Nagyvilág

Julia Faustyna lehet Madeleine McCann?

Getty Images
Getty Images
Előállt a semmiből egy lengyel nő, aki azt állítja magáról: ő a 2007-ben eltűnt brit kislány. Tényleg sok a hasonlóság köztük a fotók alapján, de semmire nincs bizonyítéka, ráadásul az életkoruk sem egyezik. Médiahekk vagy az ügy megoldása?

Önjelölt nyomozók és kíváncsi felhasználók százezreit tartja lázban immár több mint egy hete egy lengyel nő különös története, aki azt állítja magáról, hogy ő lehet a 2007-ben nyomtalanul eltűnt Madeleine McCann.

Julia Faustyna – aki Julia Wendell és Julia Wandelt néven is szerepelt már a sajtóban – saját elmondása szerint kétségbeesésében, utolsó elkeseredésében állt ki a világ elé, mert nem biztos a személyazonosságában. A jelenleg Németországban élő fiatal nőnek meggyőződése, hogy 16 évvel ezelőtt őt rabolták el családjától a portugáliai Praia da Luz városából, és nem azok a vér szerinti szülei, akik felnevelték őt.

Ugyan a nő semmilyen konkrét bizonyítékkal nem tudja alátámasztani az állítását, nap mint nap olyan hasonlóságokra hívja fel a figyelmet maga és Madeleine McCann között, amelyek azért elgondolkodtatók.

Az ügyben már nyomoznak, Faustynának szóvivője lett, a McCann család állítólag felvette vele a kapcsolatot, miközben a lengyel családja közleményben határolódott el tőle. Vajon a világ leghíresebb gyermekeltűnési ügyének a megoldását követhetjük figyelemmel, vagy a nő így éli ki a szereplési vágyát és médiahekk az egész?

Hasonló szemek, a wroclawi bejelentés

Julia Faustyna az első videóiban többek közt beszámolt arról, hogy korábban nem hallott Madeleine McCann esetéről. Nemrég a nagymamájával beszélt, amikor tudomást szerzett róla, de azt nem árulta el, pontosan hogyan. Fontos azonban már az elején leszögezni, hogy a nő állításait független forrásból sem lehet ellenőrizni, tehát érdemes minden szavát fenntartásokkal kezelni.

Miután utána olvasott a brit kislány eltűnésének és jobban beleásta magát az ügybe, feltűnt neki, hogy több hasonlóság is van köztük. Párba állította a gyerekkori képeit a Madeleine-ről készült fotókkal, és ezen mintha tényleg hasonló lenne az arcszerkezetük: mindkettejüknek gödröcske van az arcuk bal oldali részén, és rendkívül ritka szemhibával is születtek. Az úgynevezett macskaszem-szindróma olyan rendellenesség, melynél a szem egyik részén (legtöbbször a szivárványhártyán vagy a retinán, időnként a látóidegen) apró hiány, lyuk található. A brit és portugál rendőrök annak idején évekig abban reménykedtek, hogy Maddie-t végül a különleges szeme alapján lehet majd azonosítani.

Faustyna határozottan állítja azt is, hogy nincsenek róla felvételek a korai gyermekkorából. Arról is beszélt, hogy „egy német pedofil áldozata volt”, a Madeleine-üggyel összefüggésbe hozott német bűnözőt pedig felismerte a rajzok alapján.

Emlékeztetett arra is, hogy egy orvostanhallgató a Madeleine McCann eltűnését követő napokban egy rá kísértetiesen hasonló lányt pillantott meg a lengyelországi Wroclaw utcáin. Faustyna egy évvel ezelőttig azon a környéken élt.

DNS-teszt egyelőre nem lesz

Bár rengeteg az egyezés, Faustyna 21 éves, Madeleine pedig még csak 19 lenne. Ezt a nő azzal magyarázza, hogy mivel elrabolták, az iratait is meghamisították, így az életkorát is megváltoztathatták.

A jelenleg Németországban élő fiatal közzétett egy olyan felvételt is, melyen könyörgött, hogy valaki segítsen neki felvenni a kapcsolatot Kate és Gerry McCann-nel, Madeleine szüleivel, hogy DNS-teszttel derüljön ki az igazság, mert a brit és a lengyel hatóságok nem veszik őt komolyan A pár hivatalosan nem reagált még Faustyna állításaira, de sajtóhírek szerint beleegyeztek a tesztbe. Nem meglepő, hogy nem verik nagydobra a lány által elmondottakat, mert belefáradtak abba az utóbbi években, hogy téves riasztásokat kapnak, így minden fülest rendkívül óvatosan kezelnek.

Francisco Marco, a McCann család magánnyomozója a spanyol El Independiente című lapnak arról beszélt, szkeptikus a lány állításaival kapcsolatban.

A részletek mélyebb ismerete nélkül nem áll össze nekem a kép. Nem hiszem, hogy ő lenne az

– fogalmazott.

Steve Parsons / PA Images / Getty Images Madeleine McCann szülei, miután beszéltek a sajtóval Portugáliában 2007-ben.

A DNS-tesztből viszont – egyelőre – nem lesz semmi, mert Faustyna szóvivője, Fia Johansson médium tájékoztatása szerint a nyomozás jelenlegi állása szerint erre nincs szükség. Egyúttal arra kért mindenkit, hogy ne zavarják ügyfele nyugalmát, és hogy heteken belül többet tudnak majd, amiről tájékoztatni fogják a közvéleményt.

A család állítja: Julia nem Maddie

Mindeközben szerdán egy eltűnt személyek felkutatására létrehozott lengyel Facebook-oldalon megjelent egy közlemény, amit Julia Faustyna családja jegyzett. Ebben azt írják, „számunkra biztos, hogy Julia a lányunk, az unokánk, a testvérünk, az unokatestvérünk, a nagynénink. Vannak közös emlékeink, vannak képeink.”

Juliának megvannak ezek a fotók, mert elvitte magukkal a családi házból a születési anyakönyvi kivonatával és sok más kórházi lelettel együtt. Terápiákon vett részt, gyógyszereket szedett, pszichológushoz és pszichiáterhez járt. De elhagyta a házat és megtagadta a kezelést

– írták arra utalva, hogy a nő mentális problémákkal küzdött.

Arról is beszámoltak, egykor énekesnő, modell szeretett volna lenni, és minden vágya az volt, hogy híressé váljon. Ezt most megkapta, egymillió követője van, teszik hozzá.

Leszögezték, hogy Julia nem Maddie, továbbá közölték, nem adnak interjúkat, nem közölnek fotókat és nem kommentálnak híreket. Mindenkit a wroclawi rendőrséghez irányítanak majd.

Sajtóértesülések szerint a DNS-tesztbe sem egyeznek bele, azt bírósági úton lehetne követelni tőlük, de az hosszabb folyamat lehetne. Hogy mikor és miért romlott meg a családtagok kapcsolata, azt egyelőre nem tudni.

Egy másik eltűnt kislányt is behoztak a képbe

Az összeesküvés-elméletek hívői komoly konteógyártásba kezdtek, egyesek szerint Faustyna valóban nem Maddie, hanem a 2011-ben eltűnt olasz ikerpár egyike.

Alessia és Livia Scheppet hatéves korukban vitte el otthonról az apjuk Svájc nyugati részén. Azt ígérte az anyjuknak, hogy néhány nap múlva hazafuvarozza a két testvért, de ez soha nem történt meg.

GIOVANNI MARINO / AFP Alessia és Livia Schepp

A 43 éves Matthias Schepp a gyanú szerint nem tudta feldolgozni, hogy a nő, Irina Lucidi elvált tőle. Nem sokkal azután, hogy az ikreket magával vitte, egy vonat alá feküdt, de a lányok nem voltak vele.

Akkoriban a sajtó arról cikkezett, hogy a férfi levelet írt volt párjának, amelyben beismerte, megölte mindkét lányt, de a holttestük soha nem került elő.

Most egyesekben felmerült, hogy Faustyna lehet Livia Schepp, ugyanis a kiskori fotóikon rendkívül hasonlítanak egymásra. Ezt a lengyel nő még semmilyen fórumon nem kommentálta.

Kapcsolódó
Valaki tudja, hová tűnt Madeleine McCann
A világ legismertebb gyermekeltűnési ügyéről forgatott dokumentumsorozatot a Netflix. Ki és miért rabolhatta el a hároméves brit kislányt?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik