Tudomány

Először próbál meg az emberiség eltéríteni egy aszteroidát

Nagyjából egy hónap múlva egy aszteroida holdjába fog csapódni a NASA DART (Double Asteroid Redirection Test) űrszondája – számol be a Space.com. A küldetéssel az űrhivatal a veszélyes objektumok eltérítésének lehetőségét vizsgálja.

A Johns Hopkins Alkalmazott Fizikai Laboratórium csapata által vezetett misszió az első bolygóvédelmi teszt. A DART 2021 novemberében indult útnak, és előreláthatóan szeptember 27-én, a korai órákban fogja eltalálni a Dimorphost. A cél az, hogy módosítsák a nagyobb kisbolygó, a Didymos körül keringő objektum pályáját. A Dimorphos nincs ütközőpályán a Földdel, ennek ellenére alkalmas annak kiderítésére, hogy a kinetikus becsapódási technológia megfelelő-e a bolygónk felé tartó aszteroidák kivédésére.

A DART már több mint 11 millió kilométert tett meg a kettős rendszer irányába.

A Didymos nagyjából 780 méter átmérőjű, míg a Dimorphos 160 méteres.

Összehasonlításképp: 2013-ban egy megközelítőleg 18 méter széles aszteroida robbant fel az oroszországi Cseljabinszk felett. Az esemény jelentős károkat okozott a felszínen, a betörő ablakok szilánkjai rengeteg embert sebesítettek meg.

Handout / NASA / AFP

A szakértők azért választották a rendszert, mert a két kisbolygó jól megfigyelhető földi távcsövekkel, a kutatók így hamar látni fogják, hogy az űrszonda becsapódása milyen hatással volt a Dimorphos pályájára. Bár az űreszközön utazik kamera, az magát az ütközést nem fogja tudni dokumentálni.

A küldetéshez egy, az Olasz Űrügynökség által készített kis műhold is tartozik, amely időben leválik majd. A LICIACube (Light Italian CubeSat for Imaging of Asteroids) fotókat készíthet az ütközés hatásairól, illetve a két objektumról. A későbbiekben az Európai Űrügynökség Hera űrszondája még részletesebben is meg fogja vizsgálni a párost.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik