Belföld

Hat év börtönt kértek Agócs Jánosra, az Országos Roma Önkormányzat elnökére

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

Vádat emelt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség Agócs Jánossal szemben. Az Országos Roma Önkormányzat elnökét két rendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt állítják bíróság elé.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta: hat év börtönt, hat év közügyektől eltiltást és kétmillió forintos pénzbüntetést kértek a vádlottra az előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

A vádirat szerint az Országos Roma Önkormányzat elnöke tavaly tavasszal elhatározta, hogy elnöki pozícióját még a ciklus lejárta előtti lemondással pénzzé teszi akként, hogy az elnökséget az ezért fizetni hajlandó képviselőtársának játssza át.

Az elnök tavaly nyáron többször is azzal keresett meg egy kisebbségi önkormányzati képviselőt, hogy 30 millió forint ellenében átadja részére az ORÖ elnöki tisztségét. Miután a képviselő visszautasította a felajánlást, az elnök felvetette, hogy a képviselővel jó kapcsolatot ápoló másik képviselőt kellene megkérdezni az ajánlatról.

Az elnök az ajánlatával a másik képviselőt is megkereste azt is vállalva, hogy megegyezésük esetén helyettesítésével a pénzt átadót bízza meg, és támogatókkal biztosítja az elnökké választásához szükséges képviselői többséget.

A nyomozó ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a kisebbségi önkormányzati vezető letartóztatását, amely kényszerintézkedést az ügyészség két hónap elteltével szüntetett meg.

Kovács Katalin lapunk kérdésére elmondta még, hogy a férfi végül beismerte a bűnösségét, és azzal indokolta a tettét, hogy komoly pénztől esett volna el, ha lemond a vezető tisztségéről, illetve a további terveinek a megvalósításához is kellett a pénz.

Agócs egyébként hivatalosan nem mondott le az ORÖ-elnöki posztjáról, igaz, már hónapok óta ténylegesen nem ő, hanem az egyik embere irányítja a szervezetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik