Kultúra

R. Kellyt újabb ügyben ítélték el gyermekpornográfia és szexuális visszaélés miatt

Antonio Perez / POOL / AFP
Antonio Perez / POOL / AFP

R. Kellyt júniusban a New York-i bíróság ítélte harminc év börtönre nők és gyerekek elleni szexuális visszaélések miatt, most Chicagóban újabb éveket adhatnak ehhez a büntetéshez egy másik, ezúttal elsősorban gyermekpornográfiáról szóló ügyben, melynek a tárgyalása augusztusban kezdődött, és amelynek felperese azzal vádolta Kellyt, hogy már akkor rendszerezen visszaélt vele szexuálisan, amikor még kiskorú, tizenhárom éves volt. Az ügyben most született ítélet szerint a rappert a tizenháromból hat vádpontban találták bűnösnek, ebből három gyermekpornográfiáról szól, amelyből egyetlen eset büntetési tétele is minimum tíz év.

A Kelly és kiskorú lányok szexuális aktusát ábrázoló videók mellett a vád része volt egy 2008-as, szintén gyermekpornográfiával kapcsolatos ügy is, amelyet a vád szerint Kelly és két társa megpróbált összeesküvéssel és megvesztegetéssel befolyásolni. Társait felmentették az erről szóló vádpontok alól.

A New York Post beszámolója szerint a tárgyalás során Kellyt az ügyészek szexuális ragadozóként ábrázolták, aki a hírnevét használta kiskorú lányok becserkészésére, akiknek a zaklatását rendszeresen videóra is vette. Előkerült például az ügyben egy felkavaró felvétel, amelyen a rapper egy tinédzser lány testére vizel. A lány tanúskodott is Kelly ellen, elmondva, hogy a zenész számtalan alkalommal élt vissza vele, és arra is kényszerítette, hogy más tinilányokat is beszervezzen Kellynek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik