Szórakozás

Bíró Bea bocsánatot kért Megyeri Csillától, amiért azt mondta, sose lesz olyan szép, mint ő

Nem akarta megbántani az influenszert.

Bíró Bea volt Lakatos Levente podcast-sorozatának legújabb vendége. Törőcsik Dani párja egy órán át mesélt az írónak magáról, a kapcsolatáról és a Nyerő Párosban szerzett élményeiről is. Többek között arról is szó esett, miért jelentette ki a műsorban, hogy Megyeri Csilla sosem lesz olyan szép, mint ő. (Mindez azután történt, hogy az influenszer és a párja úgy döntöttek, Törőcsikéket hátráltatják egy feladatban.)

Kapcsolódó

Bíró elmagyarázta, hogy a versenyben a hátráltatás okozta stresszhelyzet hozott elő belőle egy védelmi reakciót, amivel úgy próbálta magát erősíteni, ahogyan korábban is tette modellként, mantrázva magának, hogy ő a legjobb. Hozzátette, a műsorban is elmondta, hogy nem személyeskedésnek vagy sértésnek szánta a dolgot, de ebből szerinte csak egy rövid részlet került be az adásba.

Én azért írtam a Csillának egy SMS-t, hogy bocsánatot kérjek, merthogy nem az volt a célom, hogy megbántsam őt. A válaszából az adódott egyébként, hogy így most minden rendben van

– mondta.

A podcastben arról is szó esett, hogy a legtöbb üzenetet azért kapja, mert a vetélkedőben folyamatosan boldognak és hangosnak tűnt. Ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy az édesapja halálakor rájött, mennyire múlandó és törékeny az élet, így ekkor megfogadta, hogy minden pillanatát ki szeretné használni.

Szerinte az, hogy egyesek butának tartják, a figyelmetlenségére vezethető vissza, a kapcsolatát illetően pedig elmondta, Törőcsik Danival konzervatívabbak annál, hogy a kamerák előtt nyalják-falják egymást, de hozzátette, hogy a kapcsolatukból egyébként is csak körülbelül 15 százalékot láthattak a nézők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik