Gazdaság

Nagycsaládosok autóvásárlása: titkolózik a kormány, pedig luxus Mercedesre is járt az állami pénz

Bár luxuskategóriás autókat – Audit, BMW-t, és Lexust – is vettek a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával, ezek pontos számát nem árulja el a Pénzügyminisztérium. Az viszont kiderült, hány nagycsaládnak kellett visszafizetnie részben vagy egészben a felvett 2,5 millió forintos kedvezményt.

Az idén már nem igényelhető a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye, amivel 2022 végéig a legalább három gyermeket nevelő szülők egy alkalommal 2,5 millió forint állami támogatásra pályázhattak, ha legalább hétüléses, új gépjárművet vásároltak.

A Pénzügyminisztériumtól kikért adatok szerint 2022. szeptember 17-éig számítva

27 299 család vette igénybe a támogatást.

A tárcától a többi közt azt kérdeztük, miként oszlik meg márkánként és típusonként az állami támogatással megvásárolt autók száma. Bár erre nem adtak pontos választ, közölték, hogy messze a legtöbb autót – 8061-et – Daciából vásároltak meg az igénylők kedvezménnyel. Ez az összes támogatással vásárolt autó csaknem harmada.

A második legtöbb kedvezményt a Volkswagen hétüléses autóira igényelték, a német márkából összesen 2640-et vásároltak kedvezményesen. Ezt követi a Citroen, az Opel, a Toyota, és a Peugeot. A listán szerepel még a Ford, a Skoda, a Fiat és a Renault is.

Made with Flourish

Bár pontos márkánkénti és típusonkénti bontásban kértük az adatokat, a Pénzügyminisztérium 2389 kedvezménnyel vásárolt járműnek még a márkáját sem árulta el, azokat az egyéb kategóriába sorolta be. Magyarán majd minden tizedik állami támogatással érintett autó márkáját titkolja a kormányt. Felsőkategóriás és luxusautók egyáltalán nem szerepelnek a listán, holott a program kezdetén még Varga Mihály pénzügyminiszter közölte, hogy Audit, BMW-t, és Lexust is vettek a 2,5 milliós állami támogatás igénybevételével.

Olvasói kép

Ez az oka annak is, hogy nem látható a listában például az az olvasónk által lefotózott 435 lóerős Mercedes AMG GLE 53 4MATIC+ típusú autó sem, amelynek alapára 35 millió forint. Az autó hátsó szélvédőjére a „Családbarát Magyarország” logójú matrica van felragasztva, ami a 2,5 milliós kedvezmény feltételei közt szerepelt. A jáműnyilvántartó rendszerében az is látható, hogy „a jármű elidegenítési és terhelési tilalommal terhelt a Magyar Államkincstár javára”, ami szintén feltétel volt a kedvezményhez.

A nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye a kormány családvédelmi akciótervének részeként 2019. július 1-jétől volt igényelhető. A három- vagy több gyermekes családok legalább 7 üléses új személygépkocsi vásárlásához a vételár 50 százalékának megfelelő, de legfeljebb 2,5 millió forint támogatást igényelhettek.

A támogatás felvételének követelményei közt volt a többi közt, hogy

  • fel kell helyezni az autóra a „Családbarát Magyarország” logót.
  • A három év alatt a gépjármű nem értékesíthető, és az üzembentartói jog sem adható át másnak.
  • Továbbá a jármű átalakítása, más kategóriában történő vizsgáztatása sem engedélyezett.

A támogatást vissza kell fizetni,

  • amennyiben utólag kiderül, hogy a személyi feltételek megállapításakor valótlanságot állított a kérelmező.
  • Amennyiben házas-, élettársi kapcsolatuk három éven belül megszűnik, és ezt követően nem minősülnek nagycsaládosnak. (Például a válást követően két gyermeket az egyik, a harmadikat a másik félnél helyeznek el.)
  • Amennyiben az autót eladják, vagy a lízingszerződést felmondják nemfizetés miatt három éven belül, akkor a támogatás időarányos, a három évből még hátralévő részét szükséges visszafizetni.

Arra is rákérdeztünk a Pénzügyminisztériumnál, hány esetben kellett visszafizetni részben vagy egészben a támogatást valamilyen ok miatt. Azt írták, visszafizetésre kötelezés 202 esetben történt meg, a 2,5 millió forintos támogatási összeget figyelembe véve ez azt jelenti, hogy 505 millió forintot fizettek vissza részben vagy egészben a támogatott nagycsaládosok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik