Budapest főpolgármestere vasárnap délelőtt közölte ezt újságírókkal, amikor kiment a Margitszigetre az ott épülő és az aznap elkészülő homokzsákokból álló körgáthoz. Elmondta, hogy a vészhelyzet a kormányzati koordináció, valamint más jellegű intézkedések lehetősége mellett azt is jelenti, hogy a védekezés költségeit nem egyedül az önkormányzatnak kell állnia. A főpolgármester köszönetet mondott azoknak a budapestieknek, – mintegy 100 embernek – akik önkéntesen vesznek részt a homokzsákok rakodásának nehéz munkájában.
Demszky Gábor kifejtette, hogy kilenc méteresre építik a körgátat, mivel az előrejelzések értelmében a jelenleg 815 centiméteres Duna hétfőn 838 centiméteren tetőzik. Ez általában magasabb szokott lenni, mint az előrejelzés.
A főpolgármester köszönetet mondott azoknak a fideszes aktivistáknak is, akik szombaton érkeztek részt venni a védekezésben. Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy két megjegyzése van ahhoz, hogy “Orbán Viktor és csapata szombaton kátyúzott Budapesten”.
Egyrészt arról beszélt, hogy az Orbán-kormány 1998 és 2002 között nem adott pénzt kátyúzásra sem, illetve a kátyúzás a kerületek és a főváros feladata. “Budapestet most nem a kátyúknál, hanem a víznél kell megvédeni” – folytatta.
Benkovics Zoltán, a polgári védelem dandártábornoka kérdésre válaszolva nem zárta ki azt sem, hogy a Duna tetőzése meghaladja az emlékezetes, 2002-es szintet. A több mint öt kilométeres körgát építésére eddig mintegy 130 ezer homokzsákot használtak fel.