Kultúra

Újabb Van Gogh-képre került étel: ezúttal a Magvetőt öntötték le zöldséglevessel

DeAgostini / Getty Images
DeAgostini / Getty Images
Ismét lecsaptak a környezetvédők.

Az elmúlt hónapokban a klímaaktivisták igencsak bonyolult eszközöket használtak ahhoz, hogy felhívják a figyelmet a világ problémáira: előbb egy férfi és egy nő Firenzében Botticelli Tavaszához (1477-1482) ragasztotta magát, majd a Just Stop Oil nevű szervezet két fiatal brit aktivistája döntött úgy, hogy Heinz paradicsomlevest önt Vincent Van Gogh Napraforgók (1888) című, a londoni Nemzeti Galériában őrzött művére, egy héttel később, a Letzte Generation pedig a potsdami Museum Barberiniben krumplipürét hajított Claude Monet Szénakazlak (1890) című festményére.

Az akciósorozat október végén folytatódott — ekkor Vermeer Lány gyöngy fülbevalóval (1665) című munkája került a figyelem középpontjába, hiszen egy tüntetés után hárman léptek át az alkotást a tömegtől elzáró korláton: egyikük a mű melletti falszakaszra ragasztotta a kezét, másikuk a homlokát rögzítette a képet védő üveghez, egy harmadik pedig paradicsomlevest öntött a nyakába, majd videóra vette az egészet. A résztvevőket ebben az esetben egy hónapnyi börtönbüntetésre ítélték.

Kapcsolódó
Börtön járt a Leány gyöngy fülbevalóval elleni akcióért
Nem túl sok, hogy ez ne tántorítson el másokat a tiltakozásuk kifejezésétől.

Az újabb felvonásra mostanáig kellett várni: ezúttal a posztimpresszionizmus legnagyobb zsenijének tartott

Van Gogh Magvetőjére (1888) került zöldségleves

– olvasható az ANSA hírügynökség tudósításában.

DeAgostini / Getty Images A Magvető (1888)

A római Palazzo Bonapartéban rendezett kiállítás termeit azonnal lezárták, az pedig mostanra már kiderült, hogy az akcióban a festmény nem sérült, hiszen a korábbi esetekhez hasonlóan

itt is üveglap védte a hasonló támadásoktól.

Az akciót az Ultima Generazione nevű csoport négy aktivistája hajtotta végre, akik az élelmiszer nem rendeltetésszerű felhasználását követően a klímaváltozás és a szénfelhasználás összefüggéseire hívták fel a figyelmet.

Az elmúlt negyedév kétségkívül figyelemfelkeltő megmozdulásai nem érték el a kívánt célt, egy pozitívumot azonban mégis hoztak: segítségükkel még szélesebb tömegek ismerték meg a művészettörténet fontos alkotásait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik