Sport

Nagyszerű hajrával újabb érem az úszó Európa-bajnokságon

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Molnár Dóra bronzérmet nyert 200 méter háton pénteken a római úszó Európa-bajnokságon.

A győzelmet az olasz Margherita Panziera szerezte meg 2:07.13 perces idővel, a második a brit Katie Shanahan (2:09.26) lett, míg Molnár 2:09.63-mal csapott a célba.

A 4. helyen is magyar sportoló, Szabó-Feltóthy Eszter végzett (2:10.23).

Legfőképpen csak Esztert láttam, de a többieket is figyeltem. A végén nagy csata volt, örülök, hogy így sikerült kijönnöm belőle, és felnőtt Eb-n is felállhatok a dobogóra

– nyilatkozta Molnár Dóra az M4 Sportnak.

Szabó Szebasztián címvédőként nyolcadik lett 50 méter pillangón, a 26 éves úszó – aki tavaly a Duna Arénában aratott sikerével első győzelmét ünnepelhette magyar színekben – 23.62 másodperccel csapott célba.

Milák nagyon odatette magát

Ami az elődöntőket illeti, Milák Kristóf a második, Németh Nándor a hetedik idővel jutott be a 100 gyors fináléjába.

Az MTI beszámolója szerint a két magyar közül elsőként a 200 méter pillangón olimpiai bajnok Milák ugrott medencébe. Délelőtt még annyira nem tette oda magát, csak a 13. idővel jutott tovább, este azonban a 7-es pályán úszva nagyszerű teljesítménnyel utasítottam maga mögé riválisait. Egyéni csúcsát (48.00) alaposan megjavítva, 47.76 másodperccel csapott célba, amivel mindössze hét századdal maradt el Németh országos csúcsától (47.69).

Milák a futam után elmondta, ez volt a terv, a saját tempójában úszott és minden jól működött. Hozzátette, Sós Csaba szövetségi kapitány hasonló időt jósolt neki. A Honvéd klasszisa a tőle megszokott lazasággal megjegyezte, egyáltalán nem gond, hogy a 100 méter gyors döntőjét és a 100 méter pillangó elődöntőjét egymás után rendezik – a kettő között eredményhirdetésre kerül sor –, utóbbi ugyanis, amint azt megjegyezte:

Sima lesz.

A második elődöntőben újra egy futamba került Németh és a Duna Arénában júniusban rendezett világbajnokságon 100 és 200 méter gyorson aranyérmes David Popovici, aki ezúttal is nagyot alakított.

A 17 éves román szupersztár 46.98 másodperccel megjavította Kliment Kolesznyikov Európa-csúcsát, melyet az orosz úszó a tokiói olimpián állított fel tavaly. Popovicit már csak hét század választja el a brazil Cesar Cielo Filho világcsúcsától, amely 2009-ben éppen a mostani helyszínen, a Foro Italicóban született, még cápadresszben. Németh egy tizedet tudott javítani délelőtti idején, így 48.22-vel a hetedik helyen ment tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik