Nagyvilág europoli

Megszűnt a lengyel bírósági fegyelmi kamara, amelyet az EU kifogásolt

Ez volt az egyik feltétele a koronavírus-járvány utáni helyreállítási terv lehívásának.

Hatályba lépett pénteken a lengyel elnök által előterjesztett, június elején a varsói parlamentben elfogadott törvény, melynek értelmében megszűnt az európai uniós szervek által kifogásolt lengyel bírósági fegyelmi kamara.

Aleksander Stepkowski, a lengyel legfelsőbb bíróság szóvivője pénteki sajtóértekezletén megerősítette: a megszüntetett fegyelmi kamara tagjai a júniusi törvénnyel összhangban ajánlatot kapnak munkájuk folytatására a bíróság más kamaráiban. Azok, akik az új posztot nem fogadják el, nyugállományba vonulhatnak.

A szóvivő azt is közölte: a fegyelmi kamara megszüntetését követően pénteken elkezdte működését az új, a szakmai felelősség ügyeivel foglalkozó kamara. Ennek öt, átmeneti időszakra megbízott tagját, valamint a munkájukat irányító személyt már megjelölték. Az új kamara 11 bíráját véglegesen az államfő jelöli ki a 33 fős csoportból, amelyet az összes legfelsőbb bírósági tag közül sorsolnak ki augusztus első felében. A sorsolásban a megszűnt fegyelmi kamarának a legfelsőbb bíróságnál megmaradt tagjai is részt vesznek majd. Az ötéves időszakra kinevezendő 11 bíró a fegyelmi felelősség ügyei mellett az eddigi feladatkörében is dönteni fog.

A bírói fegyelmi rendszer azon témák egyike, amelyekre a lengyel kormány koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő tervéhez fűződő szükséges feltételek – úgynevezett mérföldkövek – vonatkoznak. A 23,9 milliárd euró értékű vissza nem térítendő támogatást és a 11,5 milliárd eurós kölcsön lehívását lehetővé tevő lengyel helyreállítási tervet az Európai Bizottság (EB) június elején hagyta jóvá. Az eszközök folyósítását az EB viszont a mérföldkövek teljesítéséhez köti Lengyelország esetében is. Egyes uniós biztosok az utóbbi időben kétségeiket fejezték ki afelől, hogy a bírósági fegyelmi rendszerről szóló új lengyel előírások teljesítik az említett feltételeket.

Az Európai Parlament (EP) pedig júniusban állásfoglalást fogadott el, amelyben bírálta az EB-t a lengyel helyreállítási terv jóváhagyásáért. Piotr Müller lengyel kormányszóvivő akkor felidézte: a helyreállítási tervről, és ennek kapcsán a fegyelmi rendszer átalakításáról Varsó több hónapos nehéz tárgyalások nyomán egyezett meg az EB-vel.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtökön újságírói kérdésre elmondta: az uniós források – köztük a helyreállítási terv eszközei – egy részének folyósítása Lengyelországnak az idei év végén, a jövő év elején várható.

(MTI)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik