Tudomány

Megvan a James Webb űrteleszkóp első exobolygója

HO / NASA / AFP
HO / NASA / AFP

Első exobolygóját fedezte fel a James Webb űrteleszkóp — írja az MTI a NASA bejelentése alapján. Az LHS 475 nevű bolygó létére már korábban is utaltak információk, amelyeket most a teleszkóp segítségével sikerült megerősíteni. Az égitest átmérője csaknem pontosan akkora, mint a Földé, és körülbelül 41 fényévnyire található tőlünk.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a légkör is hasonlít-e a földire, a bolygó felszíne azonban az első megfigyelések alapján 300 Celsius-fok körülinek becsülik. 

Az exobolygók olyan égitestek, amelyek egy, a Naprendszerünkön kívüli csillag körül keringenek. A NASA szakértői szerint több százmilliárd exobolygó található galaxisunkban, a Tejútrendszerben. Az első ilyen planétákat csak az 1990-es évek elején fedezték fel.

A James Webb űrteleszkóp számos nemzet űrkutatási hivatalának összefogásaként jött létre, majd 2021 végén egy Ariane hordozórakéta fedélzetén indult útnak a világűrbe a Francia Guyanán található európai űrrepülőtérről, Kourouból. Az űrteleszkóp által készített első felvételt 2022 nyarán tették közzé, azóta pedig számos nagy felbontású, látványos fotót tettek még közzé. Ezek minden korábbinál részletesebb betekintést nyújtanak a világűrbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik