Élet-Stílus

Nem maradt együtt Árpa Attila és A Nagy Ő győztese, Timi

TV2
TV2

A Nagy Ő után az ő románcuk is véget ért.

Hétfőn ért véget A Nagy Ő idei évada, Árpa Attila úgy döntött, Timit választja párjául a fináléban. A páros ma a Tények Plusz stábjának adott interjút, ahol elárulták, hogy nem maradtak együtt a műsor után. A döntést közösen hozták meg, nincs közöttük harag, Timi pedig azt mondja, bármikor újra nekivágna A Nagy Ő-nek, annyira élvezte a forgatást.

Én úgy fogalmaznék, hogy ez a műsor egy kaland volt nekünk. Egy romantikus mese, és igenis voltak valódi érzelmek is ebben a folyamatban. A végén, amikor Toszkánában álltunk és néztük a tájat, akkor viszont nem csak a műsor ért véget, hanem ez a romantikus mese is

– magyarázta Árpa.

Az, hogy most a való életben ennek nem lett folytatása, annak vannak különböző okai, de nem biztos, hogy azokat meg akarjuk osztani

– tette hozzá a színész, aki állítja, a műsor óta senkivel sem randizott.

Nem váltunk el haraggal, jó a kapcsolatunk, néha beszélünk. Sőt, még a színházban is megnéztem Attilát

– mondta a viszonyukat illetően Timi, aki nemrég a Story magazinnak úgy nyilatkozott: nem tudja, hogy Árpa mennyire zárta le magában a válását Tomán Szabinával.

Kapcsolódó
A Nagy Ő győztese Árpa Attiláról: Nem tudom, mennyire zárta le a házasságát
Majd az idő eldönti, működik-e a kapcsolatuk, vallja Timi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik