Kultúra

Júniusban Koreában is megtörténik a nagy pénzrablás, és folytatódnak a gyilkos androidok zavarba ejtő kalandjai

Jung Jaegu/Netflix
Jung Jaegu/Netflix
Negyedik évadával jelentkezik a Westworld, visszatérnek Az Esernyő Akadémia illetve A Fiúk különutas szuperhősei, és egy utolsó évad erejéig ismét jelentkezik a Borgen, valamint búcsúzik a Peaky Blinders és a Roswell: New Mexico is. Az újak közül figyelemre méltó az Alicia Vikandert felvonultató Irma Vep, a méhhel hadakozó Rowan Atkinson, és érkezik három erős brit krimisorozat is a közelmúltból. És akkor arról még nem is mondtunk semmit, hogy koreai remake készül A nagy pénzrablásból.

A júniusi sorozatajánlónkban inkább a visszatérő évadok számíthatnak érdeklődésre, pedig az újabb premierek között is vannak érdekességek. A hónap fontos eseménye az is, hogy június 14-től Magyarországon is elérhető a Disney+ teljes kínálata, de most csak az új bemutatókra térünk ki. És ha valakinek nem elég a júniusi kínálat, annak ott a nem kevésbé erős májusi felhozatal is.

Kapcsolódó
Májusban most már tényleg leszámolhat a világ a természetfeletti fenyegetéssel
A Stranger Things új évadát várják a legtöbben, de lesz más is. Rengeteg filmsztár költözik a kisképernyőre, így Colin Firth, Toni Collette és Juliette Binoche Az utolsó lépcsőfokban vagy Tom Hiddleston és Claire Danes Az essexi kígyóban, de jön Az időutazó felesége és a Baráti beszélgetések sorozatverziója is.

Borgen 4., Netflix

Június 2.

Bár a dán politikai drámasorozatnak magyar címe is van, aligha valószínű, hogy bárki is úgy hivatkozik majd rá, hogy A Kastély: Királyság, hatalom és dicsőség. A Borgen csaknem tíz év után tér vissza, hogy megmutassa, mire megy Dánia első női miniszterelnöke, Birgitte Nyborg (Sidse Babett Knudsen) egy radikálisan megváltozott világban, ahol egyébként ezúttal külügyminiszter lesz.

Baráti beszélgetések, HBO Max

Június 3.

Az HBO Max végül átütemezte a premier időpontját, így május helyett júniusban érkezik a Sally Rooney első regényéből készült sorozat.

Physical 2, Apple TV+

Június 3.

A nyolcvanas évek aerobic-mániájáról szóló sorozat második évadában Sheila (Rose Byrne) tovább építgeti a fitneszbirodalmát, ám vészesen közel kerül egy férfihoz, aki nem a férje, mellesleg feltűnik egy üzleti vetélytárs is a láthatáron.

A fiúk 3, Amazon Prime Video

Június 3.

A Garth Ennis hasonló című, a szuperhős műfajt alaposan kiforgató képregényéből készült sorozat első két évada kellően szórakoztatóra és brutálisra sikerült, és az alkotók fogadkoznak, hogy a harmadik még tovább emeli a tétet, bár ennél sokkal többet nem tudni, viszont gyaníthatóan fontos szerepe lesz Victoria Neumannak (Claudia Doumit).

Két nyár, Netflix

Június 3.

Ennek a belga thrillernek a sztorija nem tűnik túl eredetinek, legutóbb épp a májusi premierek között szerepelt egy újabb feldolgozása az „egy tragikus esemény után sok évvel újra találkozó egykori barátok összejövetele rémálommá válik” trope-nak, most pedig újra valami hasonlót ígérnek. Talán a belga sorozatok gyakran egyedi látásmódja hoz valami csavart a Tudom, mit tettél tavaly nyáron-receptben.

A következő nemzedék, Netflix

Június 3.

Török bűnügyi thriller, melynek ambiciózus ifjú főhőse bekerül egy vezető tévés hírműsorba, ám ott mentorából és példaképéből vetélytárs lesz. Ki nyeri a hatalmi harcot?

Egy pörgős nyár, Netflix

Június 3.

A tinidráma főhőse Summer Torres (Sky Katz), egy lázadó és problémás kamaszlány, akit családja a nagy New Yorkból egy apró ausztrál városkába küld, ahol egész más élmények és kihívások várják.

Anyák klubja, Netflix

Június 3.

A koreai sorozat öt anya sorsát követi nyomon, akik mind különféle komplexusokkal küzdenek.

Az utolsó párducok, Direct One

Június 6.

Bár egy hét évvel ezelőtt bemutatott sorozatról van szó, mégis érdemes ajánlani a magyar premiert. Egyrészt a később a Csernobillal csúcsra jutó Johan Renck rendezte, másrészt a This Is England sorozatokkal nevet szerző brit író, Jack Thorne volt a vezető írója, harmadrészt David Bowie írta a főcímzenéjét, nem sokkal azelőtt, hogy meghalt volna. Az utolsó párducok egyébként krimi, melyet egy szerb ékszertolvaj-banda története inspirált.

Szabadságom naplója, Netflix

Június 6.

E hónap másik koreai újdonsága dráma, mely három testvérről szól, akik egyformán tengetik unalmas életüket, melyből megpróbálnak kitörni, amikor feltűnik egy rejtélyes, részeges idegen.

Irma Vep, HBO Max

Június 7.

A francia rendező, Olivier Assayas 1996-os filmjének sorozat-remake-jét ugyancsak Assayas rendezi, a főszerepben Alicia Vikanderrel, aki egy Párizsban forgató amerikai színésznőt játszik. A thriller főhősnője egy némafilmet forgat újra, melyben ő alakítja Irma Vep, a vámpírnő szerepét, ám a színésznő egyre nehezebben tudja elválasztani a fickiót a valóságtól.

Áramszünet, HBO Max

Június 7.

A német minisorozat témája egy áramszünet, amely egész Európát sötétbe borítja. A katasztrófával fenyegető helyzetben egy hacker és az általa írt program kerül a nyomozás fókuszába.

Roswell: New Mexico 4, HBO Max

Június 7.

A sci-fi sorozat utolsó évadában újabb ufó tűnik fel a színen, hogy keresztbe tegyen Liz és Max boldogságának. És ez még csak a kezdet.

A felkészületlen anya, Netflix

Június 8.

A Forbrydelsen (Egy gyilkos ügy) és a Bron/Broen (A híd) producerei által alapított, dán Apple Tree Productions cég vígjáték-drámája egy nőgyógyászról (Josephine Park) szól, aki részegen megtermékenyíti magát volt barátja spermájával, így meg kell magyaráznia rejtélyes terhességét, és vissza kell nyernie elveszett szerelmét.

For All Mankind 3, Apple TV+

Június 10.

Az alternatív univerzumban zajló űrversenyt elbeszélő sorozat harmadik évadában újabb éveket ugrunk előre, amikor már túl vagyunk a Mars meghódításán is. Ebben az évadban új elnök jön, új űrprogrammal és új kihívásokkal.

Az első áldozat, Netflix

Június 10.

Egy természetfeletti tinidráma, melyet a zsáner népszerű szerzője, V. A. Schwab jegyez a saját novellája alapján. A főhőse két kamaszlány, akiknek a szerelmét alaposan megnehezíti a tény, hogy egyikük vámpír, a másik pedig vámpírvadász.

Intimitás, Netflix

Június 10.

A nagy pénzrablás felügyelőnőjét, Itziar Ituñót új szerepben láthatják a nézők egy új spanyol drámában: egy ígéretes politikust alakít, akiről napvilágra kerül egy szexvideó. Ez ráadásul nemcsak az ő életét kavarja fel, hanem még három másik nő életét is örökre megváltoztatja.

Peaky Blinders 6, Netflix

Június 10.

A két világháború közötti birminghami gengszterdráma utolsó évadában visszatér Alfie Solomons (Tom Hardy), és feltűnik új szereplőként Stephen Graham is. A sorozat pedig búcsúzik ugyan, de nem végleg, hiszen egy egész estés film formájában folytatódik, és még spinoffok is elképzelhetők a jövőben.

A torony, HBO Max

Június 12.

Ketten lezuhannak a déli Portland Tower tetejéről Kelet-Londonban: egy tapasztalt rendőrtiszt és egy fiatal menekült lány, a tanúnak pedig nyoma vész. A nyomozást Sarah Collins (Gemma Whelan) vezeti, hatalmas nyomás alatt. A brit bűnügyi sorozat nagy érdeklődés mellett mutatkozott be tavaly Angliában, most mi is láthatjuk.

Isten kedvenc idiótája, Netflix

Június 15.

Bár Ben Falcone és Melissa McCarthy együttműködése rendszerint megsemmisítő kritikákat vonz, a Netflix újabb vígjátéksorozatot rendelt meg tőlük, melynek villámsújtotta főhőse ragyogni kezd, és azt állítja, Isten üzenetét hozza.

Született dívák, Netflix

Június 15.

A brazil drámasorozat főhősnője egy gazdag lakóközösségben nyomoz, ahol megismerkedik az igencsak furcsa lakókkal.

Szerelem és anarchia 2., Netflix

Június 16.

A svéd romkom másfél éve bemutatott első évadában a kétgyerekes Sofie ártatlan flörtbe kezdett a fiatal IT-szakemberrel, Maxszal, ám a játéknak sokkal komolyabb következményei lettek. A második évadban Sofie már Maxszal képzelné el a jövőjét, de semmi sem alakul úgy, ahogy tervezte.

A nyár, amikor megszépültem, Amazon Prime Video

Június 17.

Jenny Han saját könyvéből készült sorozata egész biztos siker lesz, hiszen nyáron játszódik, kamaszokról szól, szerelmi háromszögről, első szerelemről és csalódásról. Nehéz mellélőni egy ilyen premisszával.

Nem ismersz, Netflix

Június 17.

Egy brit tárgyalótermi dráma, mely a BBC-n debütált még tavaly, most pedig a Netflixen is látható lesz az Imran Mahmood krimiregényéből készült, négyrészes sorozat.

Az Esernyő Akadémia 3, Netflix

Június 22.

A második évad végén történt cliffhanger és az 1963-as végítélet eseményei után a szuperhős testvérek visszatérnek 2019-be, de a dolgok nem egészen úgy állnak, ahogyan kellene, ugyanis egy másik valóságba kerültek, amelyben a Verebek nevű új brigád keveri a kártyákat. Az összecsapás elkerülhetetlen.

Visszatérés a kisvárosba, Netflix

Június 23.

Egy lengyel romantikus komédia-sorozat, melyben egy neves színész, Andrzej Seweryn játssza a lengyel kisvárosba évtizedek után visszalátogató párizsi szabót ÉS drag queent, aki rendezni szeretné a viszonyát a lányával.

Lóvé, Apple TV+

Június 24.

Egy vígjáték-sorozat Maya Rudolph-fal a főszerepben, aki egy olyan nőt alakít, akinek a tökéletes kis világát felborítja, hogy a férje nemcsak, hogy meghal, de rá is hagy 87 milliárd dollárt.

Chloe, Amazon Prime Video

Június 24.

Egy remek kritikákat kapó brit krimisorozat, melynek főhőse, Becky (Erin Doherty) az Instagramon éli életét, és megszállottan követi a tökéletes élet látszatát keltő Chloét, akit váratlanul meggyilkolnak, Becky pedig a rejtély nyomába ered.

A nagy pénzrablás: Korea, Közös Gazdasági Térség, Netflix

Június 24.

Egy koreai remake minden idők legnépszerűbb netflixes sorozatából, ezt nevezik a mennyországban kötött házasságnak. Kérdés, hogy aki látta az eredetit, annak érdemes-e ezt is végigizgulnia, bár tény, hogy a sorozat világában még a két Korea is egyesül.

A férfi a méh ellen, Netflix

Június 24.

Rowan Atkinson egy férfit alakít, aki tényleg egy méh ellen vív háborút, mellesleg egy luxusházra felügyel közben. Ebből nyilván semmi jó nem sülhet ki, viszont nevetni feltehetően sokat lehet rajta.

Westworld 4, HBO Max

Június 27.

Az élményparkból az előző évadban kiszabaduló androidok kalandjai további izgalmas és előre nehezen látható (érthető) csavarokat ígérnek, no meg még jobban összezavart nézők millióit. Új szereplőként csatlakozik a sorozathoz a West Side Storyért most Oscar-díjjal jutalmazott Ariana DeBose.

Gyilkos a házban 2, Disney+

Június 28.

A Disney+ magyarországi indulása többek között azt is jelenti, júniustól látható lesz a Hulu bűnügyi vígjátéksorozata, a főszerepben Steve Martinnal, Martin Shorttal és Selena Gomezzel. Sőt, két héttel később már jön is a második évad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik