- Negyven fokos hőségben vonulnak idén Budapesten a Pride felvonulói.
- A menet idén sem tud az Andrássy úton menni, mert azt a Mi Hazánk lefoglalta előlük, de nem tervez oda eseményt.
- Ez már a 27. Pride felvonulás.
- Ezúttal a Dráva utca sarkánál, a Duna partján van a gyülekező kettőkor, hogy a háromkor induló menet végigsétáljon a Carl Lutz rakparton, a Margit híd mellet, az id. Antall József rakparton, a Széchenyi rakparton, a Zoltán utcán egészen a Szabadság téren.
Több ezer emberrel, néhány apró atrocitással és brutális hőséggel ment le a Pride felvonulás
Vége a beszédeknek
Vége a Budapest Pride felvonulása utolsó állomásán, a Szabadság téren megtartott beszédeknek. A színpadon zene, a közönségben bulihangulat, tánc.
A helyszínt a tér másik végén, a szovjet hősi emlékmű felőli oldalon lehet elhagyni – tudatták a szervezők.
Mi pedig itt befejezzük élő közvetítésünket. Búcsúzunk, köszönjük a figyelmet.
Mi lesz a magukra hagyott roma gyerekekkel?
Búzás-Hábel Géza roma emberi jogi aktivista, a pécsi Pride szervezője beszélt, aki Novák Katalin köztársasági elnököt is megszólította.
Szerinte a vallásba burkolt közéleti kommunikáció kettéosztja a tarsadalmat a fehér, heteroszexuális jó és a rossz magyarokra.
Mi lesz a magára hagyottakkal, mi lesz azokkal az állami gondozott gyerekekkel, akik nem kellennek, mert romák, és akiket megfosztanak annak a lehetőségtől, hogy az azonos nemű párok által megteremtett családi boldogságot megtapasztalják?
– címezte a kérdést a nemzet egységét megjelenítő köztársasági elnöknek.
A pécsi Pride szeptember 17-én lesz.
Molnár noÁr Áron elénekelte a számot, amit külön ennek a közönségnek írt
LOVEMBTQIA+ címmel. Elmondta, hogy ő ugyan heteroszexuális, de azért fog dolgozni, hogy az LMBTQ közösség egy pillanatra se érezze magát egyedül.
Elkezdett elszivarogni a tömeg
Ahogy a Szabadság téren feltámadt a szél, elkezdett elszivárogni a tömeg.
Bár a színpadon még tart a műsor, és továbbra is van érdekődés, ez a mozgás egyre határozottabbnak tűnik.
Szeptemberben Pécsen is lesz Pride felvonulás
Ezt Hrubi Zita jelentette be a Budapest Pride-tól. Azon dolgoznak, hogy jövőre még több városban lehessen.
Még néhány kép a Szabadság térről
Egy ellentüntető bejutott a színpad elé
Télisapkában és napszemüvegben. Kifütyülték, aztán a rendőrök elvitték.
Edward Reese, a kijevi Pride képviselője a színpadon
Arról beszélt, hogy a szivárvány helyett idén két-sárgában jött, mert ez az identitása most nagyon fontos. Elmondta, hogy tudja, mennyire erős az orosz propaganda Magyarországon, de Ukrajna nem náci, nem homofób, és több városban is szoktak Pride-ot tartani.
Megígérte, hogy ha vége a háborúnak, minden idők legnagyobb Pride-ját fogják megtartani, amire mindenkit meghívott.
Valóban sötét felhők gyülekeznek
Mostanra elégé beborult az égbolt, a Szabadság téren – ahogy mondani szokás – lóg az eső lába.
Az Időkép órás előrejelzése szerint már este hat óra körül zivatarra lehet számítani.
A lap szerint jelenleg citromságra riasztás van érvényben zivatarra.
A met.hu előrejelzésében azt írta, az erőteljesebben megnövekvő gomolyfelhőzetből a főváros térségében a késő délutáni, esti órákban elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat.
Sötét felhők gyülekeznek
Erről is beszélt a színpadon Víg, aki felemlegette a kormány szándékát, amellyel össze szerették volna mosni a gyerekek ellen elkövetett szexuális erőszakot az ő identitásukkal, és az örökbefogadás szűkítését is.
Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője arról beszélt, hogy ez a közösség kitartó és erős. Mindketten megemlítették, hogy a gyerekek átoperálásáról szóló népszavazás érvénytelen lett, amit sikerként értékelnek.
Ma két melegrekord is megdőlt
Mondja a színpadon Víg Dávid, az Amnesty igazgatója, arra utalva, hogy egyrészt nagyon meleg van, másrészt megtelt a szabadságtér felvonulókkal.
Kutyás rendőrök védik a közbiztonságot
Az idei Pride felvonuláson is számos kutyával lehet találkozni, amelyek a jelek szerint jól viselik a negyven fok körüli hőséget.
A Pride ebei közé sorolható az a négy rendőrkutya is, amelyek a Szabadság tér Sas utca és Nádor utca határolta oldalánál posztolnak. Az őket kísérő egyik rendőr elmondása szerint a biztonságot hivatottak védeni.
Azzal a kérdésssel, hogy előállhat-e olyan eset, amikor a rendőrkutyákat bevetni kell, a rendőrök a BRFK sajtóosztályára iranyítottak.
A Pride afterpartyja a Budapest Parkban lesz
Rainbow Party néven.
Szomjas Jennifer, vagyis Lady Szomjas vezeti fel a beszédeket
Most arról beszélt, hogy milyen kamionok vettek részt a vonulásban, és melyik magyar városokban volt még Pride esemény.
Továbbra is özönlik a tömeg a Szabadság térre
Bár a tér már így is eléggé tele van, továbbra is özönlik a tömeg a Szabadsag térre.
Az amerikai nagykövetség sátra a szovjet hősi emlékmű tőszomszédságában
A Szabadság téren civil sátrakat is felállítottak. Olyan szervezetek képviselik itt magukat, mint a Társaság a Szabadságjogokért, a Háttér Társaság, a Közélet Iskolája Alapítvány, a NANE Egyesület, a menekülteket segítő Menedék, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, de sátorral van kint a Magyar Aszexuális Közösség is, illetve a „Pedagógusok az LMBTQIA+ gyerekekért” nevű formáció.
A budapesti amerikai nagykövetség rögtön a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű tőszomszédságába állította fel a sátrát. Az emlékmű jeleleg is gondosan körbe van kordonozva.
Képek a Szabadság térről
Megérkezett a menet a Szabadság térre
A menet eleje megérkezett a Szabadság térre, ahol máris piknikhangulat van kialakulóban. A park kezd megtelni a felvonulókkal, akik közül egyre többen a fűben üldögélnek.
Előkerült a Kossuth térnél a szivárványos lufiszív
A Kossuth térnél van már a menet, ahol felállították az Amnesty International szívárvány színű szívet formáló óriáslufiját, ami már tavalyról ismerős lehet.
Az aktivistáktól megtudtuk, hogy a lufit a környezettudatosság jegyében idén nyáron feldarabolják, és hátizsákokat készítenek belőle. Ezek a hátizsákok egy olyan nyereményjáték fődíjai lesznek, amelyek keretében szivárványos Orbán-portrékkal ellátott vászontáskákat is kisorsolnak a szerencsés nyertesek között.
A Parlament épületénél tartanak
Tucatnyi nem túl sikeres ellentüntető a Margit hídon
Tizenegy, sötét ruhába öltözött ellentüntetőt sikerült megszámolnunk a Margit híd korlátjánál állva. Ők efy szirénaval igyekeznek zajt kelteni, de ezt nem túl nagy hatékonysaggal teszik, mert a menetben a zene elnyomja a kellemetlen hangot.
Gyertek fel, gyertek fel!
– kiabalta a tucatnyi dühösnek látszó ellentüntető, de választ nem nagyon kaptak.
A híd túloldalán egy gumicsónakban két ember látható
Pressman úr, ne gyarmatosítsd Magyarországot
feliratú fekete molinóval, amelyen halálfej is látható.
David Pressman egy amerikai diplomata, akinek a neve a közelmúltban felmerült mint az USA lehetséges budapeti nagykövete. Nevét a kormánymédia előszeretettel köti össze az úgynevezett „LMBTQ-lobbival”.
Egy kalózhajó is megjelent
Néhány ennél jobb hangulatú kép:
- 22:00 Irán: a nehéz terep és a rossz időjárás miatt nem találják a lezuhant elnöki helikoptert
- 21:06 Kincsekkel teli 1800 éves sírt találtak
- 21:05 95. perces góllal kiharcolt döntetlennel búcsúztatta a Honvéd a visszavonuló klubikont
- 21:05 A nap legfontosabb hírei - 2024. május 19.
- 20:41 Összeverték a tolvajt a londoni bolt dolgozói
- 20:33 Szlovák belügyminiszter: Talán mégsem magányos farkas volt a merénylő
- 20:12 A Szeged a kupadöntőben sem tudott vezetni a Veszprém ellen
- 20:04 Miért őrül meg a világ egy szexuálisan zaklatott férfi történetéért?
- 19:37 68 év után bocsátották el munkahelyéről az angol nőt
- 19:19 Darabokra szakíthatta a 100 méteres szállodahajó a nyolc utassal érkező motorcsónakot
- 19:08 Pofás az LG új 4K-s projektora, de van itt egy elég nagy bökkenő
- 19:02 A szezon játékosa elintézte, sorozatban negyedszer bajnok a Manchester City
- 18:53 Megújult a gyulai Ladics-ház
- 18:47 Leállt az autópálya a bóklászó medve miatt
- 18:45 Megismerjük Furiosa traumáit, pedig egy adrenalinlökettel jobban jártunk volna
- 19:19 Darabokra szakíthatta a 100 méteres szállodahajó a nyolc utassal érkező motorcsónakot
- 14:33 A Limes-múzeumnál vergődött partra a verőcei halálos hajóbaleset valószínűleg egyetlen túlélője
- 14:06 A világon egyedülálló állat rejtőzik Borsodban
- 16:09 Továbbra sincs meg a lezuhant helikopter, amely Raiszi iráni elnököt szállította
- 17:56 Nem működött a defibrillátor a gépen, meghalt a 14 éves utas
- 11:30 Két ember meghalt egy hajóbalesetben Verőcénél
- 10:08 Gyurcsány Sulyokról: A sarki műkörmös nagyobb elővigyázatossággal vesz maga mellé bárkit
- 15:49 Magyar forrásból kaptak Szerbiában 152-en - többségében - 6 milliós támogatást házvásárlására
- 08:25 Tyson Furyt a gong mentette meg a kiütéstől, Usyk immár öt szervezet világbajnoka
- 18:39 Főleg EU-pénzből épült meg a hazai lombkorona-sétányok Rolls-Royce-a