Tech

Zajos fotóinkat mentené meg a Google kísérleti projektje

Getty Images
Getty Images

Az okostelefon kamerák technológiája rengeteget fejlődött az elmúlt években. Kedvező, nappali fényviszonyok között a csúcskategóriás készülékek már megközelíthetik, vagy akár el is érhetik a fényképezőgépek minőségét, éjszaka viszont a legtöbb mobil elhasal, a képek többnyire még mindig rendkívül zajosak. Ezen változtathat most a Google Research nyílt forráskódú projektje – írja a TechCrunch.

A Neural Radiance Fields (NeRF) elnevezésű program úgy működik, hogy az adott tárgyról több képet készítünk, melyeket ezután a rendszer feldolgoz, és egybegyúr, így számos szögből meg tudjuk vizsgálni az adott kompozíciót. Mivel a projekt nyílt forráskódú, sokan elkezdtek tevékenykedni a fejlesztésén. Így jött létre a RawNeRF elnevezésű projekt, melynek lényege, hogy a sötétben készített fotókról eltünteti a digitális zajt.

Az algoritmusok nyers képadatokon futnak, és mesterséges intelligencia segítségével kitalálják, hogyan kellett volna kinéznie a felvételeknek a képalkotó érzékelők által generált zaj nélkül. Emellett továbbra is megvan a lehetőségünk, hogy több szögből tekintsük meg a képet. Természetesen így sem fogunk stúdió minőségű képeket kapni, de a technológia szignifikáns javulást jelent a szerkesztetlen fotókhoz képest. A RawNeRF jelenleg kísérleti fázisban van, és egyelőre nem tudni, beépítik-e majd a végleges projektbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik