Tudomány koronavírus

Ennyi az esélye, hogy elkapja a koronavírust egy repülőn

Andrew Merry / Getty Images
Andrew Merry / Getty Images

A Massachusettsi Technológiai Intézet (MIT) kutatói arra voltak kíváncsiak, valójában mekkora is az esélye annak, hogy valaki elkapja a koronavírust egy repülőgépen. A téma a nyaralások és az esetszámok emelkedése miatt most kifejezetten esedékes, és a szakértők olyan módszert használtak, ami adaptálható az éppen aktuális járványhelyzetre is – írja az EurekAlerten megjelent sajtóközlemény.

A tanulmány becslése szerint 2020 közepétől 2021 elejéig annak valószínűsége, hogy a covidot egy repülőgépen elkapja valaki, meghaladta az 1:1000-hez arányt egy kétórás úton, teli gépnél. 2020 nyarán körülbelül 1:6000-hez arányra esett vissza az eshetőség ugyanilyen  hosszú repülés során, ekkor volt a járvány a legkevésbé súlyos szakaszában a vizsgált időszakok közül. A fertőzés általános kockázata 2020 júniusa és 2021 februárja között körülbelül 1:2000-hez volt, átlagosan 1:1400-hoz, medián pedig 1:2250-hez. Fontos megjegyezni, hogy a kutatók az USA-ban belföldi repülőforgalomra számoltak, a különböző országok vírushelyzetének sajátosságai tovább változtathatják az eredményeket.

A jelenlegi körülmények egyébként nem ugyanolyanok, mint amik a kutatás időtartama alatt rendelkezésre álltak, nem kell például minden repülőgépen maszkot viselni, és már a középső üléseket sem hagyják szabadon a légitársaságok, ami megint csak növeli a fertőzés esélyét. Csökkenti viszont az, hogy jelenleg nincs olyan súlyos hullám, mint például 2020 év közepétől 2021 elejéig volt, és a vakcináció is szerepet játszik a kockázat visszaszorulásában. Fontos viszont azt is megjegyezni, hogy

a most domináns variánsok sokkal fertőzőképesebbek. 

Ennek ellenére a tanulmány általános becslést ad a légi közlekedés biztonságáról a Covid-19 terjedésére vonatkozva, valamint egy olyan módszertant, amelyet a jövőbeni tanulmányokhoz lehet alkalmazni.

A kutatók az eredményeikhez összevonták a Covid-19 prevalenciájáról szóló közegészségügyi statisztikákat, a Covid-19 fertőző mechanizmusairól lektorált tanulmányokból származó adatokat, a vírusok légitársaságokon való terjedésére vonatkozó adatokat, valamint a Covid-19 terjedésére vonatkozó adatokat a nemzetközi légitársaságoknál és néhány más elérhető iparágban. Ezután kiterjedt modellezéssel megbecsülték az amerikai belföldi légitársaságok átviteli kockázatait. A repülőgépek közül a tudósok Boeing 737-es és Airbus A320-as gépeket használtak a modellezéshez, egyetlen folyosóval, három üléssel mindkét oldalon, és jellemzően körülbelül 175 utassal. A legtöbb ilyen gép rendelkezik jól működő HEPA légtisztító rendszerrel, amely segít csökkenteni a levegőben terjedő betegségek terjedésének kockázatát.

A kutatók a Covid-19 egyesült államokbeli elterjedtségét használták kiindulópontként, és integrálták a légi átviteli adatokat, majd modellezték, mi fog történni a legkülönfélébb utasterheléssel működő járatokon. A modellezés egy sor olyan beállítást tartalmaz, amivel az utasprofil a lehető legvalóságosabb lehet. Például a légitársaságok utasai valamivel tehetősebbek, mint az Egyesült Államok népességének egésze, és a Covid-19 a tehetősebb lakosságot valamivel kevésbé érintette, mint a többi társadalmi csoportot, így a tanulmány többek között ezeket is számszerűsíti.

Kapcsolódó
Veszélytelenebb a koronavírus-járvány alatt repülőre ülni, mint gondolnánk
Még a biztonsági előírások módosítása előtt is mérsékelt volt a vírusátadás.

A szakértők figyelemreméltó visszaesést tapasztaltak az átviteli kockázat terén, ha a repülőgépeken kevesebb ember tartózkodik – akár a kereslet hiánya miatt van kevesebb utas, akár azért, mert a légitársaságok üresen hagyták a középső üléseket. Bár igaz, hogy a középső ülések üresen hagyása nem szünteti meg a közelséget az összes többi utassal, de csökkenti a szociális közelség mértékét, és így úgy tűnik, hogy ezzel csökkenti az általános átviteli kockázatot.

A kutatók megjegyzik: összességében most magasabb lehet a kockázat, mint a tanulmányukban leírt, de a modelljükkel pontosabban ki lehet számolni a valós kockázatot, ha a változókat a jelenlegi helyzetre igazítjuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik