Szórakozás

Vera gazdaasszony: A fiúk nagyon szép, kedves dolgokat nyilatkoztak rólam, de nem ájultam el a bókoktól

RTL
RTL
Állítja: két lábbal a földön jár.

Vera gazdaasszony nem talált párra a Házasodna a gazda idei évadában: az ő kegyeiért áhítozó férfiakat vagy ő küldte haza, vagy önként távoztak. Az rtl.hu-nak a műsor befejezése után interjút adott, amelyben arról mesélt, jó élményekkel gazdagodott, de a kezdetekkor tudta, kétesélyes lesz, hogy rátalál-e a szerelem.

Benne volt ez a kimenetel is, ami velem történt. Úgy voltam vele, hogy a levelek alapján kiválasztott embereket szerettem volna a lehető legjobban megismerni, az pedig már egy más dolog, hogy sajnos nem volt meg a kémia egyikőjükkel sem. Az interjúkban nagyon szép és kedves dolgokat nyilatkoztak rólam, de azért nem ájultam el ezektől a bókoktól. Úgy igazából nem ismertek meg, szóval kicsit túlzásnak és elrugaszkodottnak éreztem, bármennyire is kedvesek voltak. Tomi is mondta, hogy álomnőnek tart valami alapján, de lehet, hogy közben meg egy házisárkány vagyok. Hiába mondja el háromszor, hogy én vagyok álmai nője, ettől még nem tudtunk mélyebb és érzelmesebb témákról beszélni.

A gazdaasszony azt mondja, olvasott hozzászólásokat a műsorban való szerepléséről, de ezek nem foglalkoztatják: „A nézők látnak valamit a tévében és az alapján reagálnak rá, hogy éppen mennyire frusztráltak, szomorúak vagy boldogok. Nekem nincs dolgom ezzel, és ugyanígy vagyok a pozitív hozzászólásokkal is. Két lábbal állok a földön, és ezektől sem lesz több önbizalmam”.

Üzent a kritikusainak viszont, akik szerint „ne várja a herceget a fehér lovon, mert a hozzáállásával, stílusával nem biztos, hogy megtalálja majd”.

Ezeknek a kommentelőknek csak annyit mondanék, hogy nem is szeretem a fehér lovakat, csak a sárgákat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik