Élő Belföld

„Rendes tanárnak rendes pénzt!”

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Tanárok és diákok tüntetnek a budapesti Szent István téren, ahonnan a Belügyminisztérium épülete elé, majd a Fővám térre vonulnak, ahol beszédek hangzanak majd el.

Strbka Anna: Egy buta országot könnyű befolyásolni

Ő az egyik végzős gimnazista szervezője a tüntetésnek, és összeszedettebb beszédet mond, mint a tüntetéseken általában felszólaló politikusoktól hallani szoktunk.

Elmondta, hogy az ő négy követelésük a rendszerszintű problémákat kívánja megoldani. Ez a négy pont az:

  • Megoldást a tanárhiányra!
  • Tanítható és tanulható mennyiségű és minőségű tananyagot!
  • Élhetőbb körülményeket az iskolákban!
  • Figyelmet az oktatásra!

Szerinte az ő oktatásban eltöltendő maradék ideje alatt már nem fog megoldódni a helyzet, de a következő generációnak még van rá esélye.

Egy buta országot könnyű befolyásolni, akarjuk mi ezt?

– tette hozzá.

Varga Jennifer / 24.hu

Ritkul a tömeg

Bár még mindig nagyon sokan vannak, észrevehetően ritkul a tömeg. Ez inkább annak tudható be, hogy a résztvevők feltehetően az iskolából egyenesen tüntetni jöttek és fáradtak, mint annak, hogy nem elég lelkesek.

Egy diák elmondta, hogy rosszabb lesz a menza

És csak pénz kellene a megoldáshoz. Szerinte az is feldobná az oktatás hangulatát, ha a tantermek nem pontosan úgy néznének ki, ahogy a szüleik idejében néztek volna ki.

Úszik a zászló

A kockás zászlót/molinót, amelyet a Szabadság hídra lógatnak fel, a tüntetők feje fölött, az ő segítségükkel juttatták el a hídig. Kreativitásból ötös.

Varga Jennifer / 24.hu

Nagy Zsolt a következő felszólaló

Aki fellépett a színpadra és artikulálatlanul ordítva kezdett el értelmetlen hangokat kiadni, vagy fél percen keresztül, majd közölte, hogy ez lenne velük oktatás nélkül, még akkor is így nézne ki egy beszéd, ha a miniszterelnök mondaná.

Ezután megköszönte a saját és mindenki más édesanyjának és oktatóinak is, mert tőlük kapott mindent.

Molnár Áron az első felszólaló

Akit a legtöbben noÁr-ként ismernek, de ha ezt írom, akkor valószínűleg ismét levelet fog küldeni az általa vezetett szervezet, hogy noÁr a mozgalom neve.

Molnár szerint vannak iskolák, ahol megtiltották, hogy ma kockás ingben menjenek. Olyan tanácsokat adott a tüntetőknek, hogy szerveződjenek, fogjanak össze.

Gene Sharp két könyvét hozta el, a Diktatúrából demokráciába címűt, majd eldobta mindkettőt a tömeg felé, és közölte, hogy rendelje meg, olvassa el mindenki.

Végül azt kezdte el ismételtetni a tömeggel, hogy

Nincs hatalmad felettem.

Utána pedig egy dalt adott elő.

Varga Jennifer / 24.hu

Szól a Kossuth-nóta

Amíg a beszédekre, illetve a tömeg maradékára várunk, skandálással és a Kossuth-nóta éneklésével múlatják az időt a diákok, tanárok és szimpatizánsok néhány, a színpadon álló szervező segítségével.

Lassan elkezdődnek elvileg a beszédek

Egyelőre a fiatal szervezők MC-znek a színpadon, sokkal vállalhatóbban, mint azt a hasonló tüntetésektől megszokhattuk. A Fővám tér látványosan megtelt, és még nem ért oda mindenki.

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

„Azért állunk ki a tanárainkért, hogy ők is kiálljanak értünk és saját magukért”

Korábban Grád-Kovács Márta kollégánk írt remek cikket a tüntetés szervezőiről, ezt itt lehet elolvasni:

Kapcsolódó
„Azért állunk ki a tanárainkért, hogy ők is kiálljanak értünk és saját magukért”
Évnyitó tüntetést szerveznek pénteken Budapestre, a demonstráció mögött pedig nem szakszervezetek vagy civil szervezetek, hanem budapesti diákok állnak. A Diákok a Tanárokért ifjúsági szervezet elnökségi tagjaival beszélgettünk.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik