Nagyvilág

Szijjártó azért megy el a moszkvai energiakonferenciára, hogy ott is a béke fontosságáról beszéljen

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A jelenlegi válsághelyzetben még inkább felértékelődik a kiszámítható, kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés a szomszédos országokkal, így a magyar-szlovén kapcsolatok is rendkívül előnyösek mindkét fél számára, közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Matjaz Han szlovén gazdaságfejlesztési és technológiai miniszterrel közös budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy „az ukrajnai háború és a szankciók miatt egekbe szökő árak recesszióval fenyegetnek Európában, ezért fontos a gazdasági együttműködés fejlesztéséről tárgyalni”.

Újságírói kérdésekre válaszolva Szijjártó Péter hangsúlyozta: jól látható, hogy az ukrajnai eszkaláció rendkívül veszélyes irányba halad.

Most már tényleg az utolsó utánit követő pillanatban vagyunk ahhoz, hogy az eseményeket vissza lehessen fordítani

– fogalmazott az MTI tudósítása szerint.

Az eszkalációs törekvések, meg a háborús retorika helyett szerintem itt lenne az ideje, ha Európában áttérnénk arra, hogy minden erőnkkel a béke megteremtésére koncentráljunk

– jelentette ki.

Elmondta, azért vesz részt csütörtökön az Oroszországi Energiahét eseményein, hogy egyrészt ott is a béke fontosságáról beszéljen, másrészt, hogy Magyarországon ne legyenek energiaellátási problémák a jövőben sem. „Azok, akik emiatt bírálnak, azok nem akarják, hogy béke legyen. És akik emiatt bírálnak, azokat nem érdekli, hogy a magyar embereknek lesz-e energiaellátás vagy sem”, vélekedett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik