Gazdaság

Íme Matolcsy reformcsomagja – a vártnál is keményebb

Jövőre 550, 2013-ban és 2014-ben 902-902 milliárd forintos lesz a kiigazítás.

A magánpénztári vagyont felhasználva a kormány valóban hadat üzent az államadósságnak – írja a HVG.hu. A lap fideszes körökből értesült a hivatalosan holnap bemutatásra kerülő reformprogramról.

Ezek szerint a nyugdíjpénztári kasszák vagyonának 63 százalékával a GDP 65-70 százalékára szorítanák le az államadósságot. A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő alap későbbi időkre szánt megtakarításaiból 2014-ig több mint ezer milliárdot költenek el.

Jelentős, több száz milliárdra rúgó költségvetési javulást várnak a foglalkoztatás reformjától, valamint a nyugdíjrendszer további átalakításától. Ez nem a legjobb hír a nyugdíjba készülőknek és a felülvizsgálandó rokkantnyugdíjasoknak – írja a HVG.hu.

A közösségi közlekedésen ebben a ciklusban több mint 150 milliárdot spórolnának, és a felsőoktatásba felvettek megrostálása is jelentős megtakarítást hozhat.

A lap szerint elkerülhetetlen a gyógyszerek drágulása, miután a tervek szerint alaposan megnyesik a gyógyszerkassza támogatását. Az állam várhatóan egyre több kórházat és iskolát fog átvenni, ezzel az önkormányzati finanszírozás is változik.

A csomag elegendő lehet a befektetők megnyugtatására – összegez a HVG.hu.

A kiigazítás nagysága a jelek alapján meghaladja az eddigi kommunikáció alapján vártakat is – jegyzi meg az Index. Mint írják, Orbán Viktor miniszterelnökre is szükség lehet, hogy a csomagot párton belül is el tudják fogadtatni. Az elképzeléseket ma este mutatták be a Fidesz-frakciónak.

AJÁNLOTT LINK:

Jönnek az egészségügyi adók (Hír24)
Exkluzív: nincs többé titok, Matolcsy strukturális reformprogramja 900 milliárdra rúg! (HVG.hu)
Három év, 2354 milliárd – ez a Matolcsy-csomag (Index)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik