A fajok keveredéséről – komolyan

Szelényi Iván – Mihályi Péter: A fajok keveredéséről – komolyan

2015-16 körül, a menekült válság idején a „faj” fogalma új jelentőséget kapott Európában is, mert az iszlám vallásúak beáramlása a szélsőjobbnak új programot adott. Most már a kérdés az lett, hogyan lehet megőrizni Európa fehér, keresztlény-zsidó kultúráját, megakadályozni az iszlám térnyerését, nem is beszélve a feketék beáramlásáról, akik közül egyébként is sokan a muszlim vallás követői. Így a faj fogalma új értelmet nyert.  Most már nem az árja-zsidó megosztásról van szó, mint a 20. század első felében, hanem a fehér keresztény-zsidó népesség van szembe állítva az iszlámmal és az Európába törekvő feketékkel – akkor is, ha történetesen ez utóbbiak egy része keresztény. És ehhez az ellentéthez még jön több kelet-európai ország megoldatlan cigánykérdése, amely egészen a legutóbbi időkig egyáltalán nem kapcsolódott a migrációhoz, mert hiszen a romák betelepülése évszázadokkal korábbi esemény volt.  A „legutóbbi idők” megszorítással arra a vadonatúj problémára kell utalnunk, hogy Csehország az Ukrajnából menekülő, úgy mond „adaptálhatatlan” romákat nem tekinti egyenjogúnak az Ukrajnából menekülő „igazi” – értsd fehérbőrű – ukránokkal, és nem ad nekik letelepedés jogokat.  Konfliktus tehát van bőven.

Losoncz Miklós: Lehetnek-e hatékonyak a szankciók?

A nyugati szankcióknak nem célja kormányváltás kikényszerítése, a politikai rendszer átalakítása vagy a politikai irányvonal módosítása Oroszországban, ezért nem indokolt ezeket a szempontokat szerepeltetni a hatékonyság megítélésében. A szankciók önmagukban arra sem alkalmasak, hogy az orosz kormányt a háború befejezésére kényszerítsék. A gazdasági helyzet alakításán keresztül azonban közvetve hozzájárulhatnak a háború időtartamának a lerövidítéséhez.

Oroszországgal szemben 2014 tavasza, a Krím-félsziget annektálása óta vannak érvényben nyugati szankciók, amelyeket 2022. február 24., az Ukrajna elleni háború kezdete után több hullámban kiterjesztettek és szigorítottak. A szankciók nemcsak a korlátozásokat elszenvedő, hanem az azokat kivető országokra is hátrányosak. Bizonyos tovagyűrűző hatásokon, például a globális ellátási láncok zavarain, a nemzetközi nagyvállalatok reakcióin és a világpiaci árak alakulásán keresztül harmadik országokat is kedvezőtlenül érintenek. Az eddigi tapasztalatok alapják Oroszországot jóval nagyobb mértékben sújtják a szankciók, mint azok nem kívánt mellékhatásai a Nyugatot. A szankciók jelentős része hosszabb idő alatt fejti ki hatását, ennek nyomán romlanak az orosz gazdaság közép- és hosszútávú fejlődésének feltételei.

György Péter: A Moldova örökség – hol, mikor, ki és mint őrizze

Moldova György valamikor egyike volt korunk és irodalmi világunk elismert íróinak, utóbb minden bizonnyal a legtöbb olvasó legismertebb, népszerűbb szerzője lett, s végül, öregségére, lassan és visszavonhatatlanul kikerült a magyar irodalmi kánon szélére. Ennek nyilván nem egy oka volt, ezért is tartottam fontosnak, hogy felidézzem azokat a műveket és éveket, amikor Moldovát olvastak mindazok, akik ma már nem tennék fel műveit a könyvespolcaikra, vagy a hátsó sorokban helyezik el azokat. Nem tudok egyértelmű választ adni arra, hogy mi is történjen Moldova György emlékezetével. A halála utáni nekrológok zavara jól érzékeltette, hogy milyen nehéz döntések sora előtt állunk mind, akik egykor olvastuk őt magát, s utóbb olvastunk is róla, de nem tudunk egyértelmű álláspontra jutni.  A kérdések és kétségek nem pusztán munkásságával, hanem az általa kialakított és hosszú évtizedeken át egyre jobban begyakorolt írói szerepével függenek össze, melyben egyre kevesebb nyoma volt egykori saját magának, s egyre többször vált politikai szereplővé is.

