Belföld

Már email-címe is van az Integritás Hatóságnak

A hét elején írtunk arról, hogy bár elviekben már funkcionálnia kellene a hivatalosan szombat óta működő Integritás Hatóságnak – amit a magyar kormány az Európai Bizottság nyomására, az EU-s támogatások felhasználásának ellenőrzésére hozott létre –, hétfőn még az volt a tapasztalat, hogy a Hatóságnak saját honlapja és telefonszáma sem volt, és a bejelentett címén egyetlen munkatársat sem lehetett elérni.

Ehhez képest előrelépés, amiről a Népszava ír, miszerint az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) oldalára felkerült a hatóság saját e-mail címe. Ezen keresztül elvileg bárki kapcsolatba léphetne az IH-val, akinek szemet szúrt valamilyen EU-s forrást érintő korrupciógyanús ügy, igaz a lap kérdéseire, amelyeket erre a címre küldtek, még nem érkezett válasz a Hatóságtól. A lapnál továbbá úgy tudják, hogy Biró Ferenc, az IH-elnöke december 9-én részt vesz a Transparency International Magyarország (TI) által szervezett éves Korrupcióellenes világnapi konferencia kerekasztal-beszélgetésén. Itt Hack Péter alkotmányjogásszal, Király Júlia volt MNB-alelnökkel és Balázs Péter volt külügyminiszterrel ül egy asztalhoz a vezető.

A lap kereste egyúttal Biró Ferencet is, akit a nagy sietség közben némileg átláthatatlan módon neveztek ki a Hatóság élére, aminek feladata részben épp az átláthatóság javítása lenne. Biró Ferencet előző munkahelyén, a Pricewaterhouse Coopers-nél érték utol, ahol szintén nem volt elérhető a szakmai életrajza, ő ugyanakkor a társaság sajtóosztályán keresztül azt tanácsolta, nézzék meg a Linkedin-profilját, azon mindent megtalálnak.

Bár néhány napja elviekben már működik az Integritás Hatóság, továbbra is rengeteg bizonytalanság a hivatal körül, éppen ezért egyelőre a civilek is ódzkodnak az együttműködéstől. Az már korábban tudvalevő volt, hogy a Hatóságnak szándéka van arra, hogy felállítson egy állami-civil Korrupcióellenes Munkacsoportot, ugyanakkor a Népszava információi szerint a fenti kérdőjelek miatt a korrupcióellenes magyar civil szervezetek egyelőre erősen töprengenek azon, hogy egyáltalán pályázzanak-e a lehetőségre.

Frissítés

Szerda délelőtt közleményt adott ki az Integritás Hatóság, melyben jelezték, hogy november 18-án megtartották az alakuló ülését, és a feszes törvényi határidőket teljesítve megkezdték a működést és a szakmai munkát.

A közleményben jelezték azt is, hogy a jövőben sem lesz érdemes személyesen próbálkozni a bejelentésekkel, mert a Hatóság nem fog személyes ügyfélszolgálatot üzemeltetni. Ellenben közérdekű bejelentéseket bárki benyújthat írásban: postai úton a 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. címen, vagy elektronikus úton a bejelentes@integritashatosag.hu címen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik