MTI/EPA/Az orosz külügyminisztérium
Nagyvilág

Szijjártó lesz az egyedüli uniós résztvevő egy moszkvai energiakonferencián

Szijjártó Péter csütörtökön részt vesz Moszkvában a „Globális energiatrendek: ma és holnap” című panelbeszelgetésen, vette észre a 444.hu.

A lap szerint a programban az áll, a külügyminiszter az orosz miniszterelnök-helyettessel, valamint orosz vállalatok, a Gazprom Neft, a Novatek és a VEB.RF vezetőivel fog együtt szerepelni. A cikkben megjegyzik, mindannyian szerepelnek különböző nyugati szankciós listákon.

Hogy miről lesz szó abban a beszélgetésben, aminek Szijjártó is a szereplője, szintén a programból lehet következtetni. Ebben azt írják,

egyes országok és koalíciók azzal súlyosbítják a geopolitikai helyzetet, hogy az energiához való hozzáférést összekötik a nemzetközi politikai kapcsolatokkal. 2022-ben ez a nyomás intenzívebbé vált (…)

A 444 szerint többek közt olyan kérdésekre keresnek majd választ, mint hogy a mostani „geopolitikai turbulenciák” miatt lassultak-e az energiaszállítások, és vajon mit tehetnek az orosz cégek, hogy érvényesítsék érdekeiket.

A teljes konferencia programja alapján Szijjártó lesz az egyetlen európai uniós résztvevő. Többnyire orosz politikusok és vállalati emberek fognak beszélgetni, rajtuk kívül egy török minisztert, valamint afrikai és ázsiai meghívottakat találni a listán.

A magyar külügyminiszter egyébként tavaly is ott volt a rendezvényen.

Ajánlott videó