Kultúra

Júliusban a streamingcégek is nyaralnak, de így is sok új sorozat érkezik

MARCOS CRUZ / NETFLIX
MARCOS CRUZ / NETFLIX
Rögtön a hónap első napján befejeződik a Stranger Things-évad, és utána nyári szabadságra mennek a streamingszolgáltatók. Természetesen most is van egy rakás újdonság vagy évadpremier, ám láthatóan a versenyzők őszre tartogatják a nagyobb durranásokat. Így is labdába rúghat az Amazon és Chris Pratt vagy az Apple és Taron Egerton, és a Resident Evil újratöltése is biztos sokakat lázba hoz.

A korábbi hónapoknál egyértelműen soványabb kínálat azt mutatja, itt a nyár a streamingvilágban is, bár ki tudja, hátha itt van a következő Squid Game. De az előző havi premierekből még bátran lehet válogatni, már ha az ember kedvét nem vették0 el a streamingtől az HBO Maxnál történtek.

Kapcsolódó
Júniusban Koreában is megtörténik a nagy pénzrablás, és folytatódnak a gyilkos androidok zavarba ejtő kalandjai
Visszatér a Westworld, továbbá Az Esernyő Akadémia illetve A Fiúk különutas szuperhősei, és egy utolsó évad erejéig ismét jelentkezik a Borgen, búcsúzik a Peaky Blinders. Figyelemre méltó még az Alicia Vikandert felvonultató Irma Vep, a méhhel hadakozó Rowan Atkinson, és érkezik három erős brit krimisorozat is. Júniusi sorozatajánló.

A végső lista, Amazon Prime Video

Július 1.

A Jack Carr regényéből készült katonai thrillerben Chris Pratt egy kommandóst játszik, aki egy bevetés után zavaros emlékekkel tér haza, és lassan nyilvánvaló lesz számára, hogy egy veszélyes összeesküvés célpontja lett.

Stranger Things 4 befejezés, Netflix

Július 1.

Mire a cikk megjelenik, a legfanatikusabb rajongók már meg is nézték az évad hátralévő két, egyaránt mozifilm hosszúságú epizódját. Akik nem, azoknak itt a hétvégi program.

A tőzsdekirály, Netflix

Július 6.

Egy német thriller-vígjátéksorozat, mely a pénzügyi világban játszódik, igaz történet alapján. A főhőse egy nagyravágyó, hataloméhes programozó, akiből Németország legnagyobb csalója válik.

Alfa, Amazon Prime Video

Július 6.

Ezt a két évvel ezelőtti dán bűnügyi thrillert most a Prime jóvoltából láthatjuk: egy gyilkos testvérháború van a középpontban, és főszerepet kap benne Lars Mikkelsen is.

Végzetes bújócska, Amazon Prime Video

Július 6.

Egy másik korábbi európai sorozat a Prime-on: ennek az ukrán sorozatnak a szomorú aktualitása, hogy Enerhodar városban forgatták, mely azóta orosz megszállás alá került. A sztori szerint több gyerek is titokzatos módon eltűnik a kisvárosban, az ügyet pedig két traumatizált nyomozó kapja meg.

Fekete madár, Apple TV+

Július 8.

A krimisorozat James Keene önéletrajzi könyvén alapul, és őt Taron Egerton játssza, apját, a kitüntetett rendőrt pedig a nemrég elhunyt Ray Liotta. A tíz év börtönre ítélt Jimmy Keene összebarátkozik egy állítólagos sorozatgyilkossal, és rájön, kiút lehet számára a börtönből az, ha kideríti, hol van eltemetve több fiatal lány holtteste.

Egy hosszú éjszaka, Netflix

Július 8.

Fegyveresek egy csoportja körülvesz egy spanyol börtönt, és elvágja a kapcsolatot a külvilággal. Egy veszélyes sorozatgyilkos átadását követelik, ám a börtönigazgató szembeszáll velük.

A frászt hozod rám, Netflix

Július 8.

A Lana Condor főszereplésével készült Netflix-sorozat eredeti címe Boo Bitch, és a My Crazy Ex-Girlfriend producere, Erin Ehrlich készítette. Condor ebben a vidám vígjátéksorozatban egy szorgalmas gimnazistát játszik, aki úgy dönt, hogy végre elengedheti magát, csakhogy megölik, és szellemként tér vissza. Így hát megpróbálja befejezni a kamaszkori dolgait a maga módján.

Gyilkosság Manscheidben 2, Netflix

Július 8.

A luxemburgi krimisorozat (eredeti címén Capitani) első évadát többen látták, mint amekkora a miniállam teljes lakossága, úgyhogy már jön is a következő, melyben Luc Capitani újabb gyilkossági ügyben nyomoz.

Better Call Saul 6, második rész, Netflix

Július 12.

Rövid emlékeztető: a Netflix most már standarddé vált megoldással pár hét szünet után folytatja a záróévadot, mely pontot tesz az elmúlt évek egyik legnagyszerűbb drámasorozata végére.

Hétköznapi vámpírok – A sorozat 4, HBO Max

Július 12.

A Taika Waititi-filmből kinőtt vicces vámpírsorozatról már többször írtunk, a negyedik évadról sem kizárt, hogy fogunk. Egyelőre annyit tudni róla, hogy elsősorban a harmadik évad végén történtek határozzák majd meg a sztorit.

Egy különleges ügyvéd, Woo, Netflix

Július 13.

A koreai sorozat főhőse egy ügyvédnő, akit elképesztő intelligenciával áldott meg a sors, és aki egyben autistaként gyenge szociális készségekkel rendelkezik.

A tolvaj, a felesége és a kenu, HBO Max

Július 14.

A brit ITV krimisorozata megtörtént esetet dolgoz fel: John Darwinról mindenki úgy tudta, kenubalesetben meghalt, ám évekkel később váratlanul felbukkant Panamában a feleségével. De miért és hogyan?

Resident Evil, Netflix

Július 14.

Az azonos című videojáték és horror franchise alapján készült sorozat 2036-ban játszódik, tizennégy évvel azután, hogy egy halálos vírus globális apokalipszist okozott. Jade Wesker most a túlélésért küzd egy vérszomjas lények által elárasztott világban.

Bezzegszülők 3, HBO Max

Július 15.

Az évad a korábbi közléssel szemben május helyett júliusban érkezik a szülői lét tragikus, komikus, és tragikomikus jellegzetességeiről mesélő brit feketekomédia-sorozat (eredeti címe Breeders), melyben Martin Freeman alakítja a főszerepet, amellett, hogy alkotóként is részt vesz a sorozatban.

Country Queen, Netflix

Július 15.

Az első kenyai Netflix-sorozat főszereplője, egy Nairobiban dolgozó nő visszatér a szülőfalujába, ahol egy mohó bányavállalattal kell felvennie a harcot, és a múltjával is szembesül.

Alba harca, Netflix

Július 15.

A spanyol sorozat főszereplőjét, Albát (Elena Rivera) megerőszakolják a tengerparton, ám semmilyen emléke nincs az éjszakáról. Aztán megtudja, hogy a tettesek a barátja haverjai.

A takarítónő, HBO Max

Július 21.

Egy kambodzsai orvos (Élodie Yung) a beteg fia orvosi kezelését csak Amerikában tudja biztosítani, ahol takarítónőként kezd dolgozni. Ám egy véletlen folytán a szervezett bűnözéssel kerül kapcsolatba, melyből sok előnye származik, ám súlyos árat is kénytelen fizetnie érte. A takarítónő egy argentin sorozat remake-je.

Próbálkozások 3, Apple TV+

Július 22.

Az Apple TV+ brit vígjáték-sorozatának főhőseit alakító Esther Smith és Rafe Spall megküzdenek az örökbefogadás nehézségeivel, az új évadban pedig megpróbálnak családként működni.

A lelkek alkímiája, Netflix

Július 23.

Egy koreai fantasy-sorozat, mely a sosemvolt Daeho országban játszódik, és fiatal varázslók nehézségeiről szól.

Keep Breathing, Netflix

Július 28.

A legfrissebb Sikoly filmből ismert mexikói színésznő, Melissa Barrera egy New York-i ügyvédet játszik, aki túlél ugyan egy repülőgép-katasztrófát a kanadai vadonban, de ez még csak a sztori eleje, ugyanis teljesen magára utalva kell életben maradnia.

Hazug csajok társasága: Az eredendő bűn, HBO Max

Július 28.

A franchise legújabb verziójának főhőseit a szüleik húsz évvel korábban elkövetett bűneiért kínozza egy titokzatos támadó.

Újra szingli, Netflix

Július 29.

Az Így jártam anyátokkal főszereplője, Neil Patrick Harris egy meleg férfit játszik ebben a vígjáték-sorozatban, akit tizenhét év után váratlanul otthagy a férje. Egyrészt meg kell küzdenie ezzel a traumával, másrészt újra egyedül kell keresnie a boldogságot New Yorkban.

Felszín, Apple TV+

Július 29.

A Reese Witherspoon Hello Sunshine nevű cége készítette sorozat San Franciscóban játszódik. Sophie (Gugu Mbatha-Raw) egy fejsérülés következtében emlékezetkiesést szenved, és a hatóságok úgy gondolják, hogy ez egy öngyilkossági kísérlet eredménye. Miközben Sophie megpróbálja összerakni élete darabkáit a barátai és a családja segítségével, elkezd kételkedni abban, hogy amit mondanak neki, az vajon igaz-e?

Újságos lányok, Amazon Prime Video

Július 29.

A Brian K Vaughan és Cliff Chian azonos című képregényein alapuló sorozat a Stranger Things okozta űrt hivatott betölteni: a négy újságos lány 1988-ban egy időutazók közötti konfliktus közepébe keverednek, miközben az útjukat róják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik