A Budaházy-ügy egy igazi lose-lose, vagyis vesztes-vesztes szituáció. Sikerült egy olyan helyzetet létrehozni, melyben nem lehet azt állítani, hogy bárki nyert volna – beleértve a vádlottakat, az igazságszolgáltatást és nem utolsó sorban a magyar társadalmat.
Nézzük meg röviden – ha ez egyáltalán lehetséges – azokat a cselekményeket, amelyeket Budaházy György és társai terhére róttak – immáron legnagyobb részt jogerősen.
- Budaházy a 2007 áprilisában alapított Hunnia Mozgalomból idővel egy olyan csapatot szervezett, mely az őszre várható budapesti tüntetéseken hatékonyan tud fellépni a rendfenntartó rendőri erőkkel szemben.
- Szeptember-októberben Molotov-koktélos támadásokat intéztek SZDSZ- és MSZP-pártirodák ellen,
- majd decemberben Budaházy személyes sértettsége miatt brutálisan megverette Csintalan Sándor Hír TV-s műsorvezetőt, korábbi vezető szocialista politikust.
- 2007 végén az egészségbiztosítási reform kapcsán Budaházy György társaival úgy döntött: a kormánykoalíció magasrangú politikusai ellen végrehajtott támadásokkal próbálja kényszeríteni az országgyűlési képviselőket, hogy a törvényjavaslat ellen szavazzanak.
- Rálőttek Hiller István akkori oktatási miniszter otthonára, továbbá Molotov-koktélokat dobtak egy másik miniszter épülő házára.
- 2008 februárjában további hat országgyűlési képviselő ellen hajtottak végre egy időben, összehangoltan gyújtogatásos támadásokat.
- Ezután a nemzeti radikális eszmékkel össze nem egyeztethető életvitelt folytató közösségekre összpontosítottak. 2008 áprilisában felgyújtották a Broadway Jegyirodát, 2008 nyarán a Budapest Pride-ra időzítve két, meleg férfiak által látogatott szórakozóhely ellen hajtottak végre Molotov-koktélos támadást.
- 2008 szeptemberében Szilvásy György polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter nyaralójánál hajtottak végre bombatámadást,
- majd decemberben egy ATM kifosztásával próbáltak meg pénzhez jutni.
- 2009 tavaszán robbantásos merényletsorozattal akarták megakadályozni a lemondott miniszterelnök utódjának megválasztását. Négy helyszínen terveztek robbantást 2009. április 8-ára, ám végül Budaházy megbízásából csak két helyszínre indult el egy-egy csapat. Ezeket a merényleteket a vádlottak tevékenységét már jó ideje figyelemmel kísérő rendőrök akadályozták meg.
Az ügyben összesen négy bírósági döntés született, három ítélet és egy hatályon kívül helyező végzés. Az egyetlen dolog, amiben mindegyik bíróság egyetértett, az volt, hogy ezek a cselekmények a Büntető törvénykönyv szerint terrorcselekményeknek minősülnek. A terrorcselekményt az különbözteti meg a törvényben felsorolt más bűncselekményektől (csak példálózva: emberöléstől, testi sértéstől, hivatalos személy elleni erőszaktól, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel, lőfegyverrel visszaéléstől, rongálástól), hogy e cselekmények elkövetésének mi a célja. A Btk. meghatározza, hogy mi az a cél, amitől ezek a cselekmények terrorcselekménnyé válnak. Aki abból a célból követi el, hogy
- állami szervet (…) arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön,
- a lakosságot megfélemlítse.
Nos, ha ezt a definíciót most összevetik a vádlottak által elkövetett cselekmények céljaival – mire és hogyan szavazzanak a képviselők, megfélemlítsék az általuk elfogadhatatlannak minősített közösség tagjait, megakadályozzák az új miniszterelnök megválasztását –, akkor nem kell éles jogi elme annak belátásához, hogy ezek nem egyszerű rongálások, robbanóanyaggal vagy lőszerrel visszaélések voltak – miként arra a vádlottak és védőik hivatkoztak –, hanem terrorcselekmények. Persze a vádlottaknak joguk, a védőiknek pedig kötelességük, hogy támadják a jogi minősítést. De vajon mit kezdjünk azoknak a képzett jogászoknak az elképesztő állításaival, amelyekkel kiálltak a közvélemény elé?
Schiffer András nem restelli azon az alapon vitatni, hogy mire „varrta rá” a bíróság a terrorcselekmény minősítését és a korábban kiszabott büntetést, hogy mi ez ahhoz képest, ami Párizsban a Charlie Hebdo szerkesztősége vagy a Bataclan színház elleni terrortámadás volt. Eddig nem tudtam, hogy egy terrorcselekményt viszonyítani kell egy másikhoz, vagy ha igen, akkor a 2001. szeptember 11-i, Amerikát ért terrortámadáshoz képest a többi már nem is volt terrorbűntett?
És ha már „viszonyítunk”: a párizsi terroristákat a rendőrök agyonlőtték. Ezt vajon mihez viszonyítja Schiffer? Arról nem is beszélve, hogy szerinte „külön felháborító az, hogy miközben a 2010-es kormányváltás után 13 évvel a 2006. őszi rendőrterror fő felelősei, politikai felelősei megbízói elkerülték az igazságszolgáltatást, ma láthatóan az igazságszolgáltatás Budaházyn és társain kíván példát statuálni.” Azt már feltételeznem is méltatlan lenne, hogy szándékosan mossa össze a politikai és a büntetőjogi felelősséget.
Megszólalt Morvai Krisztina, volt EP-képviselő, büntetőjogász is, aki azt állította, hogy
a terrorcselekmény magyar Btk.-beli tényállása nem egyeztethető össze a vonatkozó kötelező európai uniós keretegyezménnyel. A EU keretegyezménye ugyanis a súlyos államellenes bűncselekményeket, a lakosság kiemelkedően súlyos megfélemlítése céljából elkövetett, nagy gazdasági károkat okozó cselekményeket nevezi terrorcselekménynek.
Ez bizony erős csúsztatás. Először is az EU keretegyezménye szerint „minden tagállamban közelíteni szükséges a terrorista bűncselekmények fogalmának meghatározását”. A magyar jog nem csak „közelít”, de szinte szó szerint veszi át a definíció egyik kritériumát: „állami szervet (…) jogellenesen arra kényszerítsenek, hogy valamely intézkedést megtegyen vagy ne tegyen meg”. Ez a „tegyen – ne tegyen” mindössze egy laza kényszerítés lenne, ha nem célzatosan követnék el. Az pedig, hogy a lakosságot „komolyan” megfélemlítsék, meglehetősen relatív fogalom.
Azt írtam, az ügyben mindenki vesztes, így az igazságszolgáltatás is.
Budaházy először 13, másodszor 17 évet kapott. A mostani jogerős ítélet 6 évet szabott ki rá. Az ennyire eltérő büntetések már önmagukban sem vetnek jó fényt a bíróságokra, és akkor még nem említettük azt a csiki-csukit, ami Budaházy letartóztatása és kiengedése körül zajlott.
Mint ahogy az sem növeli a bíróság tekintélyét, ha a táblabíró kvázi „mentegetőzik” az ítélethirdetéskor, hogy „döntési kényszerben van”, hiszen az ügyészség is megtehette volna, hogy elejti a vádat. Az sem világos, mire alapozta azt a „meggyőződését”, hogy a vádlottak többet nem tesznek ilyet, annyira megváltozott a társadalomra veszélyességük az eljárás alatt. Csak halkan jegyzem meg, hogy már jócskán folyt ez a büntetőeljárás, amikor Budaházy és néhány társa ellen közösség tagjai elleni erőszak bűntette miatt újabb eljárás indult a Háttér Társaság feljelentése alapján. Budaházy pedig 2022-ben arról panaszkodott a Szentkorona rádiónak, hogy vele és egy társával is jogsértő módon bánnak a fogvatartásuk során, mert olyan zárkába tették őket, ahol „cigányok és arabok” vannak.
