Belföld

Torgyán visszatér és feljelent

Magyar Megújulás Mozgalom néven politikai pártot alapított Torgyán József. A volt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feljelentette a kormány tagjait csalás miatt.

Torgyán elmondta: választási és nem tömegpártot alapított, amelynek azért van még csak munkacíme, mert jelenleg bírósági bejegyzés alatt áll. A szervezetet tizenhárman alapították, de annak „hatalmas tömegbázisa lesz”. A mozgalom célja, hogy gyökeres változtatásokat érjen el, ami csak úgy kivitelezhető, „ha az egész hatalmi elitet leváltjuk”.


„Rablók és pribékek Magyarországa”


Torgyán József szerint Gyurcsány Ferenc csak egy „átmeneti figura, a politikai életben alapvető átrendeződés fog végbemenni a jövőben. Közölte: sikerült egy, az állampárti rendszernél is rosszabbat létrehozni, elfogadhatatlan közállapotok uralkodnak, ezért döntött úgy, hogy visszatér a politikai életbe, holott korábban ezt későbbre tervezte.


Azzal indokolta visszatérését, hogy nem tudja elviselni a Ceausescu-éránál is nagyobb falurombolást, hogy Szent István országából „rablók és pribékek Magyarországa lett”. Torgyán József szerint „a kormányzat és a látszatellenzék is illegitim”, mert hazugsággal és a jogszabályok megkerülésével, a választási kampányban sajtóhírek szerint 31 milliárd forintot felhasználva jutottak hatalomra.


Alkotmányozó nemzetgyűlés


Beszélt arról is, hogy szükség van civilszervezetek részvételével is az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívására, illetve új alkotmányra. Torgyán közölte: elfogadhatatlan, hogy állampárt jogutódja gyakorolja a hatalmat. Kategorikusan kijelentette: pártjának egyedül a magyar nép lesz a szövetségese, senki más.


Torgyán József a keresztény-nemzeti erő létrehozásával elsősorban a fiatalokat szeretné meggyőzni, mert álláspontja szerint a megújuláshoz rájuk van szükség. Mellettük vállalkozókra, gazdákra, munkásokra számít. A kisgazda eszmeiséget szeretném feltámasztani és annak programját végrehajtani – tette hozzá.


Kérdésre válaszolva elmondta: a pártnak várhatóan nem lesz alelnöke, csak elnöksége, de erről majd a bírósági bejegyzést követően döntenek. Bejelentette azt is, hogy mint a mozgalom elnöke, október közepétől Kis Újság néven négyoldalas kiadványt indít, emellett szeptember 25-étől működik a mozgalom honlapja is. Torgyán József azt mondta: ismét megjelentem a politika színpadán, zászlót bontottam, amit addig nem eresztek ki a kezemből, amíg az állapotok meg nem változnak.


Feljelentetés ismeretlen tettes ellen

Torgyán bejelentette, hogy különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntette miatt feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen a Fővárosi Főügyészségen. Némi ellentmondásnak látszik, hogy Torgyán szerint az általa ismeretlennek nevezett elkövetők a kormány soraiban keresendők, és a feljelentésében is szerepelnek nevek. Az MTI-nek eljuttatott feljelentésben Kóka János, Veres János, Hiller István és Gyurcsány Ferenc neve is szerepel. Kitért arra is, hogy ez a bűncselekmény 5-től 10 évig tartó szabadságvesztéssel büntethető. Torgyán József beszélt arról is, hogy szívesen venné, ha mások is csatlakoznának a feljelentéséhez.

Csalás és jogatlan haszonszerzés


A feljelentésben Torgyán József hivatkozik a csalás törvényi feltételeire. Mint írja, a választási kampányban tett ígéretek a választópolgárok tudatos megtévesztésének minősülnek, márpedig „más tévedésbe ejtése a hatályos büntetőjog csalási tényállásának egyik eleme”.

A csalás másik tényállási elemével, a jogtalan haszonszerzéssel kapcsolatban azt írta: az mindenképp megállapítható, mert „a kormányzati pozícióba kerülés számos olyan előnyt biztosít, melyek messze meghaladják azt a mércét, mely e célzat megállapíthatóságához szükséges”.

Torgyán József szerint sértetti oldalon bekövetkezett kárnál vizsgálandó, hogy a hatalomra kerülők az ígért jóléti intézkedések helyett róttak-e olyan terheket a lakosságra, melyek a nép vonatkozásában kárként, a csalók tekintetében pedig haszonként jelentkeznek, vagy terveznek-e ilyet tenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik