Folyamatosan érkeznek a hírek arról, éppen melyik befektetői kör épít a Balaton valamelyik partszakaszán egy újabb, lakóparknak becézett lakótelepet, hogy miként vágta ki emiatt az adott telken lévő fákat, hogyan tűnik el a parti nádas jó része, miként tarolnak le a munkagépek mindent. A Balaton-part a pesszimistábbak szerint végleg elesett, már esély sincs rá, hogy végig a part mentén körbesétálhassunk.

Fontos eleme a totálképnek, hogy a tóparti településeken irgalmatlanul elszálltak az ingatlanárak, közelítik a budapesti belvárosi négyzetméterárakat. Így, aki normális áron akar venni valamit, illetve nyugalomra és elszigeteltségre vágyik, elkezdett a parttól távolabbi területek felé terjeszkedni. A Balaton-felvidéken a parttól beljebb eső falvak első vonala is hamar elesett, az árak felmentek az egekbe olyan, sokak számára ismeretlen nevű kistelepüléseken, mint Felsőörs, Pécsely, Dörgicse, Tagyon, Kővágóörs, Nemesgulács, Hegymagas, Lesencetomaj és még sorolhatnánk. A négyzetméterár-cunami egész a Bakony lábáig csapott. Ráadásul sokan a települések belterületei helyett a romantikus-bukolikus külterületi dűlőkben találták meg számításukat, nyugalmukat. E cikk pont arról a folyamatról szól, hogyan alakul át a szőlőhegyi táj az ingatlanokért folytatott harcban.

Cikkünk megírásához elkötelezett lokálpatriótákat interjúvoltunk meg:

• Badacsonyból Laposa József kertészmérnököt, regionális- és településtervezőt és borászt,
• a Káli-medencéből Somogyi Győző festőművészt,
• a Pécsely-medencéből pedig Pető Piroska környezetmérnököt.

Cikkünkhöz felhasználtuk még Jásdi István csopaki borásszal 2022 januárjában megjelent, illetve Bojár Iván András művészettörténész, építészkritikus, íróval márciusban publikált interjúnkat is.

Történelmi folyamatok

Az itt lévő szakemberek felelőssége is, hogy ezt a folyamatot tudjuk-e kezelni

– magyarázza Laposa József, miközben könyvekkel roskadásig rakott polcok és asztalok között ülünk a badacsonyi dolgozószobájában. Ő csak tudja, hisz az ezredforduló környéki Balaton-törvény megalkotásában is fontos szerepe volt, azóta is számos megye, régió és település területrendezési terveit segített megalkotni. Mindenesetre szerinte a most zajló folyamat nem új keletű, már a 19. század végi, a Balaton-felvidéki szőlőket (is) megtizedelő filoxérajárvány után elkezdődött, Balatonalmádi szőlőhegye például ekkor adta át helyét a villanegyednek.

A folyamat most azonban felgyorsult, „próbálunk még tovább szabályozni, mint a törvény, sok helyen meg is értik”, ellenben többen „nemcsak kiskapun, hanem nagykapun keresztül is kijátsszák; épülnek be a szőlők, főleg a parti sávban”. Felidézi 1979-es írását, miszerint „a Balaton-vidéki szőlőhegyekben a szőlőművelés fenntartása, támogatása, a tevékeny pihenés és a bortermelés egymást gazdagító kapcsolatának megteremtése a cél”, majd hozzáteszi:

naivan azt gondoltam, hogy a legértékesebb területeket meg lehetne menteni, és akkor egyfajta egyedi szabályozással megvédeni, a többinél tudomásul venni a kialakult állapotot.

Százmilliós dűlők

Laposa József szerint nincs min csodálkozni, a Balatont üdülőkörzetnek jelölték ki, ráadásul míg egy évszázaddal ezelőtt a lakosság 1–2 százaléka tudott csak üdülni, ma már a fele megengedheti magának. Kiépült az infrastruktúra, nagyrészt kitiltották az ipart, a környezet ezzel még vonzóbb és kényelmesebb lett a Balatonnál. Eközben egyre nagyobb réteg tud 100–200 millió forintért ingatlant venni. Ha pedig több százmillió forintot ér egy hektár, ott ki akarna szőlőt termelni?

Egy másik kérdéskör, hogy Magyarországon 400 ezer hektár van a szőlőkataszterben – ezen belül 60 ezer hektáron van valóban szőlő –, de Laposa szerint kérdéses, szükséges-e ennyi, „mert aki gyümölcsöst akarna telepíteni, az a hegybíró engedélyével még tud, de aki állatot akar tartani, az már nem, mert a szőlőkataszterben nem lehet”. A felaprózódott területeken a szőlőművelés lehetséges egyes telkeken, de egy működő borvidékre jellemző gazdaságos, minőségi árutermelés kizárt. A Balatonra néző hegyoldalak pedig be is épültek, ezek menthetetlenek. Azért is késő a bánat, mert a politika sosem vállalta fel ezen dűlők megvédését. Ami még megvan, azt meg kéne védeni, a legfontosabb, hogy „ellenőrzik-e a tájhasználatot, építkezéseket, hány bontási határozatot hoznak” az állami szervek.

A nagy nyomást az ingatlanpiacon a présházak világát alaposan ismerő Pető Piroska is érzi, őt is keresték már azzal, hogy ajánljon ingatlant. Akadt olyan, aki szerinte „a fél hegyet is megvette volna a Hajagosnál”, Tapolcához közel. Már csak emiatt sem állítható meg a szőlőhegyek beépülése, főleg, hogy nincs is ilyen akarat. „Ez van most, mindenhova odaérnek, nem maradnak kis zárványok”, eldugott telkek.

Jásdi István, a csopaki borászok doyenje korábbi interjúnkban szintén szemléletesen mutatta be a folyamatot, ahogy a csopaki hegyoldal elesett. Olyanok vesznek itt ingatlant szerinte, akik „szőlőt művelni nem tudnak, nem akarnak, tehát szép lassan zsugorodik az a táj, amiért ide jönnek”. Egy szőlőt művelni akaró embernek „gazdasági nonszensz” szerinte, hogy egy hektár szőlőt 100–110 millió forintért lehet megvenni. Jásdi szerint sok borász szerencsére rájött, nem feltétlen a legpanorámásabb területek adják a legjobb szőlőt. Márpedig itt olyan pénzek mozognak, hogy nincs esélye a tájnak, főleg, amikor mindenki a stabilnak tetsző ingatlan-befektetésekbe menekül.

Keszthely környékén ez már végbement, Vonyarcvashegyen a szőlőhegy eltűnt, egy ilyen autópályából és McDonald’sból álló kutyulék van helyette.

Somogyi Győző bukolikusan idilli salföldi birtokán egy tornácon ülve mondja ezt nekünk a helyzetről, itt épp arról, hogy a Balatonra közvetlenül néző szőlőhegyek elestek. A bebíróból már-már őslakossá vedlett festőművész és káli aktivista a Káli-medencei Környezetvédelmi Társaság egyik alapítója, motorja, aki a szocializmus előtti világot szeretné visszacsempészni. De ő is látja a realitásokat:

Egyetlen kormánydöntés – ha például változtatási tilalmat rendelnek el 3–5 évre – leállíthatná ezt a folyamatot. Csak ezt a döntést nem hozzák meg, mert olyan erősek a lobbicsoportok és a befektetők, hogy a politikusokat a markukban tartják.

Szerinte a jövőre esedékes, Veszprém központú, de a régióra kiterjedő Európa Kulturális Fővárosa projekt is olyan fejlesztéseket támogat, amik betonozással járnak, „véletlenül se gondolnak arra, hogy a természetet fejlesszék, rekonstruálják a szőlőhegyeket, az elgazosodott legelőket rendbe tegyék” (bár egy Tájtéka nevű kezdeményezés indult „a Veszprém-Balaton-felvidék régió intelligens tájhasználatával kapcsolatban”). Sokan nyaralókat építenek, luxusvillákat, amikben az év tíz hónapjában nem lakik senki. Panorámás házat akarnak, aztán megdöbbennek, amikor valaki eléjük építkezik évekkel később, és oda a kilátás.

Menteni, ami menthető

Sorban írja a települési értéktárakat Pető Piroska, és ahogy múlnak az évek, látja ő is, az értéktárakban részletezett épületek vagy épp tájrészletek milyen tünékenyek.

Hogy mi menthető, az jó kérdés, esetleg a mai napon van bennük annyi potenciál, hogy érdemes lenne tenni értük valamit

– morfondírozik nekünk, majd kiböki, a Pécsely-medence még talán az. Laposa Józseffel egy értéktárat készítettek még 2014-ben, akkor esetleges mintaterületként hivatkoztak a Balatonfüredtől északnyugatra elhelyezkedő gyönyörű tájra. Két évvel később egy új értéktárhoz már arról írt Pető, hogy jellemző lett „a régi értékes épületek pusztulása, az újak megjelenése”.

Szerinte „a tájképnek, a szőlőhegyeknek ezt a felgyorsult degradálódását” nehéz megállítani, de nem reménytelen: „Egy-két, a szívnek kellemes példa is van, ami abba az irányba mutat, hogy ebben a formában van remény a szőlőtermesztésben, a borok helybeni értékesítésében és a kirándulók odavonzásában.” Sok helyen elérték azt is, hogy a rendezési tervek alapján már nem növekedtek a beépíthetőségi százalékok. De persze, ahogy a nemzeti parkoknak, úgy a főépítészeknek és a polgármestereknek is kevés hatalmuk van, főleg a szankcionálás, illetve a visszabontások esetén.

További probléma az idegenforgalmi célokra használt szőlőhegyek szennyvízterhelése is. Jó példa a Zánkától északra található, aprófalvas, nyílt karsztterületekben bővelkedő Nivegy-völgy, ahol belterületen is csak házankénti, egyedi szennyvíztisztítók vannak, de külterületen ez sincs. „Képzeljük el, mi van a szőlőhegyen, ott egyre több panzió létesül, pedig a törvény tiltja, hogy kereskedelmi szálláshely legyen a zártkertben, szőlőkataszteri területen” – magyarázza Laposa József, aki szerint ezeknek „iszonyatos a szennyvízterhelése”.

A helyzet szerinte katasztrofális egyes szőlőhegyeken, mérések is bizonyítják, hogy „a nyitott karszton egyből megy le a szennyezés, és teljesen el van szennyezve az a vízlencse a Nivegy-völgy alatt”.

Pető Piroska is megerősíti, hogy a közművek túlterhelődnek a szőlőhegyeken, sőt, szerinte a szemétkérdés sincs a legtöbb helyen megoldva.

Neki az a tapasztalata, hogy sokan beleszeretnek a tájba, akár jó szándékkal is érkeznek, de sokszor nincs elég tőkéjük a terveik végigviteléhez. A másik végletet így jellemzi: „Ami először csodálkozással töltött el, aztán kissé meglepett voltam, hogy rengeteg olyan pince-présház volt, amelyeket értékőrző módon sikerült felújítani, de sok helyen láttam, hogy 1–2 évre rá már vendégház lett.” Márpedig a dűlő egy részén nem szabályos a szálláskiadás.

Sokan úgy jönnek a szőlőhegyekre, hogy elveszik a területet a tájat művelők elől, aztán felháborodva mennek neki annak, aki hajnali ötkor szőlőt művel, füvet kaszál. „A pihenni vágyó az ötkor permetezni kezdő traktornak nem fog örülni, de a bort azért meginná” – illusztrálja a helyzetet a környezetmérnök. Szerinte gyakran tapasztalható, hogy az újonnan érkezettek nem akarnak már beilleszkedni, egyből diktálnak, hiányzik az alázat belőlük. „Minden utolsó bokrot is meg tudnak horribilis összegekért venni”, ezért magas pozícióban érzik magukat.

Tippek, trükkök, talányok

Döbbenetes, hogy vannak ezek az érdekek, és bármilyen kormány van, ezek a percemberek odatülekszenek és valahogy elintézik.

Így kesereg Laposa József. A jelenlegi szabályok szerint a szőlőkataszterben kijelölt területre csak gazdasági épületet lehet építeni, így aztán mindenki gyümölcstárolónak írja be a felépített nyaralót. Eközben a partokon is építkeznek, a nemzeti parknak pedig már semmi hatalma nem maradt. A háttértelepülések környékén még vannak menthető dűlők, a panorámás területek beépítését kellene megfogni, rangot kéne adni neki, ha valakinek szőlőkataszteri területe van. Példákat is hoz: a balatoncsicsói Balázs-hegy vagy épp a Balatoncsicsó és Monoszló közötti dűlők még tartják magukat – de a veszély itt is fennáll.

„Kertes mezőgazdasági területeken fél hektárra lehessen csak építeni, nyilván 80 százalék szőlő mellett; de az általános mezőgazdasági területek szőlőkataszterbe tartozó területein  3 vagy 4 hektár kell legyen a beépíthető terület legkisebb nagysága” – javasol egy megoldást Laposa József. Aki szőlőt művel, bort készít, építhessen 3 százalékig, illetve a törvényben szereplő 150 négyzetméter épület alapterületig, aki pedig nem hivatásszerűen művel szőlőt és készít bort, annak maximum 80 négyzetméter nagyságú épületet építését kellene megengedni. A szőlőművelést a hegybíró igazolja jelenleg, de kéne egy kvázi dűlőügyi hivatal, ami „a tájhasználatot, építkezést, szőlőművelést egyben hatósági szinten tudja ellenőrizni és szankcionálni”.

Jásdi István is trükkökről beszélt nekünk még januárban. „Ha egy gazdasági épületre építési engedélyt szerez valaki, abban a pillanatban tízszeres az ár” – magyarázza, azzal illusztrálva, hogy egy bankár ismerőse 15–20 éve vett egy szőlőt, amire idővel csak szerzett építési engedélyt. Sokan szerinte nem hiszik el, hogy az ő villáik elé is épülhet egy másik, panorámát kitakaró villa. Ekkor jön majd az összeomlás a piacon:

Akik most fél hektár szőlőkre építenek borospincének nevezett nyaralót, egy idő után azzal szembesülnek, hogy a következő fél hektárra más épít ugyanekkora házat ugyanolyan tűzvíztárolónak mondott úszómedencével, ami mellett megrohad a szőlő, mert nyáron párolog. Amikor véget ér a Covid, rájönnek, hogy nem ezt akarták, és mennének vissza Marbellára.

Egyes dűlőkön csak a jogszabályok miatt telepítenek szőlőt a nyaralóvá alakított présház elé, aztán pár évvel később felhagyják, vagy  szélsőséges esetben kivágják Pető Piroska szerint. Utánkövetés, szankcionálás márpedig nincs, holott „mindenki tudja, hogy mik a bajok, és mégse teszünk ellene semmit”. A tájban megjelenő mobilházak erősen csúfítják a tájképet, és ezek elhelyezése nem szabályos szerinte. Tájépítészeti vita alakult ki a jurtákról is, amik ugyan ősi lakhelyek, viszont „a történelmi szőlőhegyek világában, ahol mondhatni, hogy az ókor óta a kőépítészet dominál, tájidegenek, elszaporodásuk a szép, harmonikus tájképvédelmi területek válságos állapotához vezethet”. Ez nehéz harc, egyszer felrakott a Facebookra kedvezőtlen példának két egymás melletti erkélyes házat, ahol a panoráma erkély nélkül is érvényesülhetne, így szerinte ronda és szabálytalan a toldás. Ettől függetlenül voltak, akik tájékozatlanul nem értették, mi a baj ezzel.

Somogyi Győző is hallott trükkökről: borászatot, gyümölcstárolót, tűzvíztárolót létesítenek az építtetők, de egyik sem az, ami papíron. A hatóságok pedig szemet hunynak a stiklik felett, az engedélyeket automatikusan kiadják, nem mennek ki ellenőrizni, „arra, hogy valamit lebontottak volna, nincsen példa, pedig óriási törvénytelenségek történnek az építkezések során”. Engedély nélkül ugyan senki sem építkezik, de a tervektől sokan eltérnek. Ha a hatóságok elé odakerül egy terv egy emeletes, medencés villáról azzal, hogy ez borászati üzem lesz, engedélyezik. Somogyi állítja, nem feltétlen korrupció áll a háttérben, a főépítészek és a hatósági emberek is annak a fejlődésnek a fanatikusai, ami építkezést, betonozást jelent, hisz a közoktatásban is már ezt nevelik az emberekbe a festő szerint. „Ez ellen szót se lehet emelni, mert az ember maradi, a haladás ellensége, fasiszta, homofób stb. jelzőket megkapja.”

Építész pedig mindig lesz, aki elvállal egy ellentmondásos tervezést, miközben az esetleges büntetést „nevetve kifizetik”, sőt, belekalkulálják a kivitelezés árába.

Az ingatlanok megvásárlása sem mindig hagyományos módon megy Somogyi Győző szerint. Valaki földeríti, van-e eladó telek, rábeszéli az idős nénit vagy bácsit, adja el jó pénzért, az unokák már úgyse jönnek ide. Olyan változat is van, hogy „alakítanak egy fantázianevű céget és az veszi meg” az ingatlant. „Itt a legnagyobb építkezéseken nem emberi nevek szerepelnek, hanem lehetőleg angolos hangzású kft.-k”, amiknek a tulajdonosi köre állandóan változik. A közvetítő, felhajtó emberek részben ügyvédek. Jogilag már egészen kis külterületi telekre is lehet építkezni, a szőlőtelepítés pedig hiába kötelező, ha utána kivághatja a tulajdonos.

Bojár Iván András is sok rémhírt és trükközést hallott, képletesen írta le nekünk pár hónapja, hogy néz ki az ingatlanszerzés első foka:

Én is hallottam róla, hogy megjelent a csávó a lábszárra tapadós gatyában, hegyes orrú cipőben a SUV-val, kb. 28 éves, ül egy 50 milliós kocsiban. Megérkezik marha nagy térképpel, amin a helyrajzi számok be vannak írva, járja a hegyet, és mutogat a telkekre, hogy én ezt meg ezt kérem. A Szent György-hegyen is lehetett hallani, hogy van egy felhajtó ügyvéd, aki nagyon tudja a dolgokat. Közben mindenki őstermelő és aranykalászos gazda elöl-hátul, ami kell formailag, az minden megvan két perc alatt. Drámai az átalakulás, és fájó, hogy van egy erős nemzeti kultúrára, a hagyományokra, a szőlészeti kultúrára való hivatkozás közben. Pontosan ezek azok, amiket a Gucci cipőtalppal lehet agyontiporni.

Gőzhenger és mélygarázs – így változnak a tanúhegyek

Elindult egy gőzhenger Füred-Csopak irányából errefelé, és ez már bőven ideért.

– mondta egy, nevét nem vállaló borász megszólalónk, aki az egyik tanúhegyen üzemeltet borászatot. Ő is ingatlanár-emelkedést tapasztalt, még a nem beépíthető szőlőterületeké is elszaladt. Forrásunk szerint se túl előnyös a sok elaprózódott birtok, „van néhány fanatikus, aki pár száz négyzetméter szőlőt művel és bort készít belőle, de ez valójában nem gazdaságos” – magyarázza.

A tóparton ágaskodó Badacsony elképesztő adottságaival természetesen a frontvonalban van. „Inkább épülethegy, mint szőlőhegy” Laposa József szerint, aki 25 éve mondja, hogy a hegy nagykörútjának számító Római út felett szigorítani kéne a beépíthetőségen. Hiába:

inkább épülnek az úszómedencés villák, és még mindig épülhetnek, igenis nagy szükség lenne a szigorításra, hogy eldöntsük, ez egy kiváló, egyedi értékű dűlő-e.

Laposa József szerint „a globális tőke elérte célját” és a fiatalok nagy része a – sokszor mesterséges anyagokkal – ízesített italokat kedveli, amikhez felhasznált borokat akár a szántóföldön is elő lehet állítani. „A Badacsonyi-borvidék történelmi dűlőiben, a meredek lejtőkön művelt a szőlőkben a gépi művelés nem valósítható meg, így jóval drágább megtermelni a szőlőt és a bort, mint a síksági területeken” – magyarázza az összefüggést. A hegyi borok minősége szerinte sokkal inkább függ az évjáratoktól, „mint az ipari módszerekkel előállított egyenboroké”. Az egyedi értékű dűlőkben ugyanakkor három-négy évente egészen kiemelkedő, kiváló minőségű borok születnek, amiket azonban egyre kevesebben tudnak értékelni. A gazdaságos borászkodáshoz a parti szőlőhegyeken is több – legkevesebb 3-5 – hektár szőlő szükséges, „de a csillagászati földárak és a borminőség iránti igénytelenség következtében nem látom a változás lehetőségét, és az eddigi szabályozás fennmaradása esetén a beépítési folyamat is folytatódni fog”.

Egy nevét nem vállaló másik forrásunk Szigligetről mondta el, hogy mennyire megváltozott. A Balaton-felvidék tán legmókásabb nevű dűlője, a Rókarántó sem emlékeztet már régi önmagára. A beépítés már a nyolcvanas években elindult, az üdülő funkció győzött, a szőlők eltűntek, „ahogy az azokat művelő régi kisöregek” is, kertek, bozót, erdő vette át a helyüket.  A műemléki védettséggel sem foglalkoznak sokszor az új tulajdonosok, átalakítják a csinos régi épületeket, miközben a szőlőtelepítési kötelezettséget letudják tíz tőkével.

„Az új tulajdonosok már mindent bontanak”, sokszor csak a négy falat hagyják meg a régi házakból. „Itt-ott még fellelhetők a szőlő nyomai, de nem sokan küzdenek már vele”, forrásunk szerint egyre több az úszómedencés nyaraló, Szigliget átalakulóban.

