Gazdaság

Eltűnhet az autólízing és a hitel

Helyükre az operatív lízing és a tartós bérlet kerülhet.

Ezt a Népszava a finanszírozási szabályozókkal és a megváltozott értékesítési körülményekkel magyarázza. Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke a lapnak azt mondta, hogy nemcsak a jelzálogalapú lakás-devizahitelesek, hanem az autóvásárlás miatt eladósodott fogyasztók jelentős része is nagy bajban van.

Domonkos András, a Lombard Lízing Csoport vezetője ezzel összefüggésben közölte: általános tendencia, hogy az ügyfelek nem kérdeznek, vagy nem időben kérnek segítséget, pedig a késlekedés nemcsak jelentős többletköltséget, de akár az autó elvesztését is eredményezheti.

Erdélyi Péter úgy látja: a kiút az operatív lízing vagy tartós bérlet lehet. Annál is inkább, mert az alaposan megszigorított finanszírozási feltétek mellett egyelőre csak kevesen vághatnak bele hitel- vagy pénzügyilízing-konstrukcióba – mondta a lapnak.

Egyetértett ezzel Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke is, aki hangsúlyozta ugyanakkor: ennek a finanszírozási formának a népszerűsítéséhez elengedhetetlen, hogy a pénzügyi kormányzat fellépjen az operatív lízinget terhelő magas áfatartalom mérsékléséért, versenyképessé, vonzóvá tegye a konstrukciót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik