Gazdaság

Parragh László szerint ostobaság, hogy nem volt egyeztetés a katáról, az ő lelkiismerete tiszta

MTI / Rosta Tibor
MTI / Rosta Tibor

Szinte már az idők ködébe vész, olyan rég volt, de sokan emlékezhetnek, hogy Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke volt az első, aki már hónapokkal ezelőtt arról kezdett beszélni, hogy meg kellene szüntetni a katát.

Elképzelése ha nem is teljes egészében, de gyakorlatilag megvalósult : a fideszes többségű országgyűlés kedden megszavazta a katatörvény módosítását, aminek értelmében a jövőben kizárólag a lakosságot saját termékeikkel, szolgáltatásaikkal közvetlenül kiszolgáló főállású egyéni vállalkozók adózási formája lesz a kata. Ennek megfelelően amíg korábban kisadózó vállalkozásokat emlegetett a jogszabály, a tervezet már kisadózó vállalkozókról beszél. Azokat a katásokat teljesen kizárnák a lehetőségből, akik akár egyetlen számlát is kiállítanak belföldi vagy külföldi kifizetőnek, sok ezer ember megélhetését veszélybe sodorva ezzel.

A történtekkel kapcsolatban az ötletgazda is megszólalt, ahogy azt a 444 kiszúrta. Parragh László a köztévé reggeli műsorában beszélt arról, hogy számításai szerint a munkavállalók jó 15 százaléka már katás volt, és ez a réteg szerinte kikerülte azt a szabályozási rendszert, ami fenntartja az állam működését, így Parragh szerint mindenképp cselekedni kellett.

Parragh szerint azért kellene több adót fizetniük a kisvállalkozóknak, mert

ha azt akarjuk, hogy az utakon a kátyúk be legyenek foltozva, ha azt akarjuk, hogy működjön az ország, hogy legyen közigazgatás, egészségügy, oktatásügy, akkor ennek a terheit valakinek meg kell fizetni. És ez a munkavállalók és a munkáltatók terhe.

Mindezek tükrében jelentette ki, hogy a történtekkel kapcsolatban a saját lelkiismerete tiszta.

A katatörvény módosítását nemcsak a bennefoglaltak miatt fogadta felháborodás, hanem azért is, mert a károsultak szerint nem előzte meg a döntést egyeztetés. Parragh László szerint ez ostobaság.

Simán egyeztettek mindenkivel. Az egy másik kérdés, hogy a különböző álláspontok mennyiben érvényesültek. Tehát más az egyeztetés, amikor elmondom, hogy mi a terv és más a megvalósulás, amikor valójában nem az történik, amit én szeretnék. De ilyen értelemben egyeztetés bőséggel volt

– mondta.

Ide kapcsolódik ugyanakkor Tállai András szintén tegnapi kijelentése, amikoris kérdésre válaszolva elmondta, azért fogadták el már 24 óra utána törvényt, mert a házszabály ezt lehetővé teszi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik