Van egy évszám és a hozzá monotonon eldarált fogalom, amit minden általánost végzett magyar ember fejéből kitörölhetetlen: Aranybulla, 1222. Ez volt az a dokumentum, amelyet az érdekszövetségre lépő rendek “kizsaroltak” II. András királyból, utódai pedig megújítottak, kiegészítettek, de koronázási esküjében minden magyar király fogadalmat tett rendelkezéseinek betartásában.
A törvény erősebb a királynál
A dokumentum híres 31. cikkelye, az ellenállási záradék kerek perec kimondta, hogy amennyiben az uralkodó nem tartja be az ország törvényeit, Magyarország egyházi és világi méltóságai felléphetnek ellene.
„2. § Hogyha pedig mi, vagy az utánunk következendő királyok közül valaki ezen mi szerzésünknek ellene járna valaha, ez a levél adjon szabad hatalmat mind a püspököknek, mind más jobbágyuraknak és országunkbeli nemeseknek mindnyájan és egyen-egyen, jelenvalóknak és jövendőbelieknek és az ő megmaradékoknak, hogy mind nekünk, mind az utánunk következendő királyoknak minden hűtelenség szégyenvallása nélkül ellentállhassanak és ellentmondhassanak mind örökké.”
Forrás: Wikipédia
Magyar uralkodó kell
Törvényerőre nem emelkedett, de a korabeli “nemzeti akarat” kifejezése volt az úgynevezett Rákosi végzés, ami kimondta a szabad királyválasztás jogát. Miután az ország hanyatlásának okát Mátyás után egyértelműen az idegen uralkodóban látta, az országgyűlés megfogalmazta:
Ennyi és ilyen súlyos bajoknak, mindnyájunk nagy kárának valahára véget óhajtunk vetni. Meg akarjuk akadályozni azt, hogy még nagyobb veszedelembe sűlyedjünk azon esetre, ha kegyelmes urunk, Ulászló király … férfiörökös nélkül találna elhúnyni és idegen fejedelem hazánkat erőszakosan elfoglalván, minket örökös szolgaságra juttatna. Mivel nincs a föld kerekségén nemzet, mely nem önvéréből, önnemzetségéből választja királyát, urát: mi sem engedhetjük, hogy országunk, mely a kereszténységet, várfoka és vértje gyanánt, mindenkor a maga és övéi bő vérehullásával védelmezte, másoknál alábbvaló és boldogtalanabb legyen.”
A három részre szakított országban, a török hódoltság idején Bocskai István erdélyi fejedelem is hasonló szellemben üzent végrendeletében. “Valameddig pedig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb nemzetségnél a németnél lészen, és a magyar királyság is a németeken forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, mert nékik javokra, oltalmokra lészen.”
“Ha pedig Isten adná, hogy a magyar korona Magyarországban magyar kézhez kelne egy koronás királyság alá, úgy az erdélyieket is intjük: hogy attól nemhogy elszakadnának, vagy abban ellent tartanának, de sőt segéljék tehetségek szerént és egyenlő értelemből azon korona alá, a régi mód szerént, adják magokat.”
Mindent eldobtak
A magyar történelem azonban csak a legritkább esetben alakult az ország lakoságának kívánsága és érdekei szerint. A Szent Koronát a XVI. század közepétől többé nem sikerült leütni a Habsburgok fejéről, a török kiűzése után pedig az osztrák hatalom a független Magyarország jogi lehetőségeit is elkezdte kiirtani.
Az pozsonyi országgyűlésen, 1687. november 10-én a magyar rendek lemondtak az Aranybullában biztosított ellenállási jogról, a szabad királyválasztás jogáról, és elfogadták a Habsburgok fiúági egyenes öröklését. Magyarország pedig a Habsburgok örökös tartományává süllyedt.