Zsákmányt védő bebírók – Káli-medence

Somogyi Győző falujában, Salföldön „minden házat, még a kutyaólat is megvettek”, ez részben a Coviddal durvult be. Ebben az ingatlanosok is segítenek, miközben „a pénz pénzt akar fialni”.

Ha egy milliomos azt mondja, beleszerettem ebbe a tájba, itt akarok élni, építek magamnak egy palotát, oké. De nem erről van szó, a legtöbbje nem is jár erre, az ingatlanosa ajánlja neki, hogy itt jó vételt lehet csinálni, ennek a folyamatnak esik áldozatul az egész táj.

Minimális reményt azért Somogyi Győző is táplál: „A Káli-medencében van egy ellennyomás, ha nem is az őslakosság, hanem azon bebírók részéről, akik már építkeztek, ha nem is szabályosan, ők védik a zsákmányt.” Ők hirtelen környezetvédővé válnak, látják, hogy a saját életterüket teszi tönkre a következő beépítés. Ugyan az önkormányzatoknak nincs kapacitásuk járni a dűlőket és ellenőrizni, Somogyi Győzőék civil szervezete azért próbálkozik, apró sikereket el is könyveltek már, pl. egyes építtetők finomítottak a terveiken. Abban is reménykedik, hogy most elapad a tőke a nehéz gazdasági helyzetben. Reménykeltő az Alkotmánybíróság július eleji döntése is arról, hogy ne lehessen felülírni a helyi építési szabályokat többek közt miniszteri döntéssel.

Somogyi Győző szerint érdemes küzdeni. „A Káli-medence egy romhalmaz volt, egy ipari külterület a hetvenes években, amikor idejöttünk, most mégis egy ékszerdoboz” – meséli.

10 év múlva

Amellett, hogy többen az ingatlanárbumm tetőzésében reménykednek, más téren is pislákol még a remény. Több pincészet mutat jó utat, a Pécselyi-medencében vagy épp a Csobáncon is akadnak ilyenek. Pető Piroska szerint jó jel, hogy az emberek elkezdtek nyitott szemmel járni, érzékenyebbé váltak az örökség iránt. Jó példa a csöppnyi falu, Vászoly is, aminek az öreghegyén méretben, arányban, formában illeszkedő üdülők épültek. Pető Piroska fontosnak tartja a beépíthető telekre felhúzható házak nagyságának, arányainak szigorú, tájképhez illeszkedő, következetes szabályozását a szőlősökben, mivel sokszor nagy telekméretre bitang nagy birtokközpontok is épülnek, amik aztán odavonzzák a tekintetet, negatív hatást eredményezve dominálják a tájat. Fontos lenne, hogy a településeken legyen olyan hozzáférhető szakember, aki segíteni tud az építtetőknek, hogyan tudnak táj- és településképbe illeszkedő épületet kialakítani (erre hivatottak elmondása szerint a Településképi Arculati Kézikönyvek, és a Balaton-felvidéki Építészeti Útmutató, illetve elsősorban a főépítészek).

„Sok luxusnyaraló és még kevesebb megművelt terület lesz” – szomorkodik Somogyi Győző, amikor rákérdezünk, mi lesz tíz év múlva a Balaton-felvidéken. Szerinte a piacgazdaság összeomlása hozhatna csak más irányt, vagy akár a népvándorlás, ami „lelakja és felmorzsolja a technikai civilizációt”. Szerinte olyan rendszer kéne, ami a föld megművelésére buzdít, nem agyongépesített, üzemi mezőgazdaság, hanem házi élelemtermelés, hisz bizonyítottan hatékonyabbak a kis családi gazdaságok.

Somogyi a Genfi-tó példáját látja maga előtt. Sokáig járt a svájci alpesi tóhoz, ahol ugyanez játszódott le: rábeszélték a parasztokat, adják el a tehenek alól a legelőt, oda villát építettek befektetők, majd végül elfogytak a szabad telkek, beépült a hegyoldal, és onnantól kikerültek az eladó táblák a villákra, lakóparkokra. Ilyen rózsadombosodás vár a Balaton-felvidékre is szerinte. Azt meg végképp esélytelennek látja, hogy így a térség valaha a világörökség részévé váljon. Így summázza cikké kövéredett történetünket:

Meg fogják enni az aranytojást tojó tyúkot.