Odze György: Bem rakparti évek
Sík Endre nemzetközi jogász 1958-tól mindössze három évig volt külügyminiszter, ezt megelőzően nagykövet, főosztályvezető, miniszterhelyettes, tehát jól ismerte a szervezetet, mielőtt vállalta a vezetését.
Majdnem hasonló történet egy másik külügyminiszter, Péter János, aki egy széles látókörű, művelt református lelkész volt, több nyelven ragyogón beszélt, kifejezetten a „megértő és figyelő” államférfi benyomását keltette partnereiben. Ő is tapasztalt diplomata volt, a párizsi békekonferencián a magyar delegáció tagja, főszereplője a magyar-amerikai kapcsolatok rendezésének a hatvanas években. De hozhatnám példának Jeszenkyt, Hornt, Kovácsot, Martonyit. Mind a négyüket személyesen ismertem, dolgoztam velük, tapasztaltam, hogy érdemeik miatt elismertség vette körül őket. Márpedig ezen a pályán nagyon fontos az elismertség, az, amit Szíjjártó miniszter a tisztelettel együtt folyamatosan követel magának és személyén át az országnak, pedig az elismertséget és a tiszteletet nem lehet kikövetelni, azt csak kiérdemelni lehet felkészültséggel és tapasztalattal – de semmiképpen sem felszínes pártdumával és üres szószátyárkodással.
Márpedig Szíjjártó pontosan ennek a mestere. Üres dumák, hangzatos kommunikációs elemek. „Itt vagyunk Moszkvában, a béke ügyében.”, mondta 2022 februárjában. Úgy lett miniszter, hogy semmiféle tapasztalat nem volt a külszolgálat működéséről, és képessége sincs annak megfelelő, célszerű irányításáról. Tudjuk, hogy Orbán közeli munkatársa volt, még ellenzéki időkben kiemelkedett harsány parlamenti szereplésével, később „személyes szóvivő”, lett, ami pontosan olyan ügyesen kreált funkció, mint a „politikai igazgató”, amit Orbán Balázs talált ki magának. Ugyan miért járna neki tisztelet? A miniszter személyiség-rajzához hozzátartozik, hogy külön biztonsági szolgálat is vigyáz minden lépésére és ügyelni kell arra, hogy csoki mindig legyen a gépkocsiban, különben „dühbe jön”, külföldi utazásai során pedig a nagykövetség legfontosabb feladata mindenkor biztosítani a feltételeket a reggel futáshoz vagy fitnesz-teremhez.
Horn Gábor: Idő előtt meghalunk – addig szenvedünk
2005-ben, 18 éve, hogy Molnár Lajos ezeken a hasábokon rögzítette:
“… A mai állami egészségügyi rendszer – és alapja, az állami biztosító(hivatal) – nem működőképes, és toldozás-foltozás nem segít rajta. Az állam rossz sebész és rossz gyógyszerész, ne szolgáltatásokat szervezzen, hanem okos törvényi szabályozást és hatékony ellenőrzést. Meg kell teremteni (újra) az egészségbiztosítás többszereplős versengő rendszerét. Ez csökkenti a résztvevők kiszolgáltatottságát, hiszen az elégedetlen beteg biztosítót válthat, az orvos és az intézmény több biztosítóval szerződhet. És verseny kell, a valódi biztosítási rendszerben a biztosítók, kórházak pénzügyi sikerének (profitjának) alapja nem a sok beteg, hanem a hatékonyan gyógyuló elégedett biztosított.”
Néha pártom, a Szabad Demokraták Szövetsége számtalan hibával rendelkezett, magam is többet elkövettem, de azt meg kell hagyni el voltunk szánva arra, hogy az egészségügyi rendszert nagy műtét alá vessük, ezért is kértük fel Molnár Lajost miniszternek.
A szocialisták azonban megfúrták a több biztosítós modell bevezetését, mert úgy érezték az nem kompatibilis a néplélekkel (s nem volt bennük annyi politikai felelősség, mint ma Macronban, aki saját politikai karrierjét teszi kockára annak érdekében, hogy ésszerűsítse a franciaországi nyugdíjrendszert).
A Fidesz meg sem próbálta bevezetni az egymással versengő biztosítók rendszerét. Holott a szocialista és fideszes politikusok zöme is pontosan tudja, hogy ez lenne a gyógyír arra a mételyre, ami a magyar egészségügyet belülről rágja szét. Akkor miért nem csinálnak semmit? Ugyanazért, amiért emiatt nem mennek utcára az emberek.
Orbán hatalompolitikai vívmánya, egyen civilizációs, emancipációs főbűne, hogy a homo kadaricus attitűdjére nem csupán rájátszik, hanem erősíti is azt.
Amit az egészségügyben látunk az önmagában is elkeserítő és sok-sok ember korai haláláért, rossz ellátásáért felelős ez a rendszer. Ám amit mindez reprezentál az még legsújtóbb: a polgárosodás lehetőségének és ambíciójának (!) mind sikeresebb felszámolását. Az életben maradottaknak ezzel kell számot vetniük.
Kenesei István: Hideg a leves
„A ma már múzeumi nevű Ütköző című „vita” -műsorban, ahová véletlenül sem hívnak meg a napi jelszavaktól eltérő véleményt valló vendégeket, az is ritkaságszámba megy, ha egyetemi vezetővel beszélgetnek. A 21 rektor levelének egyik aláírójával a kormánylap készített egy interjút és ez adott okot arra, hogy meginvitálják a Kossuth Rádióba. A felkészületlen riporter és a tájékozatlan rektor párbeszéde jól illusztrálja a sorozat színvonalát. Halász Zsuzsa mindjárt a kuratóriumi tagokkal kezdi, akik a Debreceni Egyetem esetében nem politikusok. Nyilván nem olvasta a határozatot, amely a törvényben rögzített összeférhetetlenségi szabályokat kifogásolja tekintet nélkül az egyes esetekre.
Szilvássy Zoltán rektor később azt nehezményezi, hogy a források elosztása általában diszkriminatív: „Ha ugyanazt csinálja egy francia, az 90 Ft, ha ugyanazt csinálja egy magyar, az 10 Ft.”, mondja és nyilván (némileg túlozva) arra gondol, hogy az EU a helyi fizetések szerint téríti a programban résztvevők díjazását, ami valóban csúnya elbánás, de vajon erről nem az igen alacsony hazai egyetemi bérek tehetnek? (Mert az fel sem merülhet, hogy a műszerbeszerzésekben is különbséget tennének.) A számokkal sajnos hadilábon áll, mert szerinte Oxfordban 3-4 hallgató jut egy tanárra, míg Debrecenben 3-400, miközben a valódi adat 15 körül van.
A riporter arról is kérdezi, hogy mi lesz, ha a tagok „mandátumának a határidejét is meg akarja határozni Brüsszel, mert eddig, ha jól emlékszem, hat év volt, most már ezt négy évre szeretné korlátozni.” Rosszul emlékszik, mert eddig korlátlan volt a mandátumuk, de a rektor nem helyesbíti, hanem arról elmélkedik, hogy mi lesz, ha lejár az egész kuratórium mandátuma, és akkor ki választja meg az újakat. Mintha nem ismerné a ma érvényes szabályozást, hogy a saját maguk jelölhetnek új tagokat, amúgy meg kézből elutasítja, hogy a szenátus jelölhetne.
De nincs ok aggodalomra, mert a Debreceni Egyetem azok közé tartozik, akik beperelik az EB-t, már kész is a mellékletekkel együtt 600 oldalas kereset, amit március 2-án benyújtottak a Kúriának, amely csekély 10 nap alatt válaszolt is nekik, hogy a három tételből kettő meg fogja állni a helyét „még ha vasorrú bábák ülnek is ott”, és a Kúria továbbítja majd Európai Bíróságra.¹
És a miniszteréhez hasonló irodalmi műveltséggel bíró rektor még ezt is hozzáteszi: „Nézze, Jókai Mór műveiben: ha pör, hát hadd legyen pör!”
¹A Semmelweis Egyetem a saját beadványát, amelyet a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda (!) készített, kitette a honlapjára.
Váncsa István: Két úr szolgája
Kormányzó urunk azonban megmutatta a helyes utat: „azért váltsunk már pár szót ezekkel a derék finnekkel, és svédekkel. Mert az mégsem járja, hogy gátlástalan hazugságokat terjesztenek rólunk, a magyar jogállamiságról és demokráciáról, az itt folyó életről,” mondta ő, kisvártatva pedig nagy örömmel hallottuk, hogy Hende Csaba vezetésével büntetőexpedíció indul a két északi államba, sorrajárja az elkövetőket és mindenkit felpofoz. Ez már önmagában is örömteli fejleménynek számított volna, ám a kimenet még ennél is szívderítőbben alakult. Delegációnk vezetője a svéd vendéglátók vállát barátságosan megveregette, buksi fejükre barackot nyomott, véleményét és intelmeit pedig négy pontban foglalta össze:
- Elégedettek vagyunk a látogatással.
- Támogatjuk Svédország NATO-tagságát.
- Ne terjesszék rólunk, hogy nálunk nincs jogállamiság.
- Nem szabad hazugságot terjeszteni.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
