Nagyvilág

Mobiltelefonok bizonyíthatják a családtagjai meggyilkolásával vádolt ügyvéd bűnösségét

Joshua Boucher / The State / Tribune News Service / Getty Images
Joshua Boucher / The State / Tribune News Service / Getty Images

Jelentős médiafigyelem mellett kezdődött el a napokban Alex Murdaugh pere a dél-karolinai Colleton megyei bíróságon – a férfit azzal vádolják, hogy meggyilkolta a feleségét és az egyik fiát valószínűleg azért, hogy így terelje el a figyelmet a több millió dolláros sikkasztási ügyéről. Bár a tárgyalássorozat előreláthatólag február közepéig-végéig tart, az ügyészség az első napokban olyan fontos bizonyítékokat mutatott be, amelyek alaposan befolyásolhatják az esküdtek véleményét.

Ahogy arról már a korábbi, az előzményeket részletesen taglaló cikkünkben írtunk, Maggie Murdaugh-ot és Paul Murdaugh-ot 2021. június 7-én, nagyjából este 9 és 10 óra között gyilkolták meg. A vádlott, Alex korábban azt állította, hogy ő ebben az időben nem volt otthon, hanem arra ért haza, hogy a felesége és a fia már halottak. A tárgyaláson azonban már egy másik verzióval állt elő, amely szerint valójában a házban pihent, miközben a családtagjait a kutyakennel mellett lelőtték. Nem sokkal később elhagyta a házat, hogy meglátogassa a közelben lakó édesanyját, és amikor onnan hazaért, csak akkor vette észre, mi is történt, és azonnal értesítette a rendőrséget.

Az ügyészség által bemutatott bizonyítékok azonban megkérdőjelezik a férfi állításait. A hatóságok szerint aznap este a fiú, Paul küldött egy videót az egyik kutyáról az egyik barátjának, Rogan Gibsonnak, a háttérben pedig három hang volt hallható: Paulé, az édesanyjáé, Maggie-é, valamint – Gibson és egy másik, a családot hosszú évek óta ismerő barát tanúvallomása szerint – Alexé. Percekkel később, 8 óra 49 perckor mind Paul, mind Maggie telefonja lezáródott, és többet nem is használták. Ezért a szakértők úgy vélik, hogy ekkor ölhették meg őket. Előbb Pault lőtték agyon, majd Maggie-t egy másik fegyverrel.

Árulkodó mobilok

A keddi tárgyalási napon vallomást tett a rendőrség egyik számítógépes szakértője is, aki a Maggie telefonjával kapcsolatos részletekről beszélt. Britton Dove elmondta, a gyilkosság estéjén Maggie két üzenetet olvasott el a családi chatcsoportban, az egyiket 20:31-kor, a másikat pedig 20:49-kor. Az üzenetek az apósával voltak kapcsolatosak, aki akkor súlyos beteg volt.

A szakértők a telefont elemezve megállapították, hogy Maggie telefonjának kijelzője 20:53-kor kapcsolt ki, azonban egy perccel később a képernyő nézete vertikálisról horizontálisra váltott át, valamint bekapcsolt a kamera is, ami a szakértő szerint azt jelentheti, hogy a telefont elmozdították, és elindult az arcfelismerő program, de mivel nem találta Maggie arcát, nem oldotta fel a képernyőzárat.

Dove vallomásában azt mondta, a következő egy órában Maggie telefonjára több hívás is érkezett a férjétől, és ezalatt a képernyő nézete megint többször változott, ami újfent arra utal, hogy valaki a kezében tartotta a készüléket. Ami azonban furcsa, hogy a Murdaugh telefonján nem szerepeltek ezek a hívások. Ezeket csak kézzel lehet törölni a mobilról, de hogy ezt ki tette és mikor, azt nem lehetett megállapítani.

Joshua Boucher / The State / Tribune News Service / Getty Images Maggie Murdaugh híváslistája a tárgyalóterem kivetítőjén 2023. január 31-én.

A szakértő még egy furcsaságra felhívta a figyelmet. A nyomozás során elemezték Alex Murdaugh üzenetküldési szokásait is, és megállapították, hogy a férfi általában 5 percen belül elolvasta az új üzeneteit, bár időnként 30–40 percbe is beletelt. A gyilkosság estéjén azonban nem így tett, azokat az üzeneteket, amelyeket még Maggie is látott este háromnegyed 9-ig a családi chatcsoportban, Murdaugh csak másnap nézte meg annak ellenére, hogy azok a haldokló apjáról szóltak.

Az ügyészek állítása szerint Murdaugh nem sokkal 21 óra után hagyta el a birtokot, és a következő 20 percben, amíg odaért az anyja házához, kétszer hívta a felesége telefonját, majd egy üzenetet is küldött neki arról, hogy hova megy – az ügyészség szerint pusztán azért, hogy így biztosítson magának alibit. Az édesanyjánál tett rövid látogatás után hazament, de ez idő alatt még további öt telefonhívást is intézett különböző személyeknek, és miután hazaért, akkor hívta a rendőrséget.

Az ügyészség ezzel kapcsolatban két újabb részletre is felhívta a figyelmet: egyrészt Murdaugh a helyszínre érkező rendőröknek azt állította, hogy átfordította a két testet, hogy ellenőrizze a pulzusukat, azonban, mivel mindkét testet vér vette körül és magukat a testeket is vér borította, ez nem vágott egybe a tényekkel. Másrészt Murdaugh rögtön azt mondta a rendőröknek, hogy a gyilkosság Paul korábbi hajóbalesetével kapcsolatos bosszú lehet, amelyben egy fiatal lány halt meg. Az ügyészség szerint ez részben helytálló, mert valóban ahhoz kapcsolódik csak más okból. Szerintük a hajóbalesettel kapcsolatos nyomozás miatt derült fény Murdaugh sikkasztásos ügyeire, és végül azért gyilkolta meg a családtagjait, hogy elterelje a figyelmet a bűneiről, egyúttal részvétet keltsen saját magával szemben.

Hol a véres ruha?

A keddi tárgyalás témái között előkerült Murdaugh-nak a gyilkosság idején viselt ruházata is, és ehhez szintén egy mobil nyújtott segítséget. Mint említettük, ketten is felismerték Alex Murdaugh hangját a Paul által megosztott videón. Az egyikük, Rogan Gibson volt, a másikuk pedig Paul egy másik közeli barátja, Will Loving. Ő azonban elmondta azt is, hogy Paul aznap este 7 óra körül küldött neki egy Snapchat-videót, amelyen egy rövid ideig látszott Alex is. A férfi hosszú nadrágot és egy rövid ujjú inget viselt, teljesen más ruházatot, mint akkor, amikor a rendőrök a gyilkosság után megjelentek a háznál. A ruhával kapcsolatos nyomok azonban nem értek itt véget: a rendőrség ugyanis Murdaugh anyjánál, ahol a férfi járt aznap este, talált egy olyan esőkabátot, amelyen lőpornyomok voltak.

Joshua Boucher / The State / Tribune News Service / Getty Images Alex Murdaugh és védőügyvédje, Dick Harpootlian a tárgyalóteremben 2023. január 31-én.

A tárgyaláson a védelem is elmondta a maga álláspontját. Dick Harpootlian többek között arról beszélt, hogy védence szerető családapa, így nem lehet felelős a brutális gyilkosságokért. Azt az ügyvéd sem tagadta, hogy a két, telefonnal készült videón Murdaugh szerepel, ő azonban úgy vélte, hogy a felvételek csak azt bizonyítják, hogy milyen szeretetteljes családi környezetben éltek. Harpootlian hozzátette azt is, hogyha az ügyészség állítását vesszük alapul, akkor a védencének mindössze tíz perce volt arra, hogy elkövesse a gyilkosságokat, felmenjen a házhoz, beüljön az autóba és elhajtson, ráadásul a ruhájának is véresnek kellett volna lennie. Szerinte ez képtelenség.

A tárgyalás a következő napokban elsősorban a 8,7 millió dolláros pénzügyi csalással kapcsolatos vádakkal foglalkozik majd. Megvizsgálják, vajon az elegendő indíték lehetett-e arra, hogy Murdaugh megölje a feleségét és az egyik fiát. De a bíró mérlegelni fogja azt is, hogy a 2019-es hajóbaleset, amelyben meghalt egy fiatal lány, és amelyben Paul felelősségét firtatták, figyelembe vehető-e a mostani tárgyalás során.

Kapcsolódó
Feleségét és a fiát is megölhette egy prominens jogászcsalád tagja
A Murdaugh család közel 100 éve a dél-karolinai jogásztársadalom – egyben a helyi közélet – megkerülhetetlen szereplője, most azonban pénzügyi csalások és rejtélyes halálesetek sorozata, valamint egy kettős gyilkosság miatt kerültek reflektorfénybe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik