Tudomány

Szívdobogást észleltek egy távoli galaxisban

Egy titokzatos, szívverésként ismétlődő rádiójelet észleltek a világűrben – írja a Live Science. Az emisszió forrása több milliárd fényévre, egy távoli galaxisban fekszik. Az FRB 20191221A egy úgynevezett gyors rádiókitörés (FRB), az ilyen típusú jelek a modern csillagászat legnagyobb rejtélyei közé tartoznak.

Az igen rövid, de nagy energiájú kitörések távoli galaxisokból származnak, keletkezésükkel kapcsolatban pedig sok a kérdőjel. Egyes kutatók szerint az FRB-k akár idegen civilizációk nyomai is lehetnek, a szakértők többsége viszont természetes folyamatokra gyanakszik. A legelfogadottabb elmélet alapján a rádiókitöréseket maradványcsillagok, pulzárok és magnetárok hozzák létre.

Az FRB-k többsége néhány milliszekundumos, a mostani viszont 3 másodperces, ezzel ez a leghosszabb. A felfedezésről beszámoló tanulmány alapján a kitörés ráadásul ismétlődő.

A jelek 200 ezredmásodpercenként követik egymást, hasonló módon, mint a szívdobogás.

A kutatók szerint ez az eddigi legtisztább minta az ismétlődő FRB-k között.

Luke Peterson Photography / Getty Images

„Az univerzumban nem sok olyan dolog van, ami szigorúan periodikus jeleket bocsát ki” – mondta Daniele Michilli, a Massachusettsi Műszaki Intézet munkatársa és a csapat tagja. Mint hozzátette, a galaxisunkban ismert példák a rádiópulzárok és a magnetárok, amelyek forognak, és egy világítótoronyhoz hasonlóan sugaras emissziót bocsátanak ki.

Az új FRB-t a kanadai CHIME (Canadian Hydrogen Intensity Mapping Experiment) rádiótávcsővel észlelték 2019 végén. Michilli szerint a kibocsátás szokatlannak tűnt. A kutató hozzátette, a jel nemcsak hosszú volt, hanem időszakos, rendkívül precíz csúcsai is voltak. Az adatok elemzését követően megállapították, hogy a kibocsátás leginkább arra emlékeztet, amit a galaxisunkban lévő rádiópulzárok és magnetárok esetében figyeltek meg.

Az FRB 20191221A ugyanakkor látszólag milliószor fényesebb az ismert párhuzamoknál. A szakértők bíznak benne, hogy a jel további vizsgálatával jobban megérthetik természetét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik