savonát sokkolta az újabb centerig kijátszott Vasas-gól, ezért 50 másodperccel az első negyed vége előtt már időt kért edzőjük, Alberto Angelini, akinek üvöltése a tomboló hazai szurkolók között is jól hallható volt.

A dudaszó előtt ugyan szépíthettek volna az olaszok, de a Komjádi kapufája is a Vasassal volt.

A második negyed Sava Randelovic harmadik góljával indult, a vendégek azonban lezárták hosszú gólképtelenségüket. A különbséget Konarik Ákos előnyből gyorsan visszaállította, majd hátul egy újabb jó blokk segítette Branislav Mitrovicot, akinek ezen a ponton még nem is volt védése. Elől közben Bátori Bence hajszálpontos ívelése után Gábor húzott újra a kapuba, immáron harmadszor tudták őt így megjátszani.

Az olasz csapat a játékrész hajrájában magára talált, kétszer is eredményes volt, így a nagyszünetben 8-4-et mutatott az eredményjelző.

A harmadik negyedet Drasko Brguljan remek jobbkezes lövése vezette fel, majd Erdélyi Balázs fej fölé eleresztett bombájával került látotávolságon kívülre (10-4) riválisától. Brguljan középről, kapásból vette be az olaszok kapuját. A vendégek helyzetét külön nehezítette, hogy a kapuban Mitrovic is elkapta a fonalat és a harmadik játékrészben lehúzta a rolót (12-4).

A záró nyolc perc már csak az ünneplés előkészítéséről szólt, a közönség lelkesen zengte a „kupagyőztes, kupagyőztes!” rigmust. A végén még az is belefért a piros-kékeknek, hogy Slobodan Nikicet, a Vasas vezetőedzőjét túl korán dobták be a vízbe, amiért a Savona ötméterest kapott.

„Nagyon-nagyon büszke vagyok, hiszen tudom, hogy a Vasas egy nagy csapat és azt hiszem, tíz éve nem nyert ekkora tornát. Remélem, hogy ebből tudunk építkezni, menni tovább és akár bajnokságot nyerni. Ez egy új Vasas!

Nem volt könnyű évünk, de sokat dolgoztunk, csináltuk, volt, hogy jó volt, volt, hogy nem, de ez az eredmény most nagyon jó érzés

– mondta az M4 Sportnak a játékosként olimpiai, világ- és Európa-bajnok vezetőedző.

A piros-kékek 21 esztendő elteltével nyertek újra nemzetközi trófeát, akkor a Kupagyőztesek Európa Kupájában értek a csúcsra.

Férfi Eurokupa, döntő, visszavágó:

A-Híd VasasPlaket – Savona (olasz) 15-7 (5-1, 3-3, 4-0, 3-3)
gólszerzők: Randelovic 4, Gábor 3, Brguljan, Bátori 2-2, Sedlmayer, Erdélyi, Konarik, Simon 1-1, illetve Bruni 2, Rocchi, Campopiano, Lanzoni, Panerai, Rizzo 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik