A Miami Egyetem kutatóinak friss tanulmánya szerint a városi tengerpartokon strandolók jó része együtt úszkál a cápákkal anélkül, hogy észrevenné – írja a Reuters. Igaz ez legalább is a dél-floridai területeken, itt követték ugyanis nyomon az állatok mozgását az amerikai kutatók.
A vizsgálat részeként három különböző cápafajt – bikát, dajkát és pörölycápát – kis jeladókkal jelöltek meg, és mozgásukat több éven keresztül figyelték. A kutatók arra számítottak, hogy a cápák távol maradnak a zsúfolt területektől, ahogyan azt a nagy szárazföldi állatok szokták, de ehelyett azt találták, hogy jelentős időt töltenek olyan vizeken, ahol az emberek gyakran fürdenek.
„Bár sokakat ez megijeszthet, számomra azt mutatja, hogy a cápák valójában tényleg nem akarják megharapni az embereket, sőt, kifejezetten jól tolerálják, és hajlamosak elkerülni őket” – nyilatkozta Neil Hammerschlag, a kutatás vezetője, a Miami Egyetem Cápakutatási és -védelmi programjának tagja.
Hammerschlag azt tanácsolja a strandolóknak, hogy kerüljék az úszást rossz látási viszonyok között és olyan területeken, ahol horgásznak. Szerinte azonban a tanulmány inkább a cápák veszélyeztetettségét mutatja, mivel a halászat és a szennyezett partszakaszok károsak rájuk nézve.
„Azt mondanám, hogy ez a hír valószínűleg rosszabb a cápák számára, mint nekünk, embereknek” – mondta.