Tudomány

Ő vezette a magyarokat a sorsdöntő csatában

Magyar Rendőr / Fortepan
Magyar Rendőr / Fortepan
Tomori Pál elvonult a világ elől, kolostorból hívták vissza, hogy álljon a királyi sereg élére, és ütközzön meg Nagy Szulejmán szultán hadával. A magyar elit elkényelmesedett, a főrendek mintha igyekeztek volna eltolni maguktól a felelősséget, míg Tomori hosszas rábeszélés után csuhájára húzta a vértet, és becsülettel helyt állt. Ki volt Tomori Pál, és hogyan lett szerzetesből a királyi had egyik fővezére?

I. (Nagy) Szulejmán szultán 1520-as trónra lépése után tekintetét azonmód nyugat felé fordította, és már a következő évben hadjáratot indított a Magyar Királyság ellen. Hazánk kapuja, Nándorfehérvár 1521. augusztus 29-én, 66 napos ostrom után elesett: a kulcsfontosságú erődöt csupán 700 vitéz védte viceispánok vezetése alatt, és a több mint két hónap alatt egyetlen felmentő sereg sem érkezett. Nyitva állt az út a Duna mentén Budáig, Bécsig, a Drávát követve Szlavónián át Itália irányába.

Sokan vádolják Jagelló királyainkat a török veszély elhanyagolásával, a magyar rendeket országvesztéssel végződő pártoskodással, de azt sem szabad elfelejteni, hogy 1520-ra az arányok már nagyon erőteljesen eltolódtak. Az Oszmán Birodalom keleti hódításai után immár gazdasági és emberi erőforrásokban sokszorosan meghaladta a Magyar Királyság lehetőségeit, tudvalevő volt: ha Szulejmán ismét hadba lép, azzal megindul alattunk a föld, ránk szakad az ég.

Ebben a helyzetben Tomori Pál kalocsai érsekre hárult a haza védelmének megszervezése, majd a mohácsi csata fővezéri tiszte, nevét ezért kötjük az utólag nemzeti tragédiaként megélt vereséghez. A magyar elit az utolsó pillanatig igyekezett magától eltolni a felelősséget, a világtól visszavonult Tomorit gyakorlatilag belekényszerítették a szerepébe, miközben se pénzt, se paripát nem biztosítottak számára. Mégis a végzetes 1526. augusztus 29-én több tucatnyi magyar főpap és főúr állt mellette a sorban, harcoltak vállvetve és haltak vele együtt hősi halált.

Wikipedia Tomori Pál

Ki volt Tomori Pál? Miként vált sikeres hadvezérből nincstelen szerzetessé, majd a második leghatalmasabb magyar egyházi személlyé? Miért épp ő állt a magyar királyi hadak élén a mohácsi csatában? Kovács Örs történészt, a Rubicon Intézet tudományos munkatársát kérdeztük.

Értelmiségi „verőember”

Abaúj vármegyei kisbirtokos, középnemesi családba született 1475 körül, a família származása vitatott, talán Boszniából érkezett valamelyik ős. Teljesen középszerű születése ellenére viszont rendkívüli műveltséggel rendelkezett, beszélt latinul, és értette az írás, olvasás mesterségét. Csakúgy, mint a hozzá hasonló ifjak, Tomori Pál is a katonáskodást választotta hivatásul, pályafutását Bornemissza János pozsonyi ispán udvarában kezdte apródként.

A jelek szerint életre szóló, bensőséges viszonyt alakított ki patrónusával, VII. Kelemen pápa egy leveléből tudjuk, Bornemissza javaslatára lett kalocsai érsek és a magyar hadak egyik fővezére

– mondja a 24.hu-nak Kovács Örs.

Átlagon felüli műveltsége lehet a magyarázata, hogy idővel sóbányai kamarásnak nevezték ki, ami az erdélyi sókamarák felügyeletét jelentette, vagyis az egyik legkomolyabb állami (királyi) bevétel kezelését bízták rá, személyesen az erdélyi vajda alá tartozott. Ma azt mondanánk, gazdasági értelmiségi pályára került, ám akkoriban ez nem azt jelentette, hogy az ember csak ül az íróasztalnál és a kimutatásokat táblázatokba rendezi.

Amikor ugyanis az erdélyi szászok elfelejtették az uralkodót illető, sókereskedelemmel kapcsolatos járandóságuk befizetését, Tomori Pál 500 lovas élén vitte az emlékeztetőt. Első körben elzavarták, még meg is sebesült, de erősítést szerzett, és végül sikerült behajtania az adót.

Feladott mindent, szerzetesnek állt

Tomori életét, főleg a kezdeti éveket igen hiányosan ismerjük. Tudjuk, hogy kamarási megbízatása mellett a Dózsa-féle parasztháborúban ő vezette Bornemissza lovasságát, nevéhez fűződik Lőrinc pap legyőzése és elfogása. Királyi várnagyként szolgált, a végvárakon szerzett hadi tapasztalatot, 1519-ben oroszlánrésze volt abban, hogy egy parázs hangulatú országgyűlés nem fordult véres jelenetekbe, és II. Lajos megtarthatta a trónját.

Ha a rendelkezésre álló szűkös források alapján jellemeznünk kellene Tomori Pált, akkor tehetséges, becsületes és lojális emberként írhatjuk le, aki kiemelkedett kortársai közül.

Igazi »problémamegoldó« volt a korona számára, cselekvőképes és kötelességtudó. Ha tenni kellett, rá lehetett számítani, a kellemetlen, nehéz ügyeket is jó eredménnyel intézte

– emeli ki a történész.

Valamikor 1520 körül azonban Tomori visszavonult nemcsak a katonai pályától és a közhivataloktól, hanem a világi élettől is. Döntésének pontos oka nem ismert, a történészek magánéleti tragédiát sejtenek a háttérben: a férfi két menyasszonyát vesztette el, mindketten meghaltak nem sokkal az esküvő előtt.

Bármi is történt, tény, hogy Tomori szétosztotta vagyonát a rokonai között, megírta a végrendeletét, és belépett az obszerváns (a rend szigorúbb ága) ferencesek rendjébe, az esztergomi kolostorba költözött. A történelem azonban nem engedte, hogy megtalálja lelki békéjét Isten szolgálatában.

Csuhájára öltötte a páncélt

Nándorfehérvár eleste után nyilvánvalóvá vált, hogy csak idő és Szulejmán akaratának kérdése, hogy már közvetlenül a Magyar Királyság területén kelljen nagyszabású oszmán támadással szembenézni, csakhogy akkoriban nagyon hiányzott egy Hunyadi János, aki azonnal vaskézzel fogott volna a védelem megszervezésébe. Kovács Örs úgy látja, a magyar elit elkényelmesedett, a főrendek mintha igyekeztek volna eltolni maguktól a felelősséget.

Tomoriban vélték felfedezni a „megmentőt”, ő azonban húzódozott, többször is visszautasította a felkérést, mondván a világi dolgoktól elvonult életet kíván élni. Végül 1523-ban, részben VI. Adorján pápa unszolására elfogadta a kalocsai érseki széket, az országgyűlés pedig az alsó részek főkapitányává nevezte ki: mindkét hivatal a török elleni harc élére szólította. A pontosság kedvéért jegyezzük meg, Mohácson a királyi hadak vezérletében Szapolyai János erdélyi vajdával osztozott, aki azonban nem volt jelen, így őt öccse, György képviselte.

Miért éppen Tomori? Mert szűk három évtizeddel a Hunyadiak kora után, amikor még egy Kinizsi Pál két karddal a kezében aprította az ellenséget, csatát soha életében nem veszített, szóval alig egy emberöltővel később Magyarországon nem volt Tomorinál alkalmasabb ember. Senki nem értett komolyan a hadakozáshoz, és nem is merte vállalni a felelősséget, hogy szembenézzen a törökkel.

A belső harcok során Tomori gyakran és ügyesen vezetett kisebb csapatokat, de nagy seregek irányításában nem volt komoly tapasztalata

– mondja Kovács Örs. Hozzáteszi: ennek ellenére a rá jellemző lelkiismeretes, kemény munkába kezdett úgy, hogy a legenda szerint szerzetesi csuhájára öltötte a páncélt.

A Drávánál várta Szulejmánt

1521 és 1526 között sorra estek el a déli védelmi vonal várai, Orsova, Knin, Szörény stb. került egymás után török kézre. Tomori viszont rögtön az elején bizonyságát adta rátermettségnek, Szávaszentdemeternél négyezer vitézével megsemmisítő csapást mért Szulejmán sógora, Ferhád pasa 12 ezres seregére. Ez volt e néhány év egyetlen jelentős magyar győzelme.

Hamar kiderült az is, hogy gyakorlatilag egyedül van. Saját érseki jövedelméből tartotta fenn csapatait, fizette a végvári katonaságot: Mohács előestéjén az udvar már 30–40 ezer arannyal tartozott Tomorinak, a pénzhiány miatt félő volt, hogy a katonaság zsold hiányában szétszéled. Ő maga alig mert emberei szemébe nézni, majd mikor 1526 áprilisában Szulejmán hadjáratának híre megérkezett, személyesen ment Budára. Lemondással fenyegetőzve sikerült legalább ígéretet kicsikarni 25 ezer arany „zsoldpénzről”, de maradása nem lehetett, igyekezett a vissza a török elé.

Az utókor sokszor felhánytorgatja, hogy bizony a Dráva vonalán lehetett volna esély a szultáni sereg feltartóztatására, de a magyarok késlekedtek. Nyilván nem tudjuk, mi lett volna ha…, de a királyi had szervezése tényleg kínkeservesen haladt, Tomori azonban ott volt a Drávánál.

A rendelkezésére álló erővel megpróbálta megakadályozni az átkelést, de a legalább 60–70 ezer képzett katonát számláló török sereg ellen semmi esélye nem volt.

A tragédiát nem a vereség jelentette

A mohácsi csata végeredménye ismert, miként az is, hogy későbbi történetírók igyekeztek Tomori nyakába varrni a vereséget, miszerint meggondolatlanul vállalta az összecsapást ahelyett, hogy megvárta volna további segélycsapatok érkezését. Vagyis személyes ambícióinak engedve, fanatikusan harcolni akart, ezért beszélte rá a királyt a meggondolatlan támadásra. Bűnbak kellett, ő lett az.

Oláh Tibor / MTVA Érdeklődők nézik Orlai Petrich Soma II. Lajos király holttestének feltalálása című, 1851-ben Münchenben festett olajfestményét.

És mi a mai történészek álláspontja? Nagyon röviden: az eredmény önmagáért beszél, vesztettünk. Tomori azonban helyesen ismerte fel az elején, hogy az ellenséget részenként kell megpróbálni felőrölni, de ez nem működött: rosszak voltak a hírszerzési információk, nehézkes a logisztika. Azt se feledjük, a csatának volt egy olyan pontja, ahol a nehézlovasságunk Szulejmán közvetlen közelébe verekedte magát, nem sokon múlt a szultán megölése, ezzel pedig a győzelem kivívása.

Tomori azon kevesek közé tartozott, aki nemcsak felismerte a veszélyt, de szembe is nézett vele, hittel, becsülettel helyt állt. Kovács Örs kiemeli,

Mohács tragédiája nem a vereség volt, hanem a király halála, majd az ebből fakadó káosz, belháborúk.

Tenni nem, de halni tudtak a hazáért

Nemzethalál csak a késői utókor, a XIX. század szellemiségében vált belőle. A kortársaknak egy csata volt a számtalan közül, amelyet akkor már csaknem másfél évszázada vívtak magyarok az oszmánokkal. Nem készültek sorsdöntő összecsapásra, ám ha hátrálni kezdenek, óriási, gazdag országrész vált volna harc nélkül az ellenség prédájává. A kortársaknak egyértelmű volt, hogy a török betörést meg kell állítani, bármi áron.

Még a XVIII. századi ember is úgy látta, hogy a „meccs” döntetlen: 1526-ban ők győztek, a „második mohácsi csatát” 1687-ben viszont mi nyertük, és kiűztük a törököt.

Szomorú érdekességként jegyezzük meg a végén, hogy azok a magyar urak, akik akár önérdekből, akár tehetetlenségből a Mohácshoz vezető közállapotokért felelősek voltak, az utolsó pillanatban csaknem mind egy szálig ott álltak az első sorokban. Tenni nem tudtak, nem akartak a hazáért, de gondolkodás nélkül meghaltak érte: 1526. augusztus 29-én az uralkodó és Tomori Pál kalocsai érsek mellett hét főpap és 28 báró, a magyar elit színe java halt hősi halált a mohácsi síkon.

Kiemelt képünkön Történelmi Emlékhely Mohácson, előtérben Tomori Pál szobra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik