Forma-1

Újabb hely kelt el a Forma-1 2023-as mezőnyében

REMKO DE WAAL / ANP MAG / ANP via AFP
REMKO DE WAAL / ANP MAG / ANP via AFP

A Forma-1-es Alpha Tauri csapat bejelentette, hogy Cunoda Juki jövőre is az istálló színeiben versenyez majd.

Cunodának a mostani a második éve a Forma-1-ben, tavaly 32 pontot gyűjtve a 14. helyen végzett, legjobb eredményét a zárófutamon, Abu-Dzabiban érte el, ahol negyedikként intették le.

Idén 16 verseny után 11 ponttal áll a 16. helyen, és a nyolcadik hely volt a legelőkelőbb helyezése, amit az Emilia Romagna Nagydíjon hozott össze. 

Az Alpha Tauri döntésével újabb hely kelt el a 2023-as idényre, a tíz csapatnál a húsz ülésből már csak négy kiadó: az Alfa Romeónál egyelőre csak Valtteri Bottas helye biztos, az Alpine-nál még nem tudni, ki lesz Fernando Alonso utódja, a Haasnál még kérdéses, hogy Mick Schumacher marad-e Kevin Magnussen társa, a Williamsnél pedig Alexander Albon kollégáját eddig még nem jelentették be.

Az idei vébéből még hat futam van hátra, a mezőny az első októberi hétvégén Szingapúrba látogat majd.

A 2023-as versenyzőlista:

Mercedes:
Lewis Hamilton (brit)
George Russell (brit)

 

Red Bull:
Max Verstappen (holland)
Sergio Pérez (mexikói)

 

McLaren:
Lando Norris (brit)
Oscar Piastri (ausztrál)

 

Ferrari:
Charles Leclerc (monacói)
Carlos Sainz Jr. (spanyol)

 

Aston Martin:
Fernando Alonso (spanyol)
Lance Stroll (kanadai)

 

Alpine:
Esteban Ocon (francia)
?

 

Alpha Tauri:
Pierre Gasly (francia)
Cunoda Juki (japán)

 

Alfa Romeo:
Valtteri Bottas (finn)
?

 

Haas:
Kevin Magnussen (dán)
?

 

Williams:
Alexander Albon (thaiföldi)
?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik