Sport

Golovin: Helyén volt a szívünk és az eszünk

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI
A magyar női kézilabda-válogatott a 11. helyen végzett az Európa-bajnokságon, miután 29-25-re legyőzte a társházigazda Szlovéniát a középdöntő utolsó játéknapján.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a mérkőzés után úgy fogalmazott, a lányok mindent megtettek, hogy győzelemmel zárjanak.

„Igazi küzdelem volt, kevesebbet is hibáztunk, helyén volt a szívünk és az eszünk. A lelkünknek fontos volt, hogy pontot szereztünk a középdöntőben. A mérkőzés elejét elrontottuk, meg kell tudnunk, hogy miért. És ha megvan a miért, akkor tudunk javítani.

Az utolsó négy meccsen kompromisszumok nélkül játszottunk, maradjon is így

– nyilatkozta az M4 Sport kamerája előtt.

A csapatkapitány Hornyák Dóra szerint végig kézben tartották a meccset, bár nem úgy kezdtek, ahogy szerették volna.

„Miután fejben rendbe raktuk, mit is kellene tenni védekezésben, onnantól mi irányítottuk a meccset. Örülök, hogy csapatként összeszedtük magunkat, nem adtuk fel, és nem úgy jöttünk ki a pályára, hogy itt a vége.

A skandinávok ellen nem játszottunk tökéletesen, de azzal a játékkal a horvátok ellen nyerhettünk volna.

„Szépen búcsúztunk az Európa-bajnokságtól, de sok meccsben benne maradt egy-két pont. Úgy jöttünk ki erre a meccsre, hogy nem mehetünk haza pontok nélkül. Hál’ Istennek sikerült” – vélte a kapus Janurik Kinga.

Klujber Katrin kilenc góllal a csapat legeredményesebbjeként zárt, de azt mondta, ha egyszer sem találbe, de nyer a csapat, akkor is boldog lenne.

„Azt láttam, hogy bárki feljött a pályára, odatette magát. Így tényleg sokkal könnyebb játszani elöl is és hátul is.”

Kapcsolódó
Utolsó meccsére odaért az Eb-re, szép győzelemmel búcsúzott a kéziválogatott
Szlovénia még elődöntőről álmodott, de Klujberék szinte végig vezetve győztek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik