A vakmerő ékszerrablás 1671. május 9-én történt, amikor Thomas Blood ír születésű kalandor és szerencsevadász, egykori katona – akit emiatt néha „ezredesként” is emlegetnek –, megszervezett és végrehajtott egy akciót, melynek során tettestársaival együtt betört a londoni Towerbe. A koronaékszereket egyébként nem sokkal korábban alkották újra egy vagyonért, hiszen az előző szettet az 1650-es évek polgárháborújában beolvasztották és eladták.
Nem bánt vele kesztyűs kézzel
A Tower védelme elég laza volt, ami pedig az ékszereket illeti, Talbot Edwards, a biztonságukért felelős udvaronc úgy egészítette ki jövedelmét, hogy a kíváncsiskodóknak privát vezetéseket tartott. Blood alaposan felkészült a rablásra, felderítőútra is ment, és leleményesen összebarátkozott Edwardsszal, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy elő ne vegye rosszabbik énjét az akció során. A rablás alatt Edwardsot leütötték, megszúrták, megkötözték és a száját is felpeckelték.
Az elkövetőket azonban váratlanul megzavarták, így menekülni kezdtek, és hogy elrejtsék szem elől az ékszereket, nem bántak velük kesztyűs kézzel – a koronát Blood konkrétan
Végül azonban az őrök a nyomukba szegődtek, legyűrték, majd bezárták őket a Towerbe.
Összebarátkozott a rablóval
Bloodot azonban kemény fából faragták, egyáltalán nem hunyászkodott meg, egyenesen ragaszkodott ahhoz, hogy csakis személyesen a királynak, II. Károlynak hajlandó vallomást tenni. Mindenki nagy meglepetésére az uralkodó nemhogy fogadta, de el sem ítélte, meg sem büntette a nagyhangú rablót. Mi több, királyi birtokot adott neki Írországban és némi életjáradékot, sőt, Blood az udvarba is bejáratos lett.
A híres naplóíró John Evelyn sem rejtette véka alá megdöbbenését:
Soha nem fogom megérteni, hogy miként nyerte el a kegyelmet, sőt, a királyi kegyet, nem pusztán ezen bűntett, hanem sok más merész itteni és írországi kaland után. (…) Ez az egyetlen eset, hogy ilyesféle árulást megbocsátottak.
Számos spekuláció született arról, hogy mi állhat a háttérben. Egyesek szerint a királyt lenyűgözte a kalandor szemtelensége, mások szerint félt Blood híveinek bosszújától. Esetleg a hiúságát legyezgette, hogy Blood azt állította, egyszer meg akarta ölni Károlyt, mikor az meztelenül a Temzében fürdött, de annyira elámult a fenségétől, hogy meggondolta magát.
Az is felmerült, hogy maga a király – aki pénzszűkében volt – eleve tudott az akcióról. Egy ennél valószerűbb feltevés szerint az engedékenység összefügghetett azzal, hogy Blood örömmel kémkedett a disszidens protestáns nonkomformista csoportok körében, akik között sok kapcsolata volt, hiszen II. Károly állandóan az uralma elleni összeesküvésekre gyanakodott.