Mára szállóigévé vált, hogy nem elég tisztességesnek lenni, de annak is kell látszani. Ez jutott eszembe arról, hogy az ítélőtábla elutasította Budaházy védőjének azt az indítványát, miszerint zárják ki a Fővárosi Ítélőtáblát az ügyből. „Az elsőfokú ítéletet hozó bíró (aki a 17 évet szabta ki) szinte az ítélethirdetés után azonnal a Fővárosi Ítélőtáblára került. Ebben az esetben a legtermészetesebb lenne, hogy nem tárgyalják ezt az ügyet, az elfogultság, összeférhetetlenség látszatát is kerülve” – mondta Szikinger István. Hozzátette, példa is volt erre a hazai joggyakorlatban, a Koszi-klán ügyében, ahol az ítélkező bíró arra a bíróságra került, ahol a büntetőper folytatódott volna, ezért a Koszi-klán ügyét végül másik bíróság tárgyalta másodfokon.
Mint köztudott, Novák Katalin köztársasági elnöki eljárási kegyelemben részesítette a Budaházy-, más néven Hunnia-ügy hét vádlottját. Közleményében az áll: sajnálatosnak tartja, hogy a bíróság közel másfél évtized alatt sem tudott jogerős döntést hozni.
Előrebocsátom, hogy az államfő szuverén joga, hogy kinek és miért ad kegyelmet. Erről elvileg még nyilatkoznia sem kell, a jog nem kötelezi őt erre. Mellesleg a per elhúzódásának a bírósági mulasztás mellett voltak objektív okai is. Már megkezdeni sem lehetett a megismételt tárgyalást, mert az egyik vádlott két alkalommal sem jelent meg a bíróság előtt, továbbá a Covid-járvány miatt hosszabb ideig nem működhettek a bíróságok. Az sem ártana, ha Novák Katalin és az igazságügyi miniszter néha beszélne egymással. Varga Judit Brüsszelben elhangzott szavait idézem:
Magyarországon a bíróságok hatékony működésének feltételei adottak, és kiválóan megfelelnek a modern kor elvárásainak is. Az igazságszolgáltatás időszerűségét illetően is az élbolyban vagyunk.
A pestisracok.hu tudósítása szerint a jogerős ítélet kihirdetése és a vádlottak elszállítása után „a családtagok és hallgatóság egy nagyobb csoportja gyalog vonult az ítélőtábláról az Igazságügyi Minisztériumhoz, ahol Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár az épület előtt várta az érkezőket. Répássy arról biztosított mindenkit, hogy a kegyelmi eljárás folyamatban van, a büntetés letöltésének felfüggesztéséről viszont csak azt követően tudnak dönteni, ha az ítéletnek legalább a rendelkező részét írásban megkapták. Ez vélhetően néhány napot vesz csak igénybe.”
Nem tudom persze e pillanatban, hogy miként fog dönteni Novák Katalin. Amit én tudok korábbi elnöki kegyelmekről, az például Simek Kitty ügye volt, aki az őt bántalmazó nevelőapját ölte meg akkor, amikor a férfi aludt. Ez nem jogos védelmi helyzet, tehát el kellett ítélni a fiatalon abuzált lányt. Mádl Ferenc ebben az ügyben adott kegyelmet. Még régebben Göncz Árpádtól kapott elnöki kegyelmet Binder Györgyi, aki a kislányát a fürdőkádban ölte meg, mert a rákbetegségben szenvedő gyerekének szörnyű fájdalmai voltak.
Ezek a kegyelmi döntések a társadalom teljes egyetértésével találkoztak.