Hosszú évekkel ezelőtt, egy alkalommal arrafelé tévedtem egy hosszú séta végén, amerre ő élt.  Késő őszi, félhomályos délután volt, s amikor szembe jött, s előre köszöntem neki. Jóestét, mondtam. És akkor azonnal elfordult.

A kritikai fenntartásaimnak nyoma sem volt többé. Ahhoz, hogy sajnáljam, ahhoz nem voltam elég magabiztos.  Inkább féltettem, és reméltem, hogy visszatér egykori önmagához.  De nem ez történt. Még hosszú évekig élt, és minél rosszabb volt a véleménye arról, ami itthon történik, annál biztosabb volt abban, hogy igaza van. Holott ez még tévedése sem volt, csak utolsó reménye. Az az ember, aki 1989 július 6-án halt meg, s a Nemzeti sírkertben temették el, a Munkásmozgalmi Pantheon mellé.

Kardos Ernő: Interjú Bazsó Péter a hazai egészségügy átalakításáról

Mint kiderült, a halálos betegségeket mégsem lehet a tízparancsolat megtartásával elkerülni, szükség lenne jól működő egészségügyre is. Ez a feladat tovább már nem halogatható, mert az orrunk előtt hullik szét az egész rendszer, veszélyeztetve az ország lakóinak egészségügyi állapotát – nyilatkozza lapunknak Bazsó Péter idegsebész, aki évekig volt a legnagyobb állami intézmény, a Honvéd Kórház orvosigazgatója, majd az egyik legnagyobb hazai magánegészségügyi intézmény, a Duna Medical Center alapító főigazgatója. Bazsó szerint a gyógyító munkához szükség van az állami-, és a magánegészségügy együttműködésére is, a két területet egységes rendszerként kéne kezelni, de a betegeket elsősorban az állami intézményekben kell meggyógyítani.

Szerbhorváth György: A koszovói gumicsont – avagy mikor lesz már háború?

Az elmúlt napok-hetek déli eseményeiből: a szerb–magyar határon, a szabadkai határon és a Tiszánál menekültek és fegyvercsempészek lövöldöztek egymásra, áldozatok is akadtak. A koszovói–szerb határon a helyi szerbek lőttek albán rendőrökre – miután barikádokat állítottak –, de most szombaton is a koszovói határőrökre. Ugyanitt orosz kémet fogtak. Egy boszniai, horvátok lakta faluban még múlt szerdán a „hagyományos ünnepségen” a veszekedés után két embert megölt, többeket megsebesített egy helybéli lakos, miután hazament a kalasnyikovjáért. A Balkánon a feketepiaci fegyverárak stabilak: a pisztoly 300-500 euró, a „hosszú csövek” 500-1000 euróba jönnek (ha már használták, olcsóbbak, mert benne lehetnek a rendőrségi nyilvántartásokban). A kereslet a szokványos – aki akart, már rég bespájzolt a kilencvenes években.

Lesz-e háború? – merült fel a magyar sajtóban is rögvest a népszerű kérdés a koszovói feszültség kapcsán. Különben a média nagy részének érdektelen a téma, a közvélemény meg végképp nem érti, miről van szó.

Az értelmezési keretek úgy épülnek egymásra, akár a Balkánon oly kedvelt baklava rétegei. Kezdjük alulról. Amíg Koszovó amolyan „egy állam, két rendszer”, amelyen belül a négy koszovói szerb többségű „község” (para)állam az államban, addig az ilyesfajta exlex állapot a maffiáknak felel meg a legkiválóbban, legyenek akár szerbek, akár albánok.”