Tudomány

Áramot eszik, mégsem robot – mi az?

Baktérium, ráadásul nem is egy féle.

Közismert, hogy a baktériumok között vannak olyanok, melyek az emberiséget nem kínozzák, hanem elkápráztatják – például azzal, hogy képesek meglenni oxigén nélkül vagy emberi épp szempontból halálosan extrém környezetben. S bár rugalmasságuk roppant lenyűgöző, szerintünk a prímet mégis azok a bacik viszik, akik elektromossággal táplálkoznak.

Mindeddig két típusfajról tudtunk (a shewanella és a geobacter), azonban a legújabb kutatási eredmények szerint az ilyetén táplálkozás nem is olyan ritka. Pedig szabad elektronokat fogyasztani épp olyan veszélyes, mint amilyennek gondolnánk – reggeli helyett senki nem nyúlna a konnektorba.

Míg mi az adenozin-trifoszfát nevű molekulát hívjuk segítségül, hogy a szervezetünkön belül elektromosságot mozgassunk, addig ezek a bacik a köveken és homokban előforduló szabad elektronokra vadásznak.

A szerencsésebbek eljutnak egy laborba, ahol elektródán keresztül etetik őket, ugyanis a biológusok nagyon szívesen vizsgálják a működésüket. Arra például már rájöttek, hogy akár több tízezer baktérium is képes összeállni egy szállá, amely a fémdrótokhoz hasonló módon vezeti az elektromosságot.

Kellő tenyésztéssel tehát akár biovezetékek is alkothatóak – ez lenne a (bio)technológia jövője?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik